Sziasztok!
Evelin most nyaral, de előre megírta nektek a részt s rám bízta a kitételét, hogy most ne csússzunk.
Reméljük tetszeni fog és várjátok majd a következőt is, ami jövő hét Szerdán érkezik!
Nagyon köszönjünk a támogatásotokat, nekünk nagyon sokat jelent!
Jó Olvasást!
Ölelünk Titeket,
Evelyne & Amelia
Melissa
Nem akartam elhinni. Hogy lehettem ilyen naiv, hogy megint? Miért nem vagyok képes tanulni a múltamból? Folyamatosan ugyanazt a hibát követem el és észre sem veszem, hogy mindig én járok rosszul, a másik pedig rajtam nevet, hogy milyen szerencsétlen egy liba vagyok.
Nem akartam hinni Norahnak, nem akartam, hogy igaza legyen. Miért van az, hogyha valakit közelebb engedek kicsit magamhoz és kezdem megkedvelni az adott illetőt, mindig pofára esek? Eleanor Calder! Mindenhol ez a név állt, bennem pedig egyre jobban kezdett a felszínre törni a sírhatnék. Nem vagyok az a síros személy, de mikor ez történik képtelen vagyok megállni, hogy ne itassam az egereket. Folyamatosan átvernek, de én mindig képes vagyok felállni, mivel messze vagyok tőlük, de most? Most mi lesz?! Itt leszek vele összezárva hónapokon keresztül és nem fogok tudni menekülni előle. Hogy őszinte legyek ebben a pillanatban, legszívesebben megkeresném és addig ütném, amíg kicsit jobban nem érzem magam, de nem tehetem, mert megígértem Norahnak, hogy nem csinálok hülyeséget, pedig mennyire szeretnék!
Rengeteg közös képet találtam róluk, ahol vagy kézen fogva sétálnak vagy éppen smárolnak. Utálom a tényt, hogy ismét bedőltem neki. Utálom, hogy ilyen hülye liba vagyok, hogy nem tudok tanulni semmiből sem. Miért engedtem neki azon az estén, hogy megvigasztaljon?! Miért bújtam közel hozzá, miért engedtem, hogy gyengének lásson? Neki végig ott volt Eleanor, de mégis kikezdett velem. Igaz semmit sem mondott, de ezt éreztem és szerintem jól gondoltam ezt az egészet.
Letettem a laptopot, majd a bőröndömhöz mentem és valami pólót kerestem, amiben aludhatok. Nem érdekelt, hogy a ruháim nagy része szanaszét hever a szobában, majd valamikor megcsinálom. Bementem a fürdőbe, majd beálltam a zuhanyzó alá. A víz csobogásával a könnyeim is megindultak. A falnak dőltem, miközben az arcom a kezeimbe temettem. Naiv vagy Melissa! Sosem tanulsz, mindig ugyanazt a hibát követed el. Meddig folytatod még? - szólalt meg a belső énem.
***
Arra ébredtem fel, hogy kopognak. Valamiért nagyon rossz megérzésem volt, azt hittem, hogy ő jött. Hallottam, ahogy Norah sóhajt, majd ajtót nyit. Könyörögtem, hogy ne ő legyen, de mivel elég halkan beszéltek nem ismertem fel a másik hangot.
- Norah, ne csináld ezt! - szólalt meg egy hang. - Beszéljünk.
- Rendben. - sóhajtotta a barátnőm, majd arra lettem figyelmes, hogy az ajtó becsukódik.
Elmentek. Kedvetlenül szálltam ki az ágyból, majd vettem fel egy cicanadrágot a pólóm alá. Ki kell szellőztetnem a fejem, nem ülhetek bent, mert ebbe belebolondulok. A fürdőben megmostam az arcom, ami nem sokat segített a kisírt szemeimen, de egy kis alapozóval jobb lett. a Hajam a fejem tetejére kötöttem, majd sóhajtva mentem vissza a szobába és kerestem egy kis papírt. Nem akartam egy szó nélkül lelépni, hogy ha véletlenül hamarabb visszaér nálam akkor aggódjon miatt, így írtam neki, hogy kicsit kiszellőztetem a fejem...
Elvettem a kártyát, majd kiléptem a szobából. Nem igazán érdekelt, hogy a póló, ami rajtam volt nagy volt rám, úgysem terveztem, hogy elhagyom a szálloda területét. Minden mögöttem lévő lépésre oda kaptam a fejem, de persze sosem ő jött a hátamnál, szerencsémre. Nem akarok vele találkozni, most még nem lennék rá képes. Valószínűleg elgyengülnék és azt már nem tudnám elviselni, ha előtte sírnék, miatta. Lassan lépkedtem előre, majd le a lépcsőkön, mivel biztos voltam benne, hogy itt senkivel sem találkozom.
Végül az udvaron kötöttem ki, ahol leültem a lépcsőre. Hideg volt, fáztam is, de nem igazán törődtem vele. A hideg sokkal elviselhetőbb, mint a tudat, hogy mi történt már megint. Sóhajtva néztem fel az égre, ahonnan a Hold nézett vissza rám, barátaival együtt. Milyen szépen is ragyogtak a csillagok. Hányszor kívántam azt bárcsak én is egy lehetnék közülük és minden gond nélkül élhetném az életem. De tudom, hogy nem lehet. Nekem a Földön van dolgom, nem pedig az Univerzumba, sajnos. Lépteket hallottam a hátam mögül, mire ijedten kaptam oda a fejem. Louis lépett be az ajtón, de amint megpillantott nem mozdult meg.
A szívem gyorsabban kezdett verni, a levegőt is szaporábban vettem éreztem, hogy ismét a sírás határán állok, így gyorsan visszafordultam. Nem akarok vele beszélni, nem akarom látni, csak ennyit kérek, hogy most hagyjon békén és ne jöjjön ide, magyarázkodni, hiszen nincs mit megmagyarázzon. Barátnője van és nekem ennyi pontosan elég. Hallottam, ahogy az ajtó kinyílik a hátam mögött és tudtam, hogy ebből semmi jó nem sülhet el. Gyorsan felálltam, majd lefelé indultam, de mindhiába elkapta a csuklóm és megállított. Nem akartam jelenetet rendezni, de tudtam, hogyha megállít azt fogok az akaratom ellenére is.
- Beszéljünk. - kérlelt halkan. Meghúztam a kezem, de nem engedett el, mérgesen fordultam hátra majd a szemébe nézve megszólaltam.
- Nem akarok egy ilyen barommal beszélni, mint te! - sziszegtem a szavakat. - Most pedig engedj el! - húztam meg újból a kezem.
- Addig nem, míg nem beszéltünk. - jelentette ki.
- A rohadt életbe Louis! - csattanok fel és ismét meghúzom a kezem. - Rohadtul nem akarok veled beszélni, nincs miről, ha nem akarsz holnap a címlapon lenni, hogy lekevertem neked egyet vagy esetleg többet akkor most kurvára elengedsz! - vágom hozzá dühösen, miközben a szemembe könnyek szöknek. - Engedj. - suttogom megtörten.
- Nem játszottam veled. - mondja a szemembe nézve.
- Hát persze. - nevetek fel gúnyosan. - Mert, ha az embernek egy barátnője van miközben egy másik lányt kóstolgat, az nem játszás, igazam van? - vonom fel a szemöldököm.
- Hadd magyarázzam meg. - sóhajtja.
- Nagyon nem érdekel a magyarázatod. - morgom, majd a szabad kezem hírtelen emelem fel és vágom erősen pofon. A csuklóm elengedi, majd az arcához kapja a kezét. - Utálom, ha nem veszik figyelembe a kérésem. - sziszegem. - Ne keress, ne beszélj hozzám és ha lehet nézz levegőnek, én is pontosan ezt fogom tenni! - ordítottam a képébe, majd berohantam.
A liftből kiszállva rohanni kezdtem, de nem jutottam sokáig, mert valakibe beleütköztem. Aki nem volt más, mint Liam. Megéreztem a kezeit a derekamon, hogy visszaadja az egyensúlyom, majd aggódóan nézett rám. Ki akartam bontakozni a tartásából, de nem eresztett. Mi van ma mindenkivel, hogy nem engednek el?!
- Eresz! - kértem suttogva, remegő hangon.
- Ilyen állapotban biztosan nem. - rázta meg a fejét, majd ölelésébe vont. - Szeretnél beszélni róla? - kérdezte.
- Nem akarok beszélni, csak rohadtul elfelejteni ezt az egészet. - sírok fel, majd a pólóját markolászva indulnak meg a könnyeim.
- Shh. - simogatja a hátam, de nem megy a megnyugvás. - Nem vagy egyedül. - suttogja.
Pár perc elteltével már kicsit megnyugodtam az ölelő karjai között. Eltávolodtam tőle, majd egy puszit nyomtam az arcára, éppen mikor a lift ajtó nyílt és Louis lépett be rajta, dühösen. Szikrázó szemekkel nézett minket, majd elrohant és hangosan csapta be a szobája ajtaját.
- Köszönöm. - suttogtam, majd megöleltem és elbúcsúztam tőle.
Tudtam, hogyha a szobába érek Norah nem lesz valami kedves, hiszen elmentem mikor megígértem neki, hogy nem fogok hülyeséget csinálni, de hát nem is csináltam semmit. Az a pofon, meg nem volt hülyeség, nagyon jól esett és még jó párat szeretnék neki adni, hogy ő is érezze azt, amit én. Halkan nyitottam be, bár tudhattam volna, hogy úgysem fog aludni.
- Hol voltál? - kérdezte azonnal Norah, aggódóan.
- Csak sétáltam egyet, jól vagyok ne aggódj. - nézek rá. - Bár tudom, hogy nem úgy nézek ki, de jobban vagyok. - nevetek fel kínosan.
- Ugye nem utána mentél? - kérdi, miután leültem az ágyamra.
- Nem, egyáltalán nem akartam vele találkozni. - suttogom.
- De mégis találkoztál. - sóhajtja. - Miért nem hallgatsz rám? - kérdi.
- Én csak kimentem az udvarra, nem gondoltam volna, hogy ő is kijön majd. - motyogom. - Egyedül akartam lenni, de nem a szobában... Veszekedtünk, majd pofon vágtam. - mondom halkan.
- Jól tetted. - mosolyog lágyan rám, mire nekem is apró mosoly kúszik az arcomra.
- Utána pedig Liam segítségével megnyugodtam, majd ide jöttem, de kérlek ne akadj ki ezen oké. - sóhajtom, mire felvonja a szemöldökét. - Szeretnék rendelni egy üveg bort. - suttogom.
- Nem! - jelenti ki. - Nem engedem, hogy leidd magad miatt. - néz a szemembe. - Meglátod idővel minden jobb lesz. Nem vagy egyedül. - mosolyog rám.
- Liam is ugyanezt mondta. - húzom fel a lábaim, majd ölelem át őket. - Tudom, hogy nem vagyok egyedül, de most mégis azt érzem. Hülye vagyok, hogy bíztam benne, hogy a múlt nem ismétli meg önmagát, bár most még időben észhez térítettél. Köszönöm.
- Sajnálom, nem akartam, hogy így tud meg, de tudnod kellett róla. - ül át mellém, majd megölel. - Melletted leszek, ahogy szerintem a többi fiú is. Kedvesek csak esélyt kell nekik adni, bár tudom, hogy ezek után nem lesz könnyű, de menni fog. Erős vagy és okos is.
- Okos? - nevetek fel. - Annak nem mondanám magam, ha a fiú ügyeimet nézzük. - sóhajtom. - De rendben, megpróbálom. Liam már úgyis szerezett egy plusz pontot az előbbiért.
Mivel mindketten álmosak voltunk, így elköszöntünk egymástól, majd bebújtunk az ágyainkba. A párnám szorosan öleltem magamhoz, majd próbáltam elaludni, de nem ment sehogy sem. Csak ő járt a fejemben. Miért akarta megmagyarázni ezt az egészet? Mégis mi a francot lehet ezen még magyarázni? Hiszen egyszerű. Barátnője van. Ezen semmit sem kell magyarázni, csak elfogadni. Ma gyenge voltam, de holnap új nap virrad és minden nap egyre erősebb leszek, hiszen mindig is így volt. Sok mindent éltem túl és sok mindent fogok még. Nem fogom engedni, hogy összetörjek, miatta biztosan nem! Senki miatt sem! Igaza van Liamnek és Norahnak, nem vagyok egyedül és ez a jó oldala mindennek. Lehet, ha adok egy esélyt a fiúknak, ami ezek után nem lesz könnyű sokkal jobban fog eltelni ez a pár hónap. Igen pontosan ezt fogom csinálni, csak kis idő kell hozzá és minden jobb lesz. Lehunytam a szemem, majd álomba ringattam magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése