38.rész - "Nincs miről beszélnünk."

Sziasztok!

Meghoztuk nektek az új részt, reméljük tetszeni fog!

Szeretnénk Boldog Karácsonyt kívánni, minden kedves olvasónknak

és egyben Boldog Szülinapot is kívánni, Louisnak!

Köszönjük a bíztatást és az olvasókat!

Jó olvasást!

Ölelünk Titeket

Amelia és Evelyne!

Melissa

  Gondolom senki sem lepődik meg azon, ha azt mondom, hogy nem igazán sikerült aludnom az éjszaka. Igaz a nyugtatónak köszönhetően hamar álomba merültem, de olyan volt mintha csak egy hajszál választana el az ébrenléttől. 

  Tisztán hallottam Niall halk horkolását, amitől normális helyzetben simán el tudnék aludni, de a tegnap történtek után már nem ment olyan könnyen. Nem vagyok fáradt, de szerintem a vak is észrevenné, hogy valami nincs rendbe velem. Bele sem akarok gondolni, hogy mi lesz reggelinél. Mert biztos vagyok benne, hogy a lányok is megjelennek majd. Akikkel igazság szerint semmi bajom, ne is ismerem őket, de nem lesz könnyű úgy tennem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, bár már elég jó vagyok benne. Elő tudom adni, hogy semmi bajom, ám aki ismer és a szemembe néz egyből rájön, hogy csak titkolni próbálom az egészet.
  - Mehetünk? - pillant felém Niall.
  Nagy levegő Mel, menni fog. Nem olyan nehéz az, csak nem szabad arra gondolnod. Tégy úgy, mintha ott sem lennének.
  - Persze. - bólintok rá.
  Elhittem, hogy minden rendben lesz, de ahogy egyre jobban közeledünk az ebédlő felé, kezdem az ellentettjét érezni. Nem tudom, hogy vagyok-e olyan erős, hogy kibírjam ezt, de meg kell próbálnom, hiszen nem ülhetek bent a szobában, mint egy szellem.
  Az ebédlőbe beérve pont egyszerre érkeztünk meg Louisékkal. A szívem máris gyorsabban kezd verni, olyan mintha azt érezném, hogy nincs elég levegő a szobában és muszáj lenne kimennem, de nem teszem annak ellenére sem, hogy Louis elhaladva mellettem azt mondja nekem, hogy beszélnünk kell.
  Szerinte lehet, hogy így van, én viszont ezt nem gondolom így. Nem akarok vele beszélni, nem akarok a közelében lenni, főképpen nem kettesben. Még másokkal lehet, hogy kibírom, mivel úgy nem csak őt látnám, de nem egyedül összezárva vele.
  - Jó reggelt. - néz rám Zayn, aki mellett helyet is foglalok. - Jól vagy? - kérdi közelebb hajolva hozzám, mire alig észrevehetően megrázom a fejem. Halványan rám mosolyog, mintha azt akarná velem közölni, hogy minden rendben lesz. Hányszor hallottam én már ezt, de nem igazán vált még be egyszer sem.
  Próbálok normálisan viselkedni. Kedvesen válaszolok mindenkinek és kerülöm Louis tekintetét, ami egyre jobban próbálja elkapni az enyém. Rájöttem, hogy a lányok nagyon kedvesek és talán még jóba is lehetek velük, ám egy valami csak a reggeli végén tűnt fel. Harry és Norah nem jelentek meg. Nem tudom, hogy miért, de igazság szerint nem is akarok rá gondolni. Van elég bajom azon kívül is.
  Lehet, hogy az elmúlt időben nem igazán kerestem Norah társaságát, de a tudta nélkül bántott meg, kétszer is, bár abban nem vagyok olyan biztos, hogy az utolsó is így történt.
  - Találkozunk a szobában. - fordulok Niall felé, majd felállok. - Később még találkozunk, sziasztok! - köszönök el a többiektől
  Elkövettem azt a hibát, hogy Louisra pillantok. mielőtt még elindulok. Nem tudom pontosan eldönteni, hogy mit gondolhat. Aggodalmat, haragot látok a szemébe, de nem tudok vele törődni.
  Gyors léptekkel indulok el a kijárat felé, majd a lifthez, de mielőtt még sikerülne megnyomnom a gombot elkapják a csuklóm. Tudom, hogy ki ő, pont ezért nem akarok megfordulni és a szemébe nézni, de tudom, hogy nincs mit tennem ellene.
  - Miért nem hívtál vissza? - kérdi halkan.
  - Mert, nincs miről beszélnünk. - suttogom. - Minden világossá vált tegnap.
  - De nekem van mit mondanom neked. - fordít maga felé. - Tudnod kell róla, mert nem akarlak így látni. Fájt, hogy tegnap látnod kellett, oda akartam menni hozzád és elmondani, hogy nekem nem El kell, hanem te. - néz a szemembe.
  - Nem érdekel Lou, én nem akarok ebbe belekeveredni. - rázom meg a fejem. - Nem akarok, nem érdekel a mondandód, mert rájöttem, hogy így a legjobb. Neked vele kell lenned, nekem pedig el kell tűnnöm a képből.
  - Nem. - vágja rá. - Ne dönts helyettem!
  - Nem érdekel. - nézek a szemébe. - Most pedig menj vissza, mielőtt még bármire is gondolnának. - rántom ki a kezem, majd nyomom meg a gombot, ami szerencsére hamar megérkezik.
  Míg be nem záródik az ajtó előttünk, egymást nézzük. A szívem úgy érzem kettészakad, hiszen most hazudtam a szemébe, igaz, hogy azért tettem, hogy nekem jó legyen, de akkor is hazudtam. Én ehhez nem vagyok hozzászokva.
  A szobába nem tudom magam lefoglalni, a gondolataimba merülök, amik lassan a múltra terelődnek vissza. Nem.
  Sietősen állok fel az ágyról, majd rohanok ki a szobából. El kell foglalnom magam, nem akarok ismét arra gondolni. Nem gondolhatok rá. Lépteim az edzőterembe vezetnek, ahol egyből felpattanok a futószallagra.

***

  Két óra edzés után kifulladva lépek ki a liftből, ahová éppen Louis akar beszállni szerencsémre. Megpróbálok mellette elmenni, de mit is gondoltam, hogy hagyni fogja. 

  - Hallgass meg kérlek. - könyörög.

  - Nincs miről beszélnünk. - indulok el, ám amint befordulok a falnak dőlök és behunyom a szemeim. Nem gondolhatok rá ismét. Bele kell törődnöm, hogy sokszor fogom még látni őt a nyár folyamán, ha tetszik, ha nem. 

  - Mel, igaz? - szólal meg egy női hang. Kinyitom szemeim és Perriet pillantom meg magam előtt. - Gyere beszélgessünk kicsit. - mosolyog rám.

  - De nem Zaynel kéne lenned? - kérdek rá.

  - Zuhanyzik, úgyhogy van egy szabad fél órám. - vágja rá. - Gyere menjünk és keressünk egy nyugis helyet.

  Végül úgy döntöttünk, hogy a szobájukat használjuk. Nem tudom, hogy miről akar velem beszélgetni, de valamiért úgy érzem, hogy látott valamit, amit nem kellett volna. 

  - Jól vagy? - kérdi lágyan. - Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni, de megteszem. Miért viselkedtek így Louisal? Történt valami köztetek?

  - Én nem tudom. - motyogom. 

  Tudom, hogy nem kéne vele beszélnem, de valamiért úgy érzem neki ezt elmondhatom. Lehet ez azért van mivel Zaynben megbízom és így valamilyen módon talán még Perrieben is.

  - Tudod - sóhajtok fel - a mi kapcsolatunk furán indult. Eleinte nagyon utáltuk egymást, ám mikor Norahval kicsit összevesztünk ő állt mellettem vigasztalt meg. Közel engedtem magamhoz és valahogy megnyugtatott a közelsége. Talán még többet is szerettem volna, de akkor kiderült, hogy barátnője van és minden összeomlott. Kerültem, a fiúk is kerülték. Norahval is összeakadtak és valahogy mindenki ellenszenves volt vele. Aztán megtudtam, hogy Elel nem a legjobb a kapcsolatuk. Esélyt adtam neki, pedig tudom, hogy nem kellett volna, ez tegnap be is bizonyosodott számomra. Most pedig úgy kell túlélnem a turné többi részét, hogy ő is itt van.

  - Sajnálom. - néz a szemembe. - De valamit tudnod kell. El csak próbálja fenntartani a látszatot, hogy minden rendben van. A kapcsolatuk alig van egy hajszálnyira a szakítástól. Ha Lounak van egy kis esze akkor egyből kirúgja őt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szerették egymást, mert szerették, de a távolságnak köszönhetően nem erősebbek lettek, hanem egyre gyengébbek. Talán meg kéne hallgatnod, hogy mit akar mondani, hogy tisztán tudj gondolkodni.

  - Lehet igazad van, de mi van akkor, ha meghallgatom, elhiszem, amit mond és utána csalódom. Nem akarok csalódni. Már sokszor megtettem az életben. A hírességek sosem jó pasik. Egy ideig jó a kapcsolatuk, de utána szép lassan meglazul és végül már csak úgy tesznek, mintha minden rendben lenne.

  - De nem mindenki. - szakít félbe. - Néz ránk Zaynel. Boldogok vagyunk. Igaz, hogy csak kevés ideig vagyunk együtt, de a szerelmünk a távolságnak köszönhetően csak erősödik. Lehet nektek is menne Louisal, én bízom benne. Ismerem őt, és tudom, hogy mikor azt mondja valakinek, hogy szereti akkor azt komolyan is gondolja.

  - Gondolkodom rajta. De most még biztosan nem állok készen egy beszélgetésre vele. - rázom meg a fejem. - Köszönöm Perrie. - mosolygok rá.

  - Nagyon szívesen, remélem tudtam segíteni.

  Elgondolkodtattak Perrie szavai. Bevallom hiszek neki, hiszek abban amit mondott nekem. Azt nem tudom eldönteni, hogy miért. Talán azért, mert azt szeretném, hogy így legyen, csak még magamnak sem merem ezt bevallani. 

  Egyik részem szeretné elhinni, hogy mikor azt mondta nekem, hogy szeret komolyan is gondolta. A másik részem viszont le akarja tagadni, a sok szenvedés miatt. Nem tudom, hogy képes lennék még egyszer túlélni egy csalódást. De közben az is benne van, hogy mi van akkor ha nem csalódás lenne a vége és én esélyt sem adok neki ezt bebizonyítani. 

  - Elfelejtettem említeni, hogy tegnap keresett Louis, de gondolom már beszéltetek. - jut eszébe Niallnek.

  - Igen, már beszéltünk. - bólintok rá. - De azért kösz, hogy szóltál. 

  - Azt hiszem én lemegyek kicsit edzeni, megleszel? - kérdezi.

  - Persze menj nyugodtan. - mosolygok rá, halványan.

  Amint elhagyja a szobát álomba merülök. 

  Bár ez nem sokáig maradt így, ugyanis nem sokkal később kopogásra ébredtem. Igazság szerint nem akartam senkinek sem kinyitni az ajtót, de muszáj volt, mivel nem akarta feladni. 

  Sóhajtva álltam fel az ágyról és lépkedtem az ajtó felé. Rögtön arra gondoltam, hogy Louis lesz az, de amint kinyitottam az előttem álló személy látványa nagyon meglepett. Vajon mit akarhat?