62.rész - Érzelmek nélkül?!

Sziasztok!

Meghoztuk  nektek az új részt, reméljük tetszeni fog.

Köszönjük a bíztatást és az olvasókat!

Jó olvasást!

Ölel titeket,

Evelyne és Amelia

Melissa

  Félnem kellett volna, amikor megláttam Nathent, amint a falhoz préseli legjobb barátnőmet, de nem tettem. Míg az asztalnál ültem egyedül, próbálva meginni a csészében lévő teát, eldöntöttem valamit. A fájdalom és az összetörtségem mind az érzelmeim kimutatásának köszönhetem. Ha nincsenek érzéseim, akkor nem leszek gyenge. Igaz nem szeretem azt az énem, de nem tehetek mást, beleőrülök, hogy nem állítom le, ha nem kapcsolom ki ismét és csak teszem, amit tennem kellene. Ezért nem keltett félelmet bennem Nathen jelenléte, mert elzártam őket magamban. Bármit képes lettem volna megtenni neki, ha azzal ő elengedi Noraht. Tudom, hogy neki sosem sikerülne érzések nélkül élnie, nekem már megy és ha arra van szüksége, hogy szórakozgasson valakivel, állok elébe, legyen, amit akar, de utána húzzon el a francba és soha többet ne jelenjen meg újból az életünkben. De ez megakadályozta Harry és Liam megjelenése. Őszintén megkönnyebbültem, hogy nem kell vele menjek, hogy azt tegyem, amit csak ő akar, de tisztában vagyok vele, hogy csak úgy érhetem el, hogy leszálljon rólunk. 

  - Ezt most megúsztátok édeskéim - vigyorog felém Nate. - A tiétek lehetnek - kacsint a két fiú felé.

  - Hogy a francba van képed a tegnap után idejönni? - indul el felé Harry izzó szemekkel. - Hogy merészelsz bármelyikükhöz egy ujjal is hozzáérni? Takarodj innen és meg ne lássalak még egyszer, mert abban biztos lehetsz, hogy akkor nem állítom le magam és kinyírlak!

  - Ne fenyegetőzz Styles - dönti oldalra a fejét, ezzel Harryt tovább provokálva. - Nem áll jól neked, de tudod mit a tied lehet, már elértem a célom - nevet fel, majd fordul sarkon és felén indul. - Gondolkozz - suttogja mellettem elhaladva.

  Tekintetem Norahra vezetem, aki mellett már ott térdel Liam és próbálja megnyugtatni, de nem jár sikerrel. Hogy is járhatna, hiszen tudom, hogy neki most nem rá van szüksége, hanem a barátjára. Biztos vagyok benne, hogy bármit megadna azért, hogy most ő legyen mellette, ő vigasztalja, így gondolkozás nélkül indulok el Harry felé és teszem a feszült vállára a kezem. 

  - Tudom, hogy most dühös vagy - suttogom, hogy csak ő hallja. - Elhiszem, ha még nem voltál képes feldolgozni a hallottakat, de rád van szüksége. Csak te tudnád őt megvigasztalni. Ismerem és látom rajta, hogy mennyire megviselte ez a pár perc, így arra kérlek, hogy tedd félre a gondokat és zárd szorosan a karjaidba és próbáld megnyugtatni.

  Izzó szemei szép lassan találják meg az enyémeket. Láttom bennük a fájdalmat és az aggódást, de sajnálatos módon a bizonytalanságot is. Csak reménykedni tudok benne, hogy képes mindent félretenni és most mellette lenni, mert tudom, hogy erre van szüksége. Harryre.

  - Én is tudom... - sóhajt fel, majd mosolyodik el halványan, innen pedig egyből leesik, hogy nyert ügyem van.

  Gyors léptekkel indul el felé, majd kapja az ölébe, miközben Norah továbbra is sír, majd lassan elindul vele a lift felé, nyomában Liammel, engem egyedül hagyva. Legalább abban biztos lehetek, hogy gondoskodni fognak róla, amiben én is segíteni fogok, de csak később, mert most nem nekem van mellette a helyem, hanem a barátjának. Ő sokkal nagyobb támaszt nyújthat neki nálam, ebben a pillanatban.

  Sóhajtva fordulok az étkező felé, majd indulok el, de meg is torpanok, mivel a három személy, akinek éppen a keresésére akartam indulni, egyenesen felém tart. Mély levegőt veszek és kizárom a gyomromban lévő görcsöt. 

  - Mi történt itt? - néz rám kíváncsian Zayn. - Hé, jól vagy idegesnek tűnsz? - lép hozzám közelebb.

  - Nekem semmi bajom, ellenben Norahnak, akit megtámadtak - suttogom. - Megjelent és ismét erőszakoskodott vele, ha nem jövök ki idejében és veszem észre biztos vagyok benne, hogy már nem lennének itt. De Harry és Liam elintézte, majd felvitték őt.

  Magamon érzem a tekintetét, így akaratom ellenére is felé fordulok. Mellkasa gyorsan emelkedik majd süllyed, amiből tisztán látszik, hogy ideges. Szemeiben düh, aggódás és fájdalom tükröződik, ahogy engem néz, amit egyáltalán nem értek, hiszen már közölte velem, hogy semmit sem akar tőlem. 

  - És te jól vagy? - terem mellettem Niall, aki aggódva néz rám. 

  - Túlélem, semmi sem lehet rosszabb már. Rosszabbat is túléltem ezt is túlfogom egyedül - nézek rá.

  - Hogy merészelt idejönni a tegnapi után - mordul fel Zayn. - Fel kéne jelentenetek!

  Hallom, amit mond, de a szemem sarkából, csak Louist figyelem. Semmit sem mond és nem is tesz, meg sem próbálja kérdezni, hogy vagyok vagy mi történt, mintha őt nem is érdekelné ez az egész. Mintha már nem is érdekelnél. Igaza van Nathennek, hogy ő is ugyanúgy elhagy majd, mint ő tette és ez már be is következett... Lehet, hogy leállítottam az érzéseim és már nem fogadom magamba őket, de őt tekintve megtörök, előtte még nem elég erős a falam. Szemeim könnyekkel telnek meg, majd csordul le az első csepp.

  - Biztos, hogy jól vagy? - kérdi lágyan Niall, mire bólintok. - Akkor miért sírsz?

  Tudom, hogy nem állíthatom meg magam és ki fogom mondani, ami pontosan bánt, de abban is biztos vagyok, hogy utána sokkal könnyebb lesz.

  - Mert kurvára elvesztettem egy számomra fontos személyt! - csattanok fel dühösen Louisra nézve, aki kicsit megremeg a hangomra. Sarkon szeretnék fordulni és elmenni innen, de megakadályoznak

  - Tényleg nem válaszolsz semmit? Hagyod, hogy így elmenjen? Hiszen szereted az isten szerelmére is, te is tudod! - csattan fel Zayn. - Szólalj már meg!

  - Beszéljünk - mondja csendesen végül, mire én felvont szemöldökkel nézek rá.

  - Minek? Hogy újra azt a fájdalmat érezzem, mint tegnap? Kösz, de nincs rá szükségem, mert még mindig tisztán él bennem. Nem akarom hallani a fájdalmas és sajnálkozó bocsántatkérést, mert képtelen vagy elfogadni, amit tettem. Megvagyok így is, elfogadom, még ha az elején nem is lesz könnyű - nézek végig a szemébe, majd kirántom a csuklóm Zayn szorításából és sarkon fordulok, majd elindulok, de még mindig hallom őket a lift előtt állva.

  - Én megpróbáltam - hallom meg Louis morgását.

  - Próbálkozz jobban! - csattan rá a két srác. 

  - Ne légy hülye, te is látod, hogy nincs jól, Harry képes mindent félretenni, te miért nem? - kérdi dühösen Niall, de a választ már nem várom meg, mert beszállok és elindulok felfelé.

  Nem tudom, hogy mi lesz velem, hogy fogom ezt túlvészelni, de biztos vagyok benne, hogy valamit ki fogok találni. De most nincs időm ezen gondolkodni, először a Nate problémát kell megoldanom. Ő is pontosan tudja, hogy mire gondoltam, ezért suttogta, hogy gondolkodjak, de nem kell, mert már tudom, hogy mit fogok tenni. Ez lesz a legnagyobb titkom, de meg kell tennem és magamba kell fojtanom, mert sosem derülhet ki. Tudom, hogy Norah soha az életbe nem menne bele, hiszen most is ellenezte, de én tudom, hogy csak egy lehetőség van a megszabadulásra és hajlandó vagyok végigjárni, ha cserébe elérhetem, hogy soha többet ne lássam. 

  Egy kattanás jelzi, hogy megérkeztem az emeletre, így gyorsan kiszállok, majd elindulok a szobába, ahol most tartózkodom. Sietnem kell, mert biztos vagyok benne, hogy nincs sok időm, mire Zayn megjelenik. Sietve veszem ki a bőröndből a tiszta fehérneműt, majd egy szürke combközépig érő ruhát és rohanok be velük a fürdőbe. Pár perc alatt magamra is kapom őket, így már csak a smink maradt hátra, amit nem viszek túlzásba, de valahogy el kell rejtsem a tegnapi nap nyomait és emberek közé sem mehetek úgy, hogy megijedjenek tőlem. kevesebb, mint tíz perc alatt elkészülök és szerencsére még nem érkezett meg Zayn a szobába, így a telefont felkapva hívatok magamnak egy taxit, ami biztosan megérkezik, mire leérek.

  A liftből kiszállva észrevesz, hogy Zayn és Niall még mindig Louisal veszekszik, így ők nem vesznek észre. De Túl hamar elszóltam magam, mivel Louis meglátott, de egyből el is kapta rólam a pillantását, én pedig sietős léptekkel indulok el az ajtó felé és lépek ki rajta. A taxi már vár rám, de arra nem gondoltam, hogy valaki elkapja a csuklóm, mielőtt beszállhatnék. Dühösen fordulok meg és pillantok a tettesre.

  - Hová igyekszel? - szűri a fogai között.

  - Nem tartozom neked magyarázattal - vágom hozzá. - Elmegyek, de nem fogom magára hagyni a barátnőm, úgyhogy visszatérek pár órán belül, most pedig eressz el - pillantok a csuklómra.

  - Hová mész Melissa? - kérdi egyre ingerültebben.

  - Miért jöttél utánam? - vonom fel a szemöldököm. - Nem fogsz megállítani, bármire is készülök, különben is mindennek te vagy az oka - vágom hozzá, mert tudom, hogy ezzel elérem, hogy eleresszen és így beszállhatok a várakozó kocsiba. Kijelentésemre hátrahökköl, én pedig gondolkozás nélkül szállok be, majd diktálom le a címet a sofőrnek.

***

  Amint ismét a hatalmas ház előtt találom magam, bevallom kicsit talán megtántorodtam, de nem fogok megfutamodni. Egy esélyem van, ezzel is tisztában vagyok. Ha most elmegyek, soha az életbe nem jövök ide vissza, pedig ha szeretnék megszabadulni tőle és minden vágyam ez, akkor bele kell mennem a játékába, másnap pedig mindent elfelejtenem. 

  Az ajtó előtt állva mély lélegzetet veszek, majd becsengetek. Tudom, hogy itthon van, biztos vagyok benne, hogy vár rám, hiszen tudja, hogy mindenre képes vagyok, ha a családomról van szó és Norah számomra a családom jelenti. Az ajtó kitárul előttem, majd egy önelégült mosoly köszönt. Legszívesebben bemosnék neki egyet, de tudom, hogy azzal csak tovább rontanék a helyzeten. Nem fogok semmi butaságot csinálni, amivel kicsit is felbőszíthetném.

  - Tudtam, hogy még ma viszont látlak cicám - lép el az ajtóból, hogy bemehessek rajta. 

  - Biztos voltam benne, hogy tudtad - nyelem le a hangomban lévő dühöm. 

  - Miért ennyire fontos neked annak a lánynak a biztonsága? Miért vagy képes mindent megtenni érte, ezt sosem értettem és nem is fogom?

  - Mert fontos nekem, csak ő maradt már az életemben és valószínűleg ez így is lesz miattad. Egykor te is ilyen fontos személy voltál, de mára csak a gyűlöltet maradt meg..

  - Mégis itt vagy és ahogy látom, hamarosan el is mondod, hogy mit szeretnél - lép be a nappaliba, majd foglal helyet, ahogy én is teszem, mellette.

  Undorodom tőle. Undorodom magamtól. Undorodom az egész tervtől, de csak ez a megoldás maradt és tudom, hogy képes vagyok végigcsinálni. 

  - Megadom neked, amit szeretnél - sóhajtok fel, mire pimasz vigyor jelenik meg az ajkán, nekem pedig türtőztetnem kell magam, hogy ne forgassam meg a szemeim - de cserébe nem kerülsz többet az utunkba - nézek a szemeibe.

  - Szóval ezt úgy kell értenem, hogy kielégíted a vágyaim, ha cserébe nem kereslek többet titeket? - nevet fel. - Látom visszaálltál kurvának, de én semmi mókának nem vagyok az elrontója, sőt még élvezni is fogom, mert tudom, hogy miután innen kilépsz az a fal, amit felhúztál összeomlik és teljesen magad alatt leszel, már csak ezért is megéri belemenni. 

  Hogy fájt-e mikor kurvának nevezett? Igen, de ezt nem adhatom a tudtára, ahogy semmi mást sem, amit a jelenléte kelt fel bennem. 

  - Az a fal keményebb, mint valaha - közlöm vele szárazon. - Semmi sem rombolhatja le. De akkor megbízhatom benne, hogy leszállsz rólunk?

  - Mindig megbíztál bennem, most miért ne tennéd? - húzódik hozzám közelebb, majd helyezi tenyerét a combomra, mire én megfeszülök, de nem lököm el.

  - Azóta már megismertem az éned, akinek tudom, hogy soha az életben nem szabad hinni. De most olyat ajánlok neked fel, amit remélem nem szegsz meg.

  - Nem fogom - hajol közelebb az arcomhoz, miközben a keze egyre feljebb csúszik a combomon én pedig egyre gyorsabban veszem a levegőt. De egyáltalán nem az élvezet miatt történik ez, hanem az undor hatására. - Most pedig azt akarom, hogy bizonyítsd be, hogy nem hazudsz és tényleg végigcsinálod.

  Szemeibe nézve tapasztom az övére ajkam, majd kezdem el csókolni, miközben kezeimmel a hajába túrok és lassan az ölébe helyezkedem.

  - Megteszem - motyogom, mire ő felnyög.

  Csípőm lassan kezdem ringatni az ágyékán, amivel elérem, hogy egyre jobban kívánjon. Bármennyire is szeretnék leállni, mert gyűlölöm magam miatta, nem teszem meg. Norahért teszem. Megengedem neki, hogy kezei a derekamba mélyedjenek és közelebb húzzanak magához. Bal kezem lassan vezetem le a vállán, mellkasán, egészen a nadrágjáig, ahol idétlenül próbálom kikapcsolni az övét, de kezem remeg így nem igazán járok sikerrel. 

  - Már most megtörsz - lihegi a nyakamba. - A könnyeid elárulnak, de így csak jobban fogom élvezni - harap erősen a bőrömbe. 

  Torkomban gombóc keletkezik. Én erre képtelen vagyok. Nem tudom megtenni. De már nem futamodhatok meg, nem tudom mit tennék, ha innen elrohannék, bele se akarok gondolni. Azt hittem, hogy képes leszek rá, hiszen mindenkivel ezt tettem akkoriban, nem számított, hogy ellenség vagy rosszfiú csak csináltam, mintha egy munka lenne. De vele nem megy, ő más tészta. Egyszer közel állt hozzám, egyszer már szerelmes voltam bele, aztán összetört. Tartottam magam, amíg csak tudtam, de most, hogy már látom mibe mentem bele szeretnék elmenni, de túl késő. 

  Fájdalmas nyögés hagyja el a szám, amint fogai durván a bőrömbe mélyednek, de egy hangos csapódás megállít a gondolkozásban, ahogy Nathent is. Morogva fordul a zaj irányába majd neveti el magát hangosan. Én pedig teljesen megfeszülök és megtörök a látványtól. A szemeimből egyre jobban potyognak a könnyek, de még így is képes vagyok kivenni az alakokat.

  - Azonnal vedd le róla a mocskos kezeid! - indul meg felénk a három srác. - Hozzá ne merj érni vagy esküszöm, hogy megöllek! - fenyegetőzőik Zayn. - Melissa - pillant rám tüzes tekintettel - azonnal menj oda Louishoz, de most! - parancsol rám. 

  Még soha az életben nem láttam őt ilyen dühösnek ezelőtt. Csak már az a baj, hogy nem tudom eldönteni, hogy kire haragszik ennyire, rám vagy Nathenre. Minden bizonnyal rám, hiszen tudja, hogy magamtól jöttem ide és nem azért, mert kényszerítettek rá. Remegve mászok ki az öléből, majd indulok el az említett fiú felé. Lábaim remegnek, képtelen vagyok a járásra. Eluralkodott rajtam a pánik és egyre mélyebbre fúródik bennem. A falaim leomlottak, én pedig egyenesen a földre rogytam, amint ismét elemésztett az összes érzelem. A szobát az én zihálásom és sírásom tölti be, meg Nathen nyögései a fiúk által mért ütésektől.

  - Semmi baj - guggol le elém valaki, majd húz magához. Ismerem ezt az illatot és ettől csak jobban zokogni kezdek. - Nyugodj meg, nem vagy egyedül, nem érhet hozzád - suttogja a fülembe, de nem segít. Nem is az fáj, amire az előbb készültem, hanem a tudta, hogy ezt kellett tennem, hogy megöleljen. Nem azért teszi, mert ő is akarja, hanem, mert tudja, hogy ezt szeretném. Sajnálatból. Szerethetetlen vagy, mégis mit vártál? - szólal meg egy hang a fejembe. - Shh - simogatja a hátam. - Nincs mitől félned, már nem vagy egyedül - próbálkozik továbbra is.

  Nem is tudom, hogy kerültem a kocsiba, de azt érzem, hogy még mindig Louis tart a karjaiba, miközben próbál csitítani, sikertelenül. 

  - Neked teljesen elment az eszed? - csattan fel Zayn.

  - Ne most - mondja csendesen Niall.

  - De hát te is láttad, hogy mire készült, ne mond nekem azt, hogy ne most! - kel ki magából.

  - Igen elment az eszem, mert azt hittem képes vagyok rá... de azért is, mert megnyíltam és beleszerettem valakibe, akiben csalódtam... - hüppögöm, mire csak egy erőteljes morgás a válasza.

  - Itt vagyok - motyogja a hajamba Louis, szorosabban ölelve, de én csak a fejem rázom. Lehet, hogy most itt van és ölel, de érzelmileg, nem is lehetne távolabb, mint ebben a pillanatban.