2015. június 17., szerda

63.rész Hogy mit akart csinálni ?!

Sziasztok! 
Meghoztuk nektek az új részt, reméljük tetszeni fog! 
Nagyon köszönjük a támogatásaitokat! 
Jó Olvasást! 

Ölel titeket, 
Amelia & Evelyne 



Norah


Úgy szorítom magamhoz, mintha az életem múlna rajta. Nem akarom elengedni, mert az akár azt is jelenthetné álom volt az egész. Bárcsak egy rossz álom lenne az elmúlt két nap. Esküszöm az életem kezd egy nyavalyás szappan operával egybe kötött horror filmé változni. Én nem ez vagyok, szent ég! Én ennyire instabil állapotban még akkor sem voltam, amikor meghaltak a dédszüleim, akikhez nagyon kötődtem kiskoromban. Akik megtanítottak biciklizni, fel keltették az érdeklődésemet az autók iránt. Annyi érzelem gyűlik fel bennem, hogy lassan nem tudom helyesen kezelni őket. Ki fogok készülni és nem csak lelkileg, hanem testileg is. A dolgok olyan gyorsan követik egymást, hogy én magam sem fogok tudni lépést tartani a saját életemmel. Komolyan még most is kisebb sokban vagyok és igyekszem feldolgozni azt ami néhány perccel ezelőtt történt. Ott állt előttem, lefogott és azt akarta velem csinálni, akaratom ellenére is. A gondolatára ismét felzokogom, a karok erősödnek körülöttem, de képtelen vagyok megnyugodni. Jól esett, hogy Liam oda jött hozzám, de még jobban örültem volna Harrynek. Biztos vagyok benne, hogy Mellissa mondhatott neki valamit, mert hamarosan ő is megjelent. Karajiba kapva közeledtünk a lift felé és hárman Liamel együtt arra várunk, hogy a lift jelezze megérkeztünk. Ennek megtörténte után, ismét elindulunk aztán az egyik szobában vagyunk. Harry az ágyra helyez engem, én pedig magzat pózba kuporodva sírok. 
- Megleszel vele ? - kérdezi Liam aggódó, lágy hangján. 
- Menj csak, nem lesz semmi baj! - nyugtatja meg. - Komolyan vigyázok rá. 
- Tudom, hogy szereted és mindenre képes vagy érte. - motyogta. - Én csak aggódom érte. - sóhajtott fel. 
- Ahogy mindenki más is. - suttogja. 
Érzem magamon a tekintetét, bármennyire is szeretném, hogy mellém feküdjön ez tudom nem fog megtörténni. Elítél engem, egészen idáig nem akart velem törődni most is csak azért teszi, mert ez megtörtént. Nem is értem eddig anya és Paul, hogy nem vette észre mekkora gáz van körülöttünk? Igazából meg is értem, hogy nem foglalkoznak velünk annyira, hisz van pár nap az újabb koncertig, amin én már nem hiszem, hogy részt szeretnék venni. Imádom a ruhákat, a vásárlást, de jobb lenne csak a modellkedésre koncentrálni. Letörlöm könnyeimet, de azonnal újak keletkeznek helyette. 
Tompán még hallom, ahogy elköszönnek egymástól az ajtó pedig bezárul. Léptek zaja, ahogy felém közelít. Lassan telepszik le mellém és von közel magához. Kis kifli - nagy kifli formában fekszünk, más helyzetben jól esne az érintése, de nem most. Minden erőmet összeszedve elhúzódtam tőle, egészen az ágy másik végébe. 
- Norah. - szólít meg halkan. - Segíteni szeretnék, ne menekülj előlem, pont előlem ne! - kérlel. 
- Nem tudom, hogy mit gondoljak. - lassan ülök fel, a fejem már fáj a sok sírástól. - Tegnap óta nem vagy hajlandó hozzám szólni, alig aludtam valamit a tegnap történtek miatt. Sikerült miután beszéltem Liammel és próbált megnyugtatni engem! Liammel kellett beszélnem helyetted. - csattanok fel. - Nem kérek a sajnálatodból, mert az előbb ez történt. Megoldom egyedül az ügyeimet. 
- Te is tudod, ha Mellissa nem jelenik meg akkor te már nem ott lennél. - ül mellém. - Igen hirtelen jött amit elmondtatok, de itt vagyok és nem csak sajnálatól. Lássuk be, hogy időre volt szükségem, fel kellett dolgoznom. 
- Na és sikerült ? - vágok közbe pofátlanul. - Mert én még ennyi idő után sem tudtam elfogadni magam. Folyamatosan eszembe jutnak a történések, de ilyenkor mindig elzárom ezeket egy ládába. Az agyam egyik kis zugában és megpróbálok erős lenni, mert annak kell lennem. 
- Nem vagy egyedül. - érinti meg a kezemet, de én rögtön el húzom. - Már semmit nem kell egyedül végig csinálnod. 
- Miért higgyem el ezt neked ? - nézek rá felhúzott szemöldökkel. - Egészen eddig nem akartál velem beszélni. Szándékosan megvártad, míg úgy teszek, mintha aludnék és csak aztán jöttél be. 
- Át kellett gondolnom, rájöttem te és én sem vagyunk tökéletesek. Mindkettőnk életében van olyan amit másképp csinált volna régen. Az időt viszont nem lehet vissza pörgetni, az sem számít mik voltak a hibák. Együtt kell élnünk velük, elfelejteni a múltat a jelenben élni és a jövőről álmodozni. Nekem nem számít, mi volt a múltban engem az érdekel, hogy a jelenben magam mellett tudhassalak. Fontos vagy nekem, ezt te is pontosan tudod. Nem tudnám hagyni, hogy bármi hülyeséget csinálj. - töröl le pár makacs könnycseppet. A vallomása mindennél többet jelent nekem, azt hiszem tényleg komolyan gondolja, hisz eddig még soha nem hazudott nekem. A kapcsolatunk elején is én voltam az aki bántotta őt, ő pedig csak megvédte magát. Sok mindenben hasonlíthatunk annak ellenére is, hogy talán még mindig nem tudunk mindent egymásról. Nekem nincs több titkom tudja az életem összes piszkos kis mozzanatát. 
- Még ezek után is velem akarsz lenni ? - kérdem csendesen, félve rá pillantva. 
- Hát persze. - kuncog. - Épp most öntöttem ki a lelkemet neked és még mindig nem fogtad fel. - rázza a fejét mosolyogva. - Szeretlek Norah!
- Én is téged, Harry! - húztam halvány mosolyra ajkaimat. Közelebb csúsztam hozzá, majd kezemet a tarkójára vezetve húztam magamhoz egy csókra. 

***

Annyira meghatódtam a szerelmi vallomásától, hogy teljesen megfeledkeztem arról ami lent történt. Rosszul éreztem magam a bőrömben, így egy zuhany mellett döntöttünk. Sikerült megállítanunk a sírásomat és végre úgy éreztem lemostam a mocskos kezei nyomait. Az ágyban beszélgettünk, végül valamikor elaludhattunk. Most pedig már egy fél órája azt nézem ahogy békésen alszik engem a karjaiban tartva. Boldog vagyok, minden percét kifogom használni annak, hogy itt lehetek vele. Néha támadnak még kételyeim, de azokat igyekszem elnyomni. Nagyon remélem, hogy Mellissa nem csinált semmi hülyeséget, nem követet el semmi olyat amit órákkal később már bánna. Ha valami olyat tett akkor fogalmam sincs hogyan is fogom megoldani a helyzetet, hisz én vagyok a családja. Én vagyok az egyetlen közeli hozzátartózója, nekem kell vigyáznom rá. Nagyon szeretném, ha rendbe tennék a dolgokat Louissal. Lou túlságosan megmakacsolta magát talán beszélnem kellene majd vele. 
Oldalamra fordulva bámulok ki az ablakon, de ahogy én fordulok úgy fordul velem Harry is. Karjaival szorosan ölel magához, míg fejét nyakamba rejti el. Tisztán hallom nyugodt lélegzet vételeit, nekem pedig akarva vagy akaratlanul, de eszembe jut a reggel. Megfeszül a testem, idegesség lesz úrrá rajtam. 
- Mi a baj ? - motyogja csendesen. - Olyan feszült vagy! 
- Jól vagyok! - fordítom felé az arcomat és puszit nyomok ajkára. 
- Megkérdezem még egyszer és őszintén válaszolj rá! - mordul fel. - Mi a baj ? 
- Én jól vagyok csak.... csak aggódom Mellissa miatt. Félek valami őrültségre készül, mert Nathen mondott neki valamit. - motyogom csendesen. 
- Biztos vagyok benne, hogy valaki most is van mellette. - simít végig az arcomon. - Zayn nem hagyná magára, fontos neki. 
- Mel nagyon cseles tud lenni, ha szeretne valamit. - kuncogtam fel. - Ha pedig az a valami hülyeség azt még jobban megakarja tenni. 
- Nem lesz baja. - nyom csókot a homlokomra. - Éhes vagy ? - simít végig az oldalamon. 
- Egy kicsit tudnék enni. - válaszolom halkan. 
- Akkor rendelek valamit enni. - nyúl a telefonért. Bólintok, majd az erkélyre igyekszem egy kis friss levegő érdekében. A szomszéd szobából hevesebb vitát hallok, de képtelen vagyok arra figyelni. Az ajtón kopognak én pedig érdeklődve megyek vissza, hogy megtudjam ki akar hozzánk jönni.
- Hello! - köszön a fiúkra. - Gyertek be! - lép el az ajtóból.
- Sziasztok. - köszönök halványan mosolyogva.
- Látom már jobban vagy! - néz rajtam végig Niall.
- Igen, sikerült megnyugodnom! - bólintottam.
- Épp kaját rendeltünk, esetleg ti nektek is rendeljünk valamit ? - húz magához Harry.
- Soha nem szoktam ilyen ajánlatot vissza utasítani, de most megteszem. Liammel megyünk kajálni, csak érdekelt hogy vagytok.
- Nézzük a jó oldalát az egyik párosunk végre egymásra talált. - dörmögte Zayn.
- Miről beszélsz ? - döntöttem oldalra a fejemet. - Mi történt a kezeddel ? - kerekedtek el szemeim.
- Kissé össze vertük Nathent. - vakarta meg a tarkóját Niall.
- Mit csináltatok ? - hökken meg Harry is.
- Mellissa kiszökött, mi pedig követtük. - kezd mesélésbe Zayn. - Nathennél volt, épp arra készültek. Szóval mi közbe avatkoztunk, Niallel jó pár ütést mértünk rá a két nap történései miatt, míg Lou Melt vigasztalta.
- Épp most próbálják helyre hozni a dolgokat. - kotyog bele a végébe Niall.
- Uram Isten! - ültem le az ágyra, kezeim közé temetve az arcomat.
- Norah! - guggol elém Hazz.
- Épp erről beszéltem nem rég, hogy képes kétségbe esésében ilyeneket művelni.
- De semmi nem történt, időben érkeztünk. - guggol le a másik két srác is.
- Mi lett volna, ha nem értek oda időben ? - teszem fel a költői kérdésnek szánt kérdést.
- Semmi, mert időben oda értünk! - vágja rá Zayn. Újból kopogtak az ajtón ezúttal a hotel egyik pincére aki az ételünket hozta.
- De ugye jól van ? - teszem fel a kérdést.
- Lou nem engedi, hogy még egyszer ilyet csináljon.
- Mi akkor megyünk is és hagyunk titeket kettesben. - köszörüli meg a torkát Niall.
- Nem szűkséges .... - kezdek bele.
- De rátok fér egy kis pihenés. - szól közbe.
El sem hiszem, hogy milyen örültségre volt képes ismét. Fel sem fogom, hogy mi lett volna, ha a fiúk nem mennek utána. A fiúk távozása után csak ilyen gondolatok keringtek a fejemben, Harry igyekezet megnyugtatni, de nem igazán hatott rám. Át szerettem volna menni, de nem akarom elrontani a kibékülésüket. A legjobb nekik most kettesben, hogy mindent helyre hozhassanak. Sikerült rá vennie, hogy egyek pár falatott, majd az ágyba heveredtünk le. Beszélgettünk, nevetgéltünk ezzel segített a figyelmemet elterelni a szomszéd szobáról. 

2 megjegyzés:

  1. Hogy-hogy mi? :oo

    Folytatást nagyon várom ^^ Most hosszabbat nem tudok írni. Sajnálom :C

    VálaszTörlés
  2. Aztapaszta! Ez nagyon jó lett!! :)

    VálaszTörlés