2015. május 13., szerda

58.rész - Múltbeli sebek

Sziasztok! 
Nagyon köszönjük a támogatásotokat, nagyon reméljük a részek elnyerik a tetszéseteket és elmondjátok nekünk őszinte véleményeiteket! 
Jó Olvasást! 

Ölelünk Titeket
Evelyne & Amelia



Melissa


  Menekülni. Csak menekülni szeretnék a kíváncsi tekintetek elől. Elmenni egy távoli helyre, ahol senki sem ismer, ahol egyedül lehetek a gondolataimmal. A fájdalom felemészt. Tisztán érzem, ahogy a szívem a markába fogja, majd lassan szorítani kezdi, kínzóan lassan. Jól mondják az emberek menekülni nem lehet a múltad elől, mert bárhová mész, egy váratlan pillanatban lecsap rád és teljesen kikészít. Hát velem is ez történt. Összetörtem. Nem akarom, hogy bárki is a közelembe legyen. Nem akarok kérdésekre válaszolni. Semmit sem szeretnék jobban, mint eltűnni ebben a pillanatban. Eltűnni a Föld felszínéről. Meghalni. Remegve csúszom le a földre, közel a szobához, amiből kijöttem. Képtelen vagyok járni, bármit tenni, még csak a történteket sem tudom feldolgozni. Egy órával ezelőtt még teljesen kész voltam a piától, most már semmi hatása. Nathen elérte, hogy kijózanodjak. Elérte, hogy újból gyűlöljem magam és mindenkit, aki megpróbálja velem elhitetni, hogy szeret. ... senki sem szeret... senkinek sem kellesz. Nem tudom megállítani az ismétlődést. Egyszerűen magamba zártam őket és nem tudom leállítani. Csak Nathen szavai lebegnek előttem. Hogy is hittem azt, hogy valaki képes lesz engem szeretni, hiszen szerethetetlen vagyok. Ő is el fog hagyni, ahogy mondta, hiába védtem meg előtte, mindketten tudjuk, hogy egy nap elmegy, ahogy ő is tette. Én pedig ismét magamba fogok maradni és visszaesek abba a helyzetbe, amiből nehezen sikerült kimásznom. A szüleim is elhagytak, magamra maradtam, hiszen a családom, akik még élnek nem is foglalkoznak velem. Ha nem lett volna Norah, szerintem egy olyan helyre kerültem volna, mint az összes magába roskadt lány, egy menhelyre vagy talán az utcára. Nem könnyű elhinni, hogy minden rendben lesz, ha egy hangocska folyamatosan azt suttogja, hogy semmi sincs rendben. Nehezen sikerült feldolgoznom a történteket és elfogadnom, hogy Louék befogadtak és tényleg törődnek velem. Még azt sem mondhatom, hogy nem ebben a pillanatban elhiszem teljesen, hiszen nem lenne igaz. Már semmiben sem hiszem. Egy pillanat, egy találkozás képes volt velem elhitetni, hogy senkinek sem kellek, hogy egy jelentéktelen ember vagyok. Csak azt nem értem, hogy miért teszi ezt velem, miért akar tönkretenni? Ha csak szórakozott velem, míg én tényleg beleszerettem, akkor miért teszi ezt? Szereti látni, ahogy szenvedek, hát akkor tapsoljuk meg, mert ismét elérte, hogy semminek érezzem magam. Fogalmam sincs, hogy képes leszek-e ebből újból kimászni és egyáltalán akarok-e. Talán az lenne a legjobb mindenkinek, ha elhúznék innen vagy teljesen eltűnnék. Minden egyes másodperc elteltével egyre jobban érzem, hogy a következő lépes ugyanaz lesz, mint akkor volt... ugyanazt fogom tenni, mint akarok és nem akarom, hogy az legyen. Nem akarok újból az lenni. Nem akarom, hogy a piába, drogokba és egyéb dolgokba meneküljek, de nem vagyok elég erős. Sosem voltam és ezt csak neki köszönhetem. Csak neki...
  - Édesem - hallok meg egy távoli, nagyon aggódó hangot, majd karok közel húznak az illetőhöz, mire én feleszmélek.
  - Ne.. - próbálok menekülni - kérlek ne érj hozzám, menj el... ne gyere a közelembe - sírok fel. - Hagyj egyedül. Magamba akarok lenni...
  - Shh - szorít erősebben. Még csak azt sem fogom fel ki van mellettem. Nem tudom felismerni, hiszen még mindig ott vagyok - gondolataimban - a buliban és hallgatom azt a mocskot. Sajog a fejem, miért nem lehet magamra hagyni? - Kérlek ne lökj el magadtól - könyörög.
  - Nem érdemlem meg senki törődését, kérlek... - motyogom, de már nem próbálok meg kiszabadulni a akarok közül, inkább csak közelebb húzódom hozzá, pedig tudom, hogy a végén csak fájdalom fog érni.
  - Mel - suttogja egy kétségbeesett hang. - Fejezd be, nem megyek sehová... veled vagyok... veled vagyok - ismételgeti. - Itt vagyok veled és maradok is, hallod?
  Miért nem megy el? Mi a francért nem lehet megadni a nyugalmat, amit kérek? Csak egyedül akarok maradni. Azt hittem ezek a sebek többet nem szakadhatnak fel, de még mindig ezt teszik. Még most sem tépték le teljesen a ragasztót, kínoznak vele. Olyanra kényszerítenek, amivel teljesen magam fogok roskadni. Ha bármi is kiderül, abból, hogy mit tettem, hogy milyen vagyok nem leszek képes a szemükbe nézni. Le akarok majd lépni, de tudom, hogy Norah sejtené és minden bizonnyal meg is akadályozná, én pedig teljesen elvesznék.
  - Hallgasd a hangom, ne merülj magadba, csak figyelj rám és maradj velem - puszil a nyakamba, de semmilyen hatást nem ér el vele. Testem továbbra is remeg, gondolataim pedig még mindig nem tértek vissza a jelenbe.
  "Háromszor is körbenézek, mielőtt belépnék a konyhába italért, hogy biztos legyek benne, nincs itt. Biztos vagyok benne, hogy Louis is észrevette, hogy valami nincs rendben velem, hogy is ne vette volna észre, hiszen egy ismeretlennek is feltűnt volna, hogy valamitől rettegek... Próbálom elhitetni magammal, hogy nem ő az, de nem megy. A hangja, a stílusa, a kinézete, a mosolya, mind az övé, mint ugyanolyan, mint Nathené, így tudom és érzem is, hogy nem képzelődöm. Ő az. 
  - Megvagy - ölel át két erős kar, amik nem Lou karjai, hanem az én legrosszabb rémálmomé. - Azt hitted elmenekülhetsz vagy talán nem ismertelek fel? - nevet fel, mire én teljesen megfeszülök. Azt sem tudom, hogy mit kéne tennem. Vagyis tudom.. elmenekülni, de képtelen vagyok megmozdulni. - Sosem felejtenélek el, hiszen te vagy az egyetlen, aki teljesen megőrült, miután leléptem.
  - Eressz el - kérlelem, de ő csak nevetve szorít az ölelésén.
  - Semmit sem változtál, pont ugyanaz vagy, mint akkor voltál. Ugyanúgy viselkedsz, mint akkor, de belegondoltál már, hogy mi lesz, ha Louis megtudja mi történt veled, hogy milyen vagy? - kezeimmel a pultba kapaszkodom, képtelen vagyok tovább hallgatni. Miért történik ez? - El fog hagyni, mint mindenki, akit valaha szerettél vagy elfelejtetted?
  - Fogd be, nem akarom hallani... - veszek erőt magamon, majd fordulok meg, hogy pofon vághassam, de elkapja a csuklóm és megállít benne.
  - Ezt nem tenném e helyedben - rázza meg a fejét. - Ismerlek, minden mozdulatod ismerem, mielőtt még megtennéd, nem tudsz újat mutatni nekem. Sosem gondoltam, hogy te leszel az a lány, akiről mesélt, de élvezem a műsort, méghozzá rettentően - löki el a kezem.
  Dermedten nézek rá. Félelmet kelt bennem, pedig tudom, hogy millió ember előtt nem bántana, de az a baj, hogy már nem ismerem annyira, sőt akkor sem ismertem... sosem és nem is fogom, mivel képtelenség megismerni őt, hiszen csak hazudik, azt hitet el veled, amit csak akar.
  - Hát itt vagy - jelenik meg vigyorogva Lou, Nathen mellett. - Minden rendben? - váltogatja közöttünk tekintetét.
  - Persze haver - fordul felé - csak beszélgettünk. De én megyek is, mert még köszöntenem kell néhány vendéget - fordul sarkon, majd megy el. 
  - Ijedtnek tűnsz, biztos minden rendben? - ölel át Lou.
  - Mi? Nem, teljesen jól vagyok - nézek a szemébe - gyere táncoljunk - mosolyodom el halványan, pedig egy szavam sem igaz, amit neki mondtam. Biztos vagyok benne, hogy tudja és nem lesz szép, amikor minden kiderül..."
  - Mel, gyere menjünk vissza, meg fogsz fázni, ha továbbra is a földön ülsz - szólal meg. Louis?!  Végre felismerem a hangot, végig ő volt itt velem, pedig nem érdemlem meg. Hazudtam neki, még most is hazudok.
  - Meg fogsz utálni... - suttogom fájdalmasan. - Mind megutáltok, ha kiderül ki is vagyok... nem akarok oda visszamenni, el kell mennem - próbálok felállni, de nem enged.
  - Miről beszélsz, nem engedlek el - sóhajt fel ingerülten. - És nem foglak megutálni, nem lennék rá képes, mert szeretlek - áll fel a karjaiban velem.
  - Nem - vágom rá. - Nem, nem szeretsz. Engem nem lehet szeretni.
  Semmit sem válaszol, csak elindul vissza a szobába, engem pedig egyre jobban átjár a félelem. Nem akarom, hogy így lássanak. Nem akarom, hogy kiderüljön minden. Mit fognak rólam gondolni? Hogy fogom elviselni, ha mind ellöknek maguktól... Arcom a kezeimbe temetem, amint Louis lábával belöki az ajtót.
  Nem látom, de érzem, hogy mind felénk kapják a tekintetüket és engem kezdenek el bámulni, ahogy egyre beljebb haladunk a szobában. Louis leül, engem pedig az ölébe helyez és szorosan ölel, miközben nekem még mindig potyognak a könnyeim.
  - Minden rendben vele? - kérdi Zayn aggódóan.
  - Nem - sóhajt fel Louis. - Sokkot kapott, folyamatosan azt ismételgeti, hogy egyedül akar lenni és őt nem lehet szeretni.
  - Mel - érzek meg egy tenyeret a combomon - ez butaság, mi igenis szeretünk téged és melletted leszünk, nem hagyunk magadra.
  - Nem érdemlem meg.. - suttogom hüppögve.
  - Te tudod mi baja van? - kérdi egy mély hang.
  - Igen - motyogja a barátnőm - de ebből nem fog kijönni egyhamar. Egyszer már átélte mindezt és nem lesz könnyű újból, ha egyáltalán sikerül neki... Fél, hogy egyedül marad, hogy senki sem szereti és ez már nem az első alkalom, hogy ezt érzi. Labilis az érzelmi helyzete és most ismét mélyre süllyedt.
  Kezeim elveszem az arcomtól, majd az ölembe ejtem őket, de tekintem nem emelem fel. Louis kezeit bámulom, amint a hasamon vannak és próbálom összeszedni magam, de nem megy. Túl új még minden... túl új a régi érzés.
  - Nem akarom, hogy megtudjátok milyen vagyok... - szólalok meg alig hallhatóan.
  - Nem fogunk elítélni, nem fog rólad, rólatok megváltozni a véleményünk - vágja rá lágyan Liam - már egy család vagyunk.
  - Nem ezt fogod mondani, ha minden kiderül...
  - Mel, én sem akarom elmondani, de tudniuk kell, már nem mászhatunk ki belőle, te is tudod - fogja meg a kezem Norah. - Én itt leszek neked, de biztos vagyok benne, hogy a többiek is - motyogja reménykedve.
  Tudom, hogy el kéne nekik mondani, de hogy meséljek valami olyanról, amiről sosem meséltem senkinek? Hogy mondjam el, ha csak Norah tudja? Félek és nem is vagyok benne, hogy képes lennék kinyögni egy épp mondatot is, viszont tudom, hogy a mai napot meg kell nekik magyarázni, de ez csak úgy megy, ha mindent elmesélünk. Be kell vallanom nekik mindent. Norah pontosan tudja, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültem és bízom benne, ha én megakadok, akkor ő majd folytatja helyettem...
  - Nem most találkoztam először Nathennel - töröm meg a csendet. - Ő... ő az én exem, aki tönkretett... aki miatt képtelen vagyok bízni mások érzéseiben, aki miatt képtelen vagyok elhinni, hogy én is fontos lehetek valakinek - nyelek egyet, mert tisztán érzem, hogy Louis teljes egészében megfeszül és élesen szívja be a levegőt. - Elhittem, hogy szeret, de hibáztam, mivel neki csak az volt fontos, hogy híres legyen és az első adandó alkalommal elhagyott... aztán azt is megtudtam, hogy nem én voltam az egyetlen lány az életében és teljesen összetörtem. Nem beszéltem, nem ettem, nem foglalkoztam semmivel sem, csak a szobámban ültem és gondolataimba merültem. Aztán pedig minden elfajult... kikapcsoltam az érzéseim és bulizni kezdtem, keményen... pia, drog és szex minden idegen sráccal, aki csak szembejött velem. Nem éreztem semmit és ez tetszett a legjobban benne... egy ideig még egy számom is volt - nyögöm ki - amin fiúk hívását fogadtam - hunyom be a szemem - ... képtelen vagyok tovább mesélni, sajnálom nem megy... - suttogom remegve, könnyeimmel küszködve.
  - Mit akartak tőled? - kérdi csendesen Liam. Tekintetem Norahra vezetem, mire ő biccent, majd mély levegővétel után megszólal.
  - Szexet...  - mondja csendesen. - Mel, teljesen elvesztette önmagát, senkire sem hallgatott. Nem is tudom, hogy abban az időszakban volt-e egy nap is, mikor józan volt. Próbáltam neki segíteni, de nem hagyta, így én is elment vele bulikba... és sajnos én is belekeveredtem szinte mindenbe, de én leálltam... nekem ment, neki nem. Egy nap annyira kiütötte magát, hogy kórházba került, ahol nehezen, de segítettek neki, pedig nem akart józan lenni, nem akart jól lenni, de nekem sikerült rávennem. Nate tönkretette őt és majdnem engem is... - suttogja.
  - Tessék? - kapom fel a fejem. Ez még nekem is új... Neki is ártott, de hát nekem nem is mesélt róla soha...
  - Basszus - nyög fel. - Sajnálom, hogy nem mondtam el - pillant rám aggódóan - de jól vagyok, nem szabad magad hibáztatnod, nem eshetsz még mélyebbre, miután elmondom. Egy nap, mikor Mel órán volt Nate beállított részegen és Melt kereste, de nem találta így úgy gondolta, hogy én is jó leszek neki... Erőszakos volt, de nem történt semmi, csak néhány zúzódást szereztem, sikerült elküldenem, de a sebek nem gyógyulnak be... - süti le a szemét.
  - Megölöm, én meg fogom ölni - morogja a mellette lévő göndör.
  Nem hiszem el, hogy ezt tette. Mindkettőnket összetört, de Norah nálam sokkal jobban bírta. El sem tudom hinni, hogy milyen nehéz lehetett neki azt hallgatni, ahogy szenvedek az elvesztése miatt, miközben... őt is bántotta. Most pedig itt ülünk egy szobában a fiúkkal, akik előtt már nincs titkunk, akik nem is akarom tudni mit gondolnak rólunk ebben a pillanatban... valószínűleg engem kurvának tartanak, de őszintén az is voltam. Egy lány, aki csak szórakozgatott, mert egy pasi teljesen összetörte a szívét.

8 megjegyzés:

  1. Ne haragudj hogy ide írok de nagyon szeretném elolvasni az egyik blogodat de azt írja hogy meghívó kell, segíts légyszii. http://youbringmebacktolife-fanfiction.blogspot.com/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia nekem is megvan ez a problémám. El tudnál küldeni egy meghívót az emailemre: lilien.virag@gmail.com?

      Törlés
    2. Sziasztok! Azért nem tudjátok olvasni, mert szeretném kiadatni, de ha nagyon szeretnétek akkor elküldöm nektek Word-ban.

      Törlés
    3. Nekem world-ben is jó:) de utána mindenképp megveszem könyvben is:)
      jancsi.fancsi@gmail.com

      Törlés
    4. Nekem is jó Worldben :)

      Törlés
  2. Sziasztok! Siessetek a kövivel! Ez nagyon jo lett! :)

    VálaszTörlés