2015. január 7., szerda

40.rész - Második esély

Sziasztok! 
Meghoztuk nektek az új részt, reméljük tetszeni fog.
Nagyon köszönjük a bíztatásokat és az olvasókat, boldoggá tesztek minket velük.
Jó olvasást!
Ölelünk Titeket!
Amelia és Evelyne.


Melissa



  Szavai után azt csináltam, amiben a legjobb vagyok. Elmenekültem. Nem törődtem semmivel sem. Utánam kiabáltak, de én nem álltam meg, egészen addig, míg be nem értem Niall szobájába. Hátammal az ajtónak dőlök, miközben megkönnyebbülök, hogy egyedül vagyok a szobában.
  Norah szavai nagy pofonként értek. Annyi mindent mondott el egyszerre, hogy az agyam képtelen felfogni. Még mindig ott vagyok leragadva, hogy támogatnia kellett volna Louissal kapcsolatban, nem pedig ellene lennie. Támogatni?! De hát miben, már magamban eldöntöttem mindent. Igaz, hogy ez annak köszönhető, ami történt, de kellett ez a löket, hogy végre mindent tisztán lássak. Mindent neki köszönhetek, hogy rájöttem semmi keresnivalóm mellette, még akkor sem, ha annyira szeretném azt. 
  Gondolataimat kopogás szakítja félbe. Anélkül is tudom, hogy ki áll mögötte, hogy kinyitnám. Ki más lenne?! Biztosan ő jött utánam, ismét beszélni szeretne, de mi van, ha én már nem akarok?! Mi van akkor, ha csak el szeretném kerülni őt, hogy minden rendben legyen végre a szívemben, hogy ne érezzem ezt iránta... Biztosra veszem, hogy addig nem fog elmenni, míg nem beszél velem, hiszen láthatta, hogy bejöttem.
  - Mel - suttogja, továbbra is az ajtót verve - engedj be vagy gyere te ki, beszélni akarok veled.
  Miért nem megy el? Miért nem hagy végre békén? 
  - Kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam az egészet. - sóhajtja. - Nem akarom, hogy olyanért érezd magad rosszul, amit el sem követtél. El-el szakítottunk, végleg. - jelenti ki, mire teljesen megdermedek. Miért tette ezt? - Hallod? - veri öklét az ajtóba.
  - Menj el kérlek... - suttogom.
  - Ezt csak akkor teljesíthetem, miután beszéltem veled. Nem megyek innen egy tapodtat sem addig. Meg kell hallgatnod és hinned nekem. Sosem hazudnék neked.
  Persze, hogy nem hazudna. - forgatom a szemeim. Az elején mégis megtette. Igaz nem hazudott, de eltitkolta Eleanort, annak ellenére, hogy én kezdtem bízni benne, pedig ilyet már rég nem tettem egyetlen fiúval sem. 
  - Ha meghallgatlak utána letűnsz végre az ajtóm elől? - nyögöm ki dühösen.
  - Reménykedem benne, hogy nem ezt fogod kérni miután beszéltünk. - sóhajtja. - De ha még mindig ezt szeretnéd majd, akkor igen. 
  Beengedem, beszélek vele, aztán elmegy. Nem lesz olyan nehéz, sőt még így sokkal jobb is lesz, hiszen nem mások előtt akar majd velem beszélni. Ott nem tudnám mit csinálnék, senki nem tud rólunk. Na jó ez nem teljesen igaz, de vannak akik nem tudnak és nem is szeretném, hogy bármit is megtudjanak. 
  Lassan eltolom magam az ajtótól, majd megfordulok és kinyitom azt. Louis aggódó tekintetével találom szembe magam. Igazság szerint kicsit megrémiszt, úgy néz ki, mint aki nem érzi jól magát. Vagy csak ennyire azt hitte, hogy én összetörök majd a hallottak miatt? Kijjebb nyitom az ajtót, majd miután belép bezárom. 
  - Elhiszed, amit az előbb mondtam? - pillant rám, de az arcomat látva gondolom leesik neki, hogy nem igazán érdekel. - Szakítottam vele Mel, megmondtam neki az igazat.
  - Az igazat? - nyílnak nagyra a szemeim. 
  - Igen az igazat. - bólint rá. - De nem azt, ami köztünk történt, ha erre gondolsz. - rázza meg a fejét. - Hanem, hogy már nem akarok vele lenni. Hogy elegem van abból, hogy azt mondom minden rendben, mikor egyáltalán nincs így. A kapcsolatunk már hónapok óta csak egy színjáték, amiből most végre sikerült kiszállnom és eszem ágába sincs visszaszállni. Történjék bármi én nem megyek vissza hozzá. Nem csak azért nem, mert nem akarok, hanem azért is, mert úgy érzem már nem olyan fontos nekem, mint amilyen volt. Már nem érzem azt a tüzet, lehet ez a távolságnak is köszönhető, de kétlem. Szerintem ennek az az oka - néz a szemeimbe - hogy találkoztam egy lánnyal, aki fellángolt. Egy lánnyal, aki makacsul azt hiszi, ha menekül előlem semmit sem érez majd irántam. Aki fél az érzéseitől. - lép közelebb hozzám. - Aki azt hiszi, hogy csak játszadozom vele, pedig ez nem így van. - támaszkodik az ajtóra, közel hajolva hozzám. - Sosem játszanék veled. - suttogja a szemeimbe nézve. - Nem tudnék és nem is akarok. - rázza meg a fejét. - Nem akarok olyan lányokkal játszani, akik olyan fontosak számomra, mint te. 
  - Hagyd abba. - hajtom le a fejem. - Csak hagyd abba, ezt a hülyeséget. - kérlelem. - Ne mondj olyat, amit te magad sem gondolsz komolyan, ne akard velem elhitetni, hogy fontos vagyok neked, mikor ez világos, hogy nincs így.
  - Te meg miről beszélsz? - emeli fel az állam. - Fontos vagy nekem, hát nem veszed észre? - kérdi lágyan. - Egyik lánynak sem kellett még ennyit bizonyítgatnom, hogy fontosak nekem, mint neked. Mit kéne tennem, hogy elhidd, hogy fontos vagy nekem? Mondjam el az egész világnak? Jelentsem be a színpadon? Megteszem, képes vagyok rá és megteszem, ha ezt akarod.
  - Nem! - vágom rá. - Nem kell senkinek sem megtudnia, mivel semmi sincs közöttünk. - jelentem ki, bár szerintem ezzel nem tudom őt meggyőzni, hiszen még én magam is érzem a hangomon, hogy hazudok. 
  - A francba is! - emeli feljebb a hangját. - Igenis van köztünk valami! - jelenti ki, ám amint észreveszi rémült arcom, egyből lejjebb veszi a hangját. - Sajnálom, nem akartam kiabálni, de hidd el végre nekem, hogy van valami közöttünk. Érzem. - simít végig az arcomon. - Tudom, hogy így van. - dönti enyémnek a homlokát. - Csak azt nem tudom, hogy mit kéne tennem, hogy ez neked is világos legyen. - sóhajt fel.
  A francba! A dolgok nagyon nem úgy alakulnak, ahogy én azt elterveztem. Egyáltalán nem volt a terveim között, hogy az ajtó és Louis közé szorulok, majd engedem neki, hogy ilyen közel tartson magához. A francba is, én azt akarom, hogy magához húzzon és azt mondja nekem, hogy minden rendben lesz, pedig tudom, hogy semmi sem lesz és nincs is rendben. 
  - Nem akarom, hogy megbánts. - csúszik ki a számom. - Nem tudnék még egy bántást elviselni...
  Összeráncolt szemdölökkel néz engem. Basszus, miért nem vagyok képes befogni? Nem elég, hogy már a megbocsájtás felé hajlok, most még olyan is kicsúszik a számom, aminek nem lenne szabad. 
  - Ki bántott meg téged? - fogja kezei közé az arcom, de én képtelen vagyok a szemébe nézni. Nem akarom felhozni, nem akarok róla beszélni, így szemeim továbbra is csukva tartom. - Bárki is volt az megölöm. - morogja. - Miatta vagy képtelen hinni nekem?
  - Louis, kérlek ne erőltesd és ne menjünk ebbe bele. - suttogom. - Nem megy... inkább csak ölelj meg és mond azt, hogy minden rendben lesz akkor is, ha ez nincs így és ezt mindketten pontosan tudjuk. 
  - Minden rendben lesz. - fonja körém a karjait, én pedig szorosan bújok hozzá, átölelve a derekát. - És ezt nem csak úgy mondom, hanem komolyan is gondolom. 
  - Nem akarok több fájdalmat. - suttogom. - Csak azt szeretném, hogy minden normális legyen, minden olyan legyen, mint régen mielőtt még... semmi. - hagyom annyiban.
  - Erről beszélt, Norah az előbb? - kérdi halkan, mire én bólintok. - Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz, de ha megtudom, hogy ki volt az a barom, megölöm.
  - Már nem számít. - motyogom. - Csak az a lényeg, hogy már jó messze van tőlem és soha többet nem kell őt látnom. 
  - Ajánlom, hogy ne is jöjjön többet a közeledbe, különben megismerkedik az öklömmel. - suttogja a fülembe, mire kuncogás hagyja el a szám.
  Magam sem tudom, hogy miért kuncogok, de van egy olyan sejtésem,, hogy ez neki köszönhető. Olyan, mint egy anyatigris, pedig még csak nem is a barátom, bár szerintem, ha ezt hangosan kimondanám biztosan megint elkezdené sorolni az okokat, hogy miért az.
  - Niall bármikor bejöhet. - távolodom el kicsit tőle.
  - Akkor gyere pakolni, mielőtt még ránk törne és magyarázkodni kéne. - enged el.
  - Hová pakoljak? - vonom fel a szemöldököm.
  - Visszajössz az én szobámba. - jelenti ki vigyorogva. - Nem fogom engedni, hogy Niallel aludj, míg nekem ott lesz az a hatalmas ágy, egyes egyedül. - teszi hozzá. - Már nincs itt, ha erre gondolsz. Elment, én pedig csak veled akarom megosztani az ágyam.
  - Hízelgő, de mi van ha én nem akarom veled megosztani? - kérdem.
  - Hát akkor azt hiszem kénytelen leszek a vállamra dobni téged és egészen a szobámig cipelni, majd bezárni téged oda, minden holmid nélkül, mert biztos lehetsz benne, hogy ma éjjel velem alszol majd. 
  - Oké azt hiszem meggyőztél. - nevetek fel. - Nem akarom, hogy a fél szálloda rajtam röhögjön, úgyhogy inkább a saját lábaim szeretném használni, ha nem bánod.
  - És mi van akkor, ha én nem engedem neked, hogy a saját lábaidon menj el a szobáig? - lép hozzám közelebb. 
  - Elmenekülök? - vonom meg a vállam. - Bár biztos vagyok benne, hogy elkapnál, de attól még próbálkozni szabad nem?
  - Szeretem, amikor mosolyogsz. - fogja meg a kezeim. - Sokkal szebb, mint amikor bánat csillog a szemeidben. 
  - Én is jobban szeretek mosolyogni, de nem mindig olyan az élet, hogy ezt tegyem. - nézek fel rá. - De most úgy érzem, hogy ott van, aminek ott kell lennie, hogy mosolyt csaljon az arcomra.
  Vigyorogva hajol közelebb. Tudom, hogy mire készül, de abban nem vagyok biztos, hogy ellököm majd vagy sem. Akarom is, meg nem is. De melyik fog hamarabb győzni?!
  - Szabad? - kérdi suttogva, orrainkat összeérintve. - Vagy, ha megteszem megint elmenekülsz?
  - Próbált meg. - motyogom. - És megtudod, mit teszek...
  Több sem kellett neki, ajkait az enyémre tapasztja, lágy mégis követelőző csókot formálva. Karjaim a nyaka köré fonom, majd lábujjhegyre állva préselem ajakim az övére. Tudom, hogy bármelyik pillanatba bejöhet Niall, de ebben a pillanatban, ez egy csepet sem érdekel. Egyik kezével a derekamnál fogva húz közelebb magához, míg a másikkal a hajamba túr.
  - Azt hiszem, ezt nem itt kéne folytatnunk. - nyögöm ki nagy nehezen. - Bárki megláthat.
  - Igazad van. - enged el. A bőröndöm után nyúl, majd megfogja a kezem és kivezet a szobából. - Ugye beszélni fogsz Norahval? - kérdi miközben a kártyáját keresgéli. - Sajnálja, amit tett.
  - És te megbocsájtasz neki?
  - Mindenkinek jár egy második esély. - vonja meg a vállát. - Sok hülyeséget csináltunk és nem mondom, hogy nem élveztem, de túl messzire mentünk a végére és ez egyikünknek sem tett jót.
  - Ez a második esélyes dolog rád is igaz. - nevetek fel. - De én nem haragszom rá, csak... nem is tudom, de nem haragszom, viszont beszélni fogok vele.
  A mellettünk lévő ajtó hírtelen kinyitódik, majd Zayn lép ki rajta. Felénk biccent, majd egyenesen a szemembe nézve azt tátogja minden rendben, mire én egy aprót bólintok. Nem tudom, hogy Louis észrevette-e, de ha mégis akkor sem igazán hiszem, hogy fog vele törődni, amint becsukódik mögöttünk az ajtó.

4 megjegyzés:

  1. NA VÉGRE! :D VÉGRE összejöttek! Már esküszöm, hogy én izgultam végig minden egyes részt, és gondolkodtam, hogy "vajon mikor fognak már végre összejönni?!?!", de úgy látszik imáim meghallgatásra leltek :D
    Eddig ez a kedvenc részem csajok, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  2. Jaaaaaaj, uj reszt!*-* Ez lett az egyik kedvenc reszem, megorulok.*-----* Nagyon siess!:D

    VálaszTörlés
  3. Siessetek a kövivel!! Szupi rész lett ;)

    VálaszTörlés