4.rész - Döntenünk kell

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit késtem az új résszel, ez az én hibám volt,

ugyanis az utolsó hetekben a tanárok bediliztek és mivel az én 

részem jött, Réka sem tudta megírni helyettem, de nem is számít.

Hiszen már meghoztuk nektek a 4. részt is. Reméljük tetszeni fog nektek!

Köszönjük a komikat és a 11 rendszeres olvasót! Jó olvasást!

Ölelünk Titeket!

Melissa

  Jó volt egy kis kikapcsolódás a délutánra a sokkoló hír után. Igazából még fogalmam sincs, hogy mit fogunk csinálni. Elmegyünk-e vagy sem velük ez még mindig nehéz kérdés, de hamarosan döntenünk kell majd. Azért jöttünk haza, hogy Louval és Luxal legyünk és ha ennek az az ára, hogy az öt idióta is ott lesz, nem tudom, hogy jó ötlete maradni. Fáradtan érkeztünk meg, amint Norah kinyitotta az ajtót a szatyrokat ledobtuk a földre. Semmi másra nem vártam volna, mint egy kiadós alvásra, de sajnos ez a reményem szertefoszlott, amikor megláttam kik ülnek a nappaliban.
  Pislogtam párat, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy jól látom-e, amit látok. Mi a fenét keresnek ezek itt? ? Megböktem Noraht, aki mérges nézéssel díjazta cselekedetemet.
  - Mi az? - kérdezi.
  - Ezt látnod kell - mutatok a nappalira.
  - Mit keresnek ezek itt?
  - Azt szeretném én is tudni - indultam el a konyha felé, ahonnan zajt hallottunk.
  Amikor benyitottam Lou éppen szendvicseket csinált. Nem is vette észre, hogy bejöttünk. Ebben a pár hónapban, amit nem töltöttünk itthon úgy érzem, hogy fejreállt a világ. Anya munkát kapott, természetesen nagyon örülünk neki, de nem tudjuk elviselni a főnökeit. Hiába próbáltunk velük megbarátkozni - gondolatban - nem ment és úgy érzem, hogy nem is fog.
  - Khm - köhint Norah, mire Lou idekapja a fejét.
  - Sziasztok! - mosolyog. - Nem is vettem észre, hogy hazaértetek.
  - Most jöttünk meg - próbálom nyugodtnak mutatni magam.
  - Talán észrevetted volna, ha nem szendvicseket csinálnál azoknak a nappaliban - morogja Norah.
  - Kicsim - lép közelebb hozzánk. - Azoknak vannak neveik is...
  - Tudom - vág közbe - de engem nem érdekelnek a neveik. Azért jöttünk haza, hogy veled és Luxal legyünk, nem pedig azért, hogy velük.
  Lehet, hogy meg kellett volna szólalnom, de jobbnak láttam, ha inkább csendben maradok. Tudom, hogy Norahnak mennyire fáj ez a szitu, nem akarom, hogy jobban kiakadjon.
  - De hát velünk vagytok - válaszol nyugodtan Lou.
  - Nem anya - vágja rá Norah - nem vagyunk veletek, hiszen mit kértél pár órája tőlünk? - vonja fel a szemöldökét. - Azt akartad, hogy elmenjünk veled a turnéjukra, mert neked dolgoznod kell, pedig pontosan tudod, hogy azért jöttünk haza, hogy a családunkkal legyünk - hadarja. - Csak a családunkkal - teszi hozzá kicsit erősebben.
  - Minden rendben? - lép be valaki a konyhába. Ha jól tudom Liamnek hívják. Aggódóan kapkodja a fejét közöttünk, a barátnőmön látom, hogy ha nem tűnünk el innen ebben a pillanatban, akkor balhé lesz.
  - Nem semmi sincs rendben - csattan fel.
  - Norah - fogom meg a kezét - gyere menjünk fel. - húzom magam után.
  Látom rajta, hogy mennyire vissza kell magát tartsa, amikor kilépünk a konyhából és a többiekkel megyünk szembe. Mindegyikük kedvesen mosolyog ránk, majd amikor mi morogva elhaladunk mellettük érhetetlenül néznek utánunk. Felmegyünk a lépcsőn és megbeszéltük, hogy pihenünk egy kicsit, majd később beszélünk.
  Fáradtan dőltem le az ágyra, majd gondolkodni kezdtem. Megértem Noraht, elhiszem, hogy fáj neki, de igazából magunkat sem értem. Miért haragszunk ennyire rájuk?! Semmit sem ártottak nekünk, nem is ismerjük őket, bár egyben biztos vagyok, hogy elvették tőlünk Lout és Luxot. Mármint nem szó szerint, de velük többet vannak, mint velünk és ezt rossz látni. Főképpen, mikor beszélünk velük szinte csak rólunk hallunk tőlük. Talán az zavar a legjobban, hogy ők többet lehetnek velük, mint mi. Úgy érezzük, hogy elveszik tőlünk őket... De ebben igazából mi vagyunk a hibások, hiszen egy másik városba költöztünk, ami messze van tőlük... de most nem gondolhatok erre, mert csak idegesebb leszek és a szervezetem nem bírna ki még egy futást. Így is úgy érzem magam, mint aki meglesz hűlve.
  Kivettem egy fekete gatyát és egy meleg kötött pólót, magamra kaptam őket, majd összekötöttem a hajam. Úgy gondoltam, hogy egy kis gépezés, majd lenyugtat... hát hatalmasat tévedtem. Amint felnéztem a twitterre és megláttam az egyik tweetet, azt hittem ott helyben megölök valakit. @melissaofficial és @norahatkin döntését várva Lounál. Nem akartam hinni a szememnek! Ezek tényleg képesek voltak megemlíteni minket egy tweetben? Komolyan mondom, hogy én most megtudnám őket ölni. Mérgesen csapom le a gépem tetejét, majd megyek az ajtóhoz, kilépek rajta. Már épp ott vagyok, hogy leordítom a fejüket, de amint leérek a lépcsőn a korgó hasam megállít. Előbb eszem, aztán pedig jönnek ők. A konyha ajtajához érve beszélgetést hallok meg.
  - Liam, tudom, hogy megígértem nektek, hogy elmegyek veletek, de a lányok kiakadtak - hallom Lou szomorú hangját.
  - Én még mindig nem értem, hogy miért - válaszolja.
  - Én sem tudom pontosan, bár sejtem. - vonja meg a vállát Lou.
  - Elmondod?
  - Nem igazán kedvelnek titeket...
  - Szóval azt akarod mondani, hogy azért nem akarnak jönni, mivel nem kedvelnek minket?
  - Azt hiszem igen - sóhajtja Lou.
  - Akkor meg is van a megoldás, majd megkedveltetjük magunkat velük és akkor minden meg lesz oldva...
  Nem akartam tovább hallgatni, már ennyi is sok volt. Visszarohantam a lépcsőn, majd barátnőm ajtaja előtt megálltam és bekopogtam rajta. Nem válaszolt, így benyitottam. A sötétben ült, csak egy kicsi lámpa világította meg a szobát. Lehunyt szemekkel feküdt az ágyon zenét hallgatva. Becsuktam az ajtót és közelebb mentem hozzá, majd leültem mellé, mire kinyitotta a szemeit és felült.
  - Hogy vagy? - kérdeztem.
  - Voltam már jobba is - sóhajtja. - Mel én nem akarom, hogy itt legyenek, nem akarom velük tölteni a nyarat.
  - Hé - fogom meg a kezét - én megértem mit érzel. Én sem akarom... nem akarom, hogy őket lássam három hónapon keresztül - látom rajta, hogy tudja, hogy van ott még egy, de csak nem tettem oda. Várja, hogy folytassam, de igazából még én sem tudom, hogy mit rejt az a de. - De azért jöttünk haza, hogy a családunkkal legyünk. Igaz, hogy nem pont úgy lenne, ahogy elterveztük hiszen nem csak ők lennének ott, de velük lennénk.
  - Igen ezt én is pontosan tudom, de akkor is - sóhajtja. - Semmi kedvem elmenni velük, mindenhol őket látnánk. Egyáltalán most minek jöttek ide?
  - Igazad van - válaszolom. - Azt viszont tudom, hogy mit keresnek itt - felvonja az egyik szemöldökét. - Gondolom ma még nem voltál twitteren - megrázza a fejét. - Megemlítettek egyben, amiben azt írták ki, hogy a döntésünket várják itt.
  - Ezt most komolyan mondod?
  - Igen, én is kiakadtam, de amikor lementem, hogy jól beolvassak nekik akkor meghallottam egy beszélgetést a konyhában... Lou és Liam beszélgettek. Nagyon szomorú anya, hogy nem akarunk menni... és pontosan tudja is, hogy miért nem szeretnénk, amit el is mondott neki. Ő pedig eldöntötte, hogy megkedveltetik magukat velünk.
  - Nem fog nekik sikerülni - vágja rá Norah.
  - Tudom, de ezen el kellene gondolkodnunk.
  - Min?
  - Anya szomorú. Mi azt szeretnék, hogy szomorú legyen? - megrázza a fejét. - Mi lenne, ha elgondolkodnánk azon az utazáson?
  Norah rábólintott a gondolkozásra, majd eldöntöttük, hogy lemegyünk. Nem fogunk velük törődni, úgy fogunk csinálni mintha itt sem lennének. Először a konyhába mentünk, ahonnan kivettünk két szendvicset, majd a nappaliba mentünk velük. A fiúk a kanapén ültek, mi pedig helyet foglaltunk a fotelekbe. Magamon éreztem a tekintetüket, de nem is törődtem vele... bár azt be kell vallanom, hogy türtőztetnem kellett magam, hogy ne szóljak oda valami szépet.
  Miután befejeztük az evést kivittük a konyhába a mosatlant, mire visszamentünk Lux is megjelent, ám nem úgy ahogy számítottunk rá. Harrynek az ölében ült, aki édesen játszott vele. Tudjuk, hogy Lux nagyon szereti, de fájt azt látnunk, hogy mi itt vagyunk, de ő mégis inkább vele van, mint velünk. Amikor a többiek észrevették, hogy mit nézünk, az egyik vigyorgó felállt és megállt velünk szemben.
  - Sziasztok - mosolyog, mi pedig csak a szemünket forgattuk. - Louis vagyok, örülök, hogy találkoztunk.
  - Hali - vágjuk rá, majd tovább akarunk menni, de megállít.
  - Ti be sem mutatkoztok? - vonja fel a szemöldökét.
  - Ahogy látod - lököm arrébb.
  - Mi bajotok van velünk? - szólal meg Harry is.
  - Az ég adta világon semmi - vágj le magát Norah.
  - Aha látjuk - morogja. - Tettünk valamit ellenetek?
  - Ezt most komolyan kérded? - vonom fel a szemöldököm. - Először is tönkretettétek a nyarunkat, másodszor pedig nézd már meg, hogy mit csinálsz.
  - Mit csinálok? - nevet fel.
  - Hagyjuk - morgom.
  Lux észre sem vett minket. Mi a fenét esz annyira rajtuk? Nem tudom felfogni, hogy mitől jobban ők, mint mi? Lou megjelent a szobában, majd megállt előttünk.
  - Lányok beszélhetnénk? - bólintottunk. - Akkor menjünk a konyhába. - felállunk, majd utána indulunk, amint beérünk be is zárjuk magunk után az ajtót, hogy véletlenül se tudjanak hallgatózni. - Nézzétek - kezd bele. - Tudom, hogy miért nem akartok velem jönni vagyis velünk, de kérlek gondoljatok bele...
  - Anya, mi csak veletek akarunk lenni - sóhajtja Norah.
  - Tudom kicsim, de ez csak akkor oldható meg ha velünk jössztök. - tudjuk, hogy itt az ideje dönteni. Összenézünk Norahval, látom a szemében a válaszát, bólintok majd megszólalok.
  - Döntöttünk!