61.rész Erőszakos jelenet

Sziasztok! 

Ismét egy nap késéssel publikáljuk a részt, ezért ne haragudjatok. Az iskola leszív mindkettőnket és nem jut időnk mindenre. Reméljük hamarosan jobb lesz, hogy már csak napok vannak hátra. 

Nagyon köszönjük a biztatásokat, reméljük tetszeni fog! Írjátok meg nekünk bátran a véleményeiteket. 

Jó Olvasást! 

Ölelünk benneteket, 

Amelia & Evelyne 

Norah

Hevesen beszélgetnek még is halkan, így esélyem sincs hallani miről és kivel beszélget Liam. Fellélegzem, amint hallom az ajtót becsukódni, de szemeimet továbbra sem nyitom ki. Szeretnék vissza kerülni az álmok világába, ugyan is ezen az éjjelen nagyon keveset sikerült aludnom. Fáradt vagyok, álmos vagyok és legszívesebben elmennék egy másik kontinensre, ahol távol lehetek tőlük. Amint sikerül rendbe tennem magam és azt nagyon gyorsan kell tennem, meg kell keresnem Mellissát és beszélnem vele. Együtt kell kitalálnunk hogyan is legyen tovább. Nem akarom, hogy a szüleink is tudomást szerezzenek erről és mivel eddig minden nagyon jól ment a turnén - leszámítva a kis kilengésemet - anya nem értené, miért is akarunk olyan hirtelen, gyorsan távozni. Azt sem tudom a fiúk ma reggelre megemésztették - e a tegnap este mesélteket. Tehetetlenek érzem magam csak így itt feküdve a gondolataimmal, így inkább lassan ülök fel s nézek körbe. Tipikusan ugyan olyan szoba, mint a miénk. A fürdő ajtaja nyitódik és kilép rajta az aki befogadott, megbízik bennem annyira, hogy a történtek után is a barátom lesz. 

- Jó reggelt! - motyogom, miközben ujjaimmal a kezemet fésülöm át. 

- Hogy aludtál ? - ül le, lábaimat ölébe húzza és simogatni kezdi. - Aludtál egyáltalán valamit ? 

- Pár órát azt hiszem. - motyogom őt nézve. - Nem tudtam elaludni miután át jöttem, sokáig csak forgolódtam. 

- Ha akarod hozok fel neked reggelit és nem kell lejönnöd. - ajánlja fel. 

- Nem! - vágtam rá hevesen. - Lemegyek és veletek reggelizem, habár lehet egy falat sem fog lemenni a torkomon. 

- Akkor ketten reggelizünk ? - vonja fel a szemöldökét. 

- Együtt a többiekkel. - bólintok. - Át kellene mennem valami ruháért. - sóhajtok fel. 

- Menj és beszélj vele, ha pedig ő nincs ott akkor öltözz fel, itt várlak. - szorítja meg a kezemet. 

Sóhajtva, lassú léptekkel közelítem meg az ajtót ettől viszont nem leszek előrébb. Minden erőmet össze szedve nyitok be és veszem szem ügyre az üresen kongó helyet. A bőröndből kikapva pár ruha darabot indultam a fürdőbe egy gyors zuhanyért. Nem szeretnék itt lenni, amikor vissza jön. Erről eszembe jut az is, hogy valaki ma reggel bekopogott hozzánk, ha vissza megyek meg kell kérdeznem róla Liamet. Miután megtörölköztem és megszárítottam a hajamat, kivasaltam. Sminkel igyekeztem el fedni pirosra sírt szemeimet, de a duzzadást nem tudom csökkenteni. Végig nézek magamon a tükörben, most először nem öltöztem ki. Egy laza szürke has póló van rajtam, ami a jobb vállamról lecsúszik - így kilátszódik fekete melltartó pántom - egy egyszerű szürke cica nadrággal és lábaimra az egyik fehér torna csukámat. Felkapom a ruhákat amiket kölcsönbe kaptam, majd vissza indulok. Li már rendbe rakta a szobát, az ágyon feküdt és a telefonját nyomkodva.

- Megjöttem. - szólaltam meg, mire rám nézet. - Vissza hoztam a ruháidat és köszönöm, hogy itt aludhattam. - rakom le az ágyra. 

- Bármikor itt aludhatsz velem, de nagyon remélem ma már Harryt fogod boldogítani az ágyban. 

- Kötve hiszem. - fontam össze a karjaimat. - Ki volt az aki reggel itt járt ? - teszem fel a kérdést, ami már régóta érdekel. 

- Louis. - sóhajtott fel. - Mellissát kereste, de át irányítottam Zaynhez. Nem is értem miért itt kereste, mikor tudhatná, hogy nekem te vagy a legjobb lány barátom. - ölel magához és én pedig szívesen viszonozom. - Menjünk enni. 

Együtt indulunk le a többiekhez, akik már biztos lent várnak. Gondolataim Mellissára kalandoznak, hisz ha reggel Lou kereste, akkor ők sem aludtak együtt. A fiúk annyira természetesen veszik, mintha tudnák mi van kettőjük között és ezzel nekem semmi bajom, de míg ők ketten el voltak magukba, mi drámát csináltunk és ez most csak folytatódik. Szeretném, ha rendbe jönne közöttük a dolog és megtudnák beszélni. Akkor lehetnek csak igazán boldogok, ha együtt vannak. Tudom hatalmas vélemény változás ez tőlem Louist nézve, de látom miket megtesz azért, hogy Mel mosolyogjon. Látom, hogy néznek egymásra.... hogy mennyi mindent megtennének a másikért. A kapcsolataink viszont hirtelen jöttek, így néha nem tudjuk hogyan is kezeljük a másikat a kitörésével. Vannak olyan dolgok, olyan ismeretlen területek amiket még nem tudunk, így volt ez a baráti körrel és a féltve őrzött titkunkkal is. Nekem már az is örömet szerezne, ha megbeszélnénk ezt, nem büntetne némasággal. Ha azt mondaná ennyi volt én azt is megérteném, hiszen egyik első randin sem teregetjük kis az összes szennyesünket, hanem csak ismerkedünk. Aggódom, hogy Mel csinált valami hülyeséget az éjjel, nem szeretnék magunknak még egyszer olyan életet. Azt is tudom, hogy ő ezt az egyetlen kiutat látja, ha érzelmek nélkül bulizik és a vele járó anyagokat is fogyasztja. Mindent megtennék érte, így én is vele tartanék, de nekem most már ott a karrierem ami most kezd beindulni, figyelnem kell arra is. Másnaposan semmilyen smink nem takarná el azt, hogy előző este ittam vagy valami szerhez nyúltam. Persze akarok bulizni, de nem akarok tudatmódosító szereket használni, sem dohányozni úgy, mint régen. Össze vagyok zavarodva, de hamar rendbe kell tennem az életem, hogy ismét Mellissáére figyelhessek. 

- Ezt a telefont fel kell vennem. - zökkent ki gondolataimból Payne. Felé fordulok és bólintok. Annyira elmerültem saját magamban, hogy azt sem vettem észre, hogy leértünk a földszintre. Liam előre sétál és nevetve köszönti a telefon másik végén lévő személyt. Az étterem felé veszem az irányt, de valaki megragadja a karom és behúz arra a kihalt folyosóra. Ijedten kezdem el lefejteni kezét a kezemről, de hiába. Nyitnám a szám, de azt már befogta így derekamat öleli át, hogy nyugton maradjak. 

- Ha nem fogsz ordítani elveszem a kezem. - suttogja a fülembe, hangja érdes és én ezt bárhol felismerném. Hevesen bólogatok, miszerint néma maradok csak vegye le rólam a mocskos kezét. - Ügyes kislány! - kuncog, undorítónak találom ahogy ajkai a nyakamhoz érnek. Ficánkolni kezdek, de ő annál szorosabban nyom a falnak. Fogai közé veszi a bőröm és ott hagyja rajtam a nyomát. 

- Eressz el! - sziszegem. 

- Nem, nem! - vágja rá. - Szórakozni fogunk egy kicsit, azok után amiken átmentünk. - ajkait erőszakosan nyomja enyéimre, viszont én makacsul szorítom össze. Beleharap az alsó ajkaimba, szám elnyílik így bejutást nyer. Szorosan szorítom össze szemeimet, hogy a könnyeimnek ne engedjek utat. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy sírni lásson. Kezeimmel próbálom eltaszítani, de túl erős hozzám képest. Kezei bejárják a testemet, engem pedig a hányinger kerülget. Végre elszakadt tőlem, de eszében sem volt elengedni. 

- Engedj el és senki nem fogja megtudni, hogy itt voltál. - ajánlottam fel, minden erőmet össze szedve. 

- Mi hasznom lenne abból, ha ismét futni hagynálak ? - présel a falhoz, kezeimet lefogta így mozdulni sem tudok. 

- Senki nem tudja meg, hogy itt voltál és mit akartál velem csinálni. - folyik le az első könny cseppem. - Senki nem akarja, majd össze verni a képedet. 

- Soha nem fogják megtudni mit is műveltem veled. - nevet fel. - Soha senki, nem fog megakadályozni engem, ha valamit akarok azt megkapom. Hisz emlékez csak mennyire könnyű volt a barátnődet magamba bolondítanom. Mennyire egy hiszékeny liba volt, hogy már egy hét után az ágyamban kötöttünk ki, de amikor a lehetőség ott volt muszáj volt megragadnom. Amúgy is kezdet kicsit unalmas lenni az ágyban. - húzza perverz mosolyra ajkait. - A lányok akikkel közben találkoztam szórakoztatóbbak voltak. 

- Miért én ? - remegett a hangom. 

- Mert te még nem vagy kihúzva a listámról. -  kuncog miközben végig simít az arcomon, de én rögtön elrántom a fejemet. - Feltörekvő kis modellem. - nyom csókot a nyakamra. 

- Neked semmi közöd az életemhez! - morogtam. - Engedj el végre! - könyörögtem. 

- Előbb játszunk, ha már tegnap ez nem jött össze. - rázza a fejét, vigyorogva. - Láttam bent a barátnődet, ne aggódj miatta később őt is meglátogatom! 

- Ne menj még egyszer a közelébe. Nem ártottál már neki eleget ? 

- Élvezem mások szenvedését. 

- Azt hittem, hogy többet soha nem kell téged látnom erre megismételjük azt a napot! - csuklik el a hangom. 

" Lázasan készülök a hétvégi vizsgámra, miközben a zene iszonyat hangosan üvölt a házban. Mellissa egész nap nincs itthon, én pedig már halálra unom magam. A vizsga nem érdekel annyira, az osztály egyik éltanulója ként, hisz külön feladatként hírességek mellett dolgozhatunk már most és ez hatalmas megtiszteltetés nekünk. Kitakarítottam a házat, főztem,  elmentem futni, vásárolni és még mostam is, de nap még mindig nem akart eltelni. A csengőt is épp, hogy meghallottam. 

- Te meg mit keresel itt ? - fontam össze karjaimat, miközben az ajtónak dőltem. 

- Erre jártam és gondoltam meg látogatom a kedvenc csajaimat. - leírt róla, hogy részeg. Alig áll a lábán, a beszéde is elég érthetetlen volt néhány helyen, bűzlik a whiskytől. Nem szívesen látom, hisz megbántotta az egyik legfontosabb személyt az életemben. 

- Nem akar veled találkozni, különben sincs itthon. - túrtam a hajamba. - Hagyj minket békén, nem vagyunk a csajaid, azt is felejtsd el, hogy létezzünk. - csapnám rá az ajtót, de ebben erősen megakadályoz engem. Idegesen kétségbe eset leszek, hisz ilyen tájt nagyon kevesen járnak az utcánkban. Befurakszik az otthonunkba, erőszakosan rángat a kanapénkhoz minden tiltakozásom ellenére. Nem adom meg neki az esélyt, hogy rám feküdhessen azonnal felállok és a bejárati ajtó felé veszem az irányt, miközben hallom ahogy engem követ. 

- Ne menekülj cicám, nincs esélyed. - nevet fel. 

- Tűnj innen! - kiabáltam rá, de csak tovább nevetett. - Tűnj el az életünkből! - rivalltam rá, de mind hiába. 

- Szórakozzunk egy kicsit. - lök a falnak a hátamban pedig éles fájdalom keletkezik. Könnyeimet útjukra engedem, küzdök az életemért. Küzdök a testi és lelki épségemért, azért hogy ne tudjon nyomokat hagyni rajtam, ne tudjon megjelölni, mint egy tulajdont. Részegsége ment meg engem, mivel meginog bennem pedig szét árad az adrenalin, így az ajtó felé tudom tuszkolni. Erősebb, mint én ez tény és való, de most nincs magánál. Az ajtót hangosan csapom be és csúszok le a földre. Zokogva húzom fel a térdeimet és ölelem őket magamhoz. Ezt senki nem tudhatja meg! " 

- Ne küzdj tovább cicám, nincs esélyed! - ez a mondat annyira hasonlít, ahhoz amit régen is mondott. Az összes kis részlet ott van az agyamban, minden részlet elő jött. Úgy érzem magam, mintha csak pár órája történt volna meg az a jelenet. Ismét kiszolgáltatott helyzetbe kerültem és ezúttal fogalmam sincs hogyan mászok ki belőle. Keze a belső combomra siklik, én pedig azonnal ficánkolni kezdek, nem akarom hogy megérintsen, főleg nem ott. 

- Azonnal enged el! - kiállt rá egy hang, mire rögtön oda kapom a fejemet. 

- Ni csak ki jelenik meg köreinkben. - vigyorog ördögien. - Teljes a csapat! - egy lelkes ideg beteg állat. - Na melyikőtök mutatja meg a szobáját ? - váltogatja közöttünk a tekintetét. 

- Menj innen Mel, kérlek. - suttogom őt nézve. 

- Nem hagylak magadra! - rázza meg hitetlenül a fejét. - Nem hagyom, hogy ez a mocsok bármit is tegyen veled. 

- Cicáim, ha ennyire vadak vagytok, akkor vadul csináljuk. 

- Pofa be! - ordítunk rá egyszerre. 

- Menj egy biztonságosabb helyre. - nézek rá könyörögve, könny fátylam mögül. - Ezt én elintézem, csak menj! 

- Mondtam már, hogy nem megyek el nélküled! 

- De elfogsz! 

- Hagy maradjon, még nagyobb lesz a buli. - szól bele a beszélgetésbe az a barom. 

- Ugyan már Nathen. - sóhajtok fel. - Kettőnkkel nem bírsz el egyszerre. 

- Azért ennyire alul becsülni sem kellene engem, drágaságom. - simít ismét végig az arcomon. - Ha a drága barátnőd annyira félt, mint mutatja közelebb jön, vagy a szeme láttára foglak bántani. 

- Erre nem lennél képes. - néz kihívóan szemeibe. Arcomon csattan a keze, fejem elbillen szemeimből gyorsabban folynak a könnyeim. 

- Azt csinálom amit csak szeretnél. - törli meg szemeit. - De őt el kell engedned, én ki tudom kapcsolni az érzelmeket, ő nem! - bök felém. Tudtam mire készül, nem akartam ezt. Keserves zokogásban törtem ki. Akarva vagy akaratlanul is, de valakinek meg kell minket hallania, hisz közel van az étkező. Szükségem lenne a segítségre, különben ismét elvesztem a barátnőmet. Ha kikapcsolja magát, nagyon nehéz vissza térnie és már most úgy gondolja ő egy szerethetetlen egyéniség, pedig ez nem igaz. Vicces, komoly, szerethető egyéniség. Mindig tudja mikor mit kell mondania, tennie azért, hogy jobb kedvem legyen ahogy én is tudom mikor miért és hogyan viselkedik. Szeretem őt, tudnia kell, hogy nem csak azért vagyok vele, hogy ne legyek egyedül. Legjobb barátnőm éreznie kell, hogy többen is törődünk vele, nem csak én! 

- Innen csak egy valaki fog eltűnni! - morogta egy hang elég közel hozzánk. Életemben először nem örültem így még senkinek. A megkönnyebbülés járja át a testem, mert ez azt jelenti nem eshet semmi komolyabb bajom. Nem érhet máshogy hozzám vagy akár Mellissához. Érzem, ahogy végre elenged engem, kezeim szabadok lesznek. Lábaim elgyengülnek, szemeimet lehunyom és megszűnik a világ körülöttem!