2015. április 15., szerda

54.rész - "...döntenem kell..."

Sziasztok!
Meghoztuk nektek a következő részt, ami sajnos rövid lett, unalmas és lapos,
de bízom benne, hogy azért valamennyire tetszeni fog nektek.
Ígérem, hogy a következő hosszabb lesz és sokkal izgalmasabb!
Jó olvasást!
Ölelünk Titeket,
Evelyne és Amelia!




Melissa


  Ha ebben a pillanatban bárki megkérdezné tőlem, hogy mit érzek, nem biztos, hogy tudnék rá válaszolni. Örülnöm kellene, de egy részem nem boldog. Annyira fura ez az egész helyzet. Boldog vagyok, hogy újra itt van velünk, hiszen fontos nekem, de egy részben megbántva érzem magam. Hogy mi fáj a legjobban? Már nem is az, hogy ez szó nélkül lelépett, hanem a tudat, hogy nekem egyetlen üzenetet írt, míg Harryvel napokig beszélt. Megértem, hogy időre volt szüksége és nem akart senkivel sem beszélni, de örültem volna, ha nekem is írt volna pár sort... 
  Visszautasította a suli ajánlatát, de úgy érzem, hogy miattam tette, nem pedig, mert ő is így szerette volna. Igaz, elbeszélgettünk és megnyílt nekem, mint régen, de nekem nem lesz olyan egyszerű mindent elfelejteni. Természetesen mindent el fogok követni, hogy túljussak rajta és onnan folytassuk, ahol abbahagytuk, de nem lesz egyszerű. Tudom, hogy észre fogja venni, hogy valami nincs rendben velem, de abban is biztos vagyok, hogy nem fog rákérdezni, hogy micsoda, mivel tudni fogja. Ismer már eléggé, hogy tudja mi bánt. 
  Gondolataimba merülve, fekszem a parton, miközben a Nap simogatja a bőröm. Egyedül vagyok, mivel a többiek megmártóznak a vízben, nekem nem volt hozzá kedvem. Össze kell szednem magam, mielőtt még ismét aggódni kezdenek értem és remélem ez az elkövetkezendő percekben sikerülni is fog. 
  Igaza van Norahnak, hogy nem a pillanatnak kell élnem, ki kell szakadnom a múltból és elfelejteni minden, átadni magam a jelennek és a boldogságnak. Abban is biztos vagyok, hogy sikerülni fog, mivel ezt szeretném. Nem akarok semmin sem rágódni, csak boldog akarok lenni, míg a sors is ezt szeretné.
  Hideg cseppek érintik meg a bőröm, mire szemeim egyből kipattannak és megpillantom a fölöttem álló vigyorgó barátom.
  - Miért ülsz itt egyedül, ha szabad megkérdeznem? - guggol le mellém. - Tudod mindenki azt szeretné, ha te is a részese lennél a mókának - teszi hozzá.
  - Csak gondolkodtam és élveztem a nyugalmat - támaszkodom a könyökeimre. - De jól vagyok, nehogy rákérdez - teszem gyorsan hozzá, mert már előre látom, hogy milyen kérdés hagyta volna el a száját, ha nem állítom meg.
  - Hazudsz - sóhajt fel - de nem erőltetem - rázza meg a fejét, megadóan. - Viszont most szeretném, ha felállnál és engednéd, hogy szórakoztassalak - kacsint rám, egy pimasz vigyor keretében.
  Mosolyogva fogadom el a kezét, amivel fel is húz engem, mire én éppen a mellkasa előtt állok meg. Vigyorogva vezetem fel kezeim a hasától, egészen a válláig, mivel tudom, hogy mit váltok ki belőle az érintéseimmel. Szemei azonnal felcsillognak, én pedig halkan felkuncogok.
  - Csak, hogy tudd, ha be mersz lökni a vízbe, biztos lehetsz, hogy a nap hátralevő részében kínozni foglak - kacsintok rá.
   - És honnan veszed, hogy én nem élvezném? - vonja fel a szemöldökét. - Egyetlen kínzás van, amit el tudok viselni és az a tied - hajol a fülemhez, mire nekem pír kúszik az arcomra. 
  Mielőtt még megtörtént volna, tudtam, hogy mi fog következni. Karjaiba kapott, majd a víz felé kezdett szaladni, ami természetesen a meleg bőrömnek rettenetesen hideg volt, így kisebb sikoly hagyta el ajkam, amint teljesen ellepett a víz. Durcásan néztem rá, mire a többiekből kitört a nevetés. 
  Az elkövetkezendő pár órában, amit a parton töltöttünk, elengedtem magam. Nem törődtem semmivel. Mosolyogtam és nevettem. Norahval is beszélgettem, mintha mi sem történt volna, kis semmiségekről. Tudom, hogy örül neki, hogy próbálkozom, így jó volt látni a szemében azt a csillogást, amit már olyan rég láttam, amikor velem beszélget. 
  - Tudod - szólal mellém ülve a teraszon - örülök, hogy nem zárkózol el teljesen tőlem, bár tudom, hogy legszívesebb azt tennéd. Én is mindent meg fogok tenni, hogy elfelejtessem veled, ami történt. Szeretném, ha eltöltenénk valamikor egy napot, csak mi ketten, mint a régi szép időkben - mosolyog rám.
  - Az jó lenne - bólintok rá. - Hiányoznak azok a pillanatok - suttogom. - Úgy érzem, a turné szétválasztott minket. Nem veszekedtünk, itt mégis megtettük. Alig töltöttünk egy időt, mikor otthon minden pillanatban sülve-főve együtt voltunk. Szerintem az a nap csodás lenne - pillantok rá, mire ő vigyorogva ért egyet velem. 
  - Nem biztos, hogy hallani akarom a választ - nevet fel - de hogy álltok Louissal?
  - Ismersz - sóhajtok fel. - Nem könnyű velem, sosem volt az és valószínűleg nem is lesz, de próbálkozom. Közelebb engedtem magamhoz. Már nem akarok tőle menekülni, de néha még felébred a védőfalam és olyankor mindent el kell követnem, hogy ne tegyek vagy mondjak olyat, amivel megbánthatnám, eltaszíthatnám magamtól. Próbálok a pillanatnak élni, mivel fogalmam sincs mi lesz, mikor mi visszamegyünk LA-be. Igen tudom, hogy ti Harryvel megpróbáljátok a távkapcsolatot, de én nem vagyok benne biztos, hogy nekem menne. Ha valakit szeretek, akkor nem tudom elviselni, ha távol van tőlem, ha nem bújhatok oda hozzá mikor szükségem van rá.
  - Ez butaság - rázza meg a fejét. - Biztos vagyok benne, hogy Louis annyi időt töltene veled, amennyit csak tud. Látszik rajta, hogy fontos vagy neki és nem akar neked csalódást okozni. Szünetekben pedig te is meglátogathatod őt. Hidd el, mikor szükséged lenne rá, biztosan egyből repülne is hozzád.
  - Lehet igazad van, de én ebben nem bízom. Úgy érzem, hogy a nyár végével búcsút kell mondanom neki és csak barátként tekinteni rá, hogy könnyebb legyen, de belegondolva úgy sem lenne az, mivel szeretem. Még nem döntöttem el, hogy mit fogok tenni, de a búcsú ideje egyre jobban közeleg és muszáj lesz elhatároznom magam, mielőtt már késő lenne.
  - Tudom, hogy ez neked nehéz döntés, de ha segítségre vagy tanácsra van szükséged, akkor tudd, hogy én itt vagyok neked és szívesen meghallgatlak - érinti meg a karom.
  - Köszönöm. Bízom benne, hogy helyesen fogok dönteni, bárhogy is határozom el magam addig. És ha szerinted butaság a döntésem, akkor tegyél meg mindent, hogy meggondoljam magam, mert képtelen lennék még egy szakítást elviselni - kérem tőle.
  - Sosem engedném, hogy butaságot kövess el - jelenti ki. - De tudom, hogy helyesen fogsz dönteni - nyugtat meg.
  - Norah - dugja ki Harry a fejét - én megyek, te maradsz még? - tudom, hogy az én válaszomra vár, így pillantásom visszavezetem rá, majd megszólalok.
  - Menj nyugodtan, én még maradok kicsit, majd lefekszem. 
  - Holnap találkozunk - áll fel. - Jó éjt - mosolyogva lép el, mellettem.
  - Mel - szólít meg Harry - Louis az előbb ment el, ha ébren akarod találni, akkor szerintem menj utána - közli velem.
  - Köszi, jó éjt srácok - búcsúzom el tőlük. 

***

  Csendesen osonok be a szobánkba, hogy ne ébresszem fel, ha már elaludt, hiszen tudom, hogy nem volt valami könnyű napja, szüksége van a pihenésre.
  Lassan nyitom ki a fürdő ajtaját, majd lépek be rajta Louis pólójával a kezemben. Az elmúlt napokban szokásommá vált, hogy az aznapi pólójában aludjak, amit ő reggel mindig egy mosollyal jutalmaz. Miután levetettem magamról a ruháim és már 'pizsomában' állok a tükör előtt, hajamat felkötöm és lemosom a sminkem. 
  Nem volt egy könnyű nap, de szerintem elég jól viseltem. Nem akadtam ki, pedig megtehettem volna, úgy érzem, hogy lassan kezdek megváltozni egy olyan irányba, amiből jól jöhetek ki. 
  Az ágyba bújva egyből Louis mellkasára fektetem a fejem, mire kezei magához ölelnek, ezzel tudtomra adva, hogy még nem alszik.
  - Minden rendben? - kérdi álmos hangján.
  - Igen, minden a legnagyobb rendben - nyugtatom meg, csókot nyomva a kulcscsontjára.
  - Nem akartam hallgatózni, de egy mondatot elcsíptem a beszélgetésetekből, amikor szólni akartam, hogy én megyek és lefekszem - suttogja. - Tényleg ennyire félsz a távkapcsolatoktól? - teszi fel a kérdést, mire megfeszülök a karjaiban.
  Miért pont ezt a részét kellett meghallja?! Most erre mégis mi a fenét válaszoljak, valószínűleg tudja mit mondtam pár perccel ezelőtt, akkor miért kérdi. Azt akarja, hogy neki is elmondjam ugyanazt, amit Norahnak? 
  - Én nem félek - motyogom - csak nem érzem jónak az olyan kapcsolatokat. Nem szeretem, ha nem tudhatom magam mellett azt a személyt, aki fontos számomra. Szeretném, ha bármikor számíthatnék rá, nem pedig csak néha, amikor az idő megengedni, hogy láthassam...
  - Ez butaság - morogja - bármikor számíthatsz rám. Az sem érdekelne, ha koncert közepén lenne rám szükséged, mert jönnék az első géppel és addig maradnék, míg akarod. Nem akarom, hogy a kapcsolatunk azért szakadjon, mert mert távol lennénk egymástól. 
  - Ne beszéljünk erről jó? - kérlelem. - Nem szeretnék a jövőre gondolni, csak a jelenre...
  - Rendben, legyen ahogy akarod, de tudnod kell, hogy nem foglak elengedni - puszil a hajamba.
  - Kérlek ne gondolj erre, csak élvezd a jelent, amiben most élünk, a jövőre még van időnk és különben is még én magam sem tudom, hogy döntök ezzel kapcsolatban, szóval ne aggódj - bújok szorosabban hozzá.
  Sosem akartam, hogy Louis tudjon erről a dologról. Nem akartam, hogy azért aggódjon, ami még messze van. Míg én magam sem tudom, hogy döntök, ő pedig már most azon agyal, hogy képes lennék elhagyni. De igaza van, képes lennék, bár ezzel csak nagyobb fájdalmat okoznék magamnak. Még nem tudom, hogy mi lesz, de tudom, hogy minél hamarabb döntenem kell és vele is közölni a döntésem. De ebben a pillanatban, még gondolni sem akarok ilyesmire. Itt vagyok vele, a karjaiban és most csak ez fontos.

7 megjegyzés:

  1. Csodás volt:) Várom a kövit:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! Nemsokára olvashatod! :3

      Törlés
  2. Nagyon Jó lett alig várom újabb részt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett. Már nem kell sokat várnod :)

      Törlés
  3. Imádom ♥
    Alig várom a kövit...:))

    VálaszTörlés
  4. Imádom ♥
    Alig várom a kövit...:))

    VálaszTörlés