2014. december 12., péntek

36.rész - "Sajnálom!"

Sziasztok! 
Ismét késéssel, de itt a következő rész.
Nagyon köszönjük a feliratkozókat és ezt a sok támogatást! 
Reméljük ez a rész is tetszeni fog! 
Jó Olvasást! 

Ölel Titeket, 
Evelyne & Amelia! 



Melissa


  Megdermedtem. Az egyik percben még azt nézem, hogy a fiúk a színpadon hülyéskednek, a másikban pedig azt látom, ahogy Eleanor barátja nyakába ugrik. Nem értem, hogy mi történik?! Hogy kerültek ők ide? És leginkább az érdekel, hogy miért érzem ezt a szorongást a szívemben. Mintha valaki benyúlt volna a mellkasomba és keményen elkapta volna. 
  Képtelen vagyok levenni szemeim róluk, pedig minden vágyam az lenne, hogy máshová nézhessek. Ebben a pillanatban bármit szívesebben néznék, mint ezt a jelenetet, ami előttem játszódik le. Nem akarom látni, hogy együtt vannak, arra meg még úgysem vagyok kíváncsi, hogyan üdvözli egymást. A kialakulóban lévő rózsaszín felhő, ami kezdte átvenni alattam az uralmat leszakadt. Ismét a világot látom, azt a világot, amiből menekültem, amiből most is menekülni akarok. Miért van az, hogy akiben egy kicsit is kezdek megbízni egyik pillanatról egy akkora pofonnal lát el, hogy azt senki sem tudná túlszárnyalni? 
  Hírtelen két erős kar között találom magam. Nem ismerem fel az illetőt, de abban biztos vagyok, hogy nem Louis, mivel ő még mindig a színpadon áll, mást ölelve. 
  - Nyugodj meg. - suttogja a fülembe. Ismerősnek tűnik a hangja, de nem tudom kivenni, mivel olyan erősen lüktet a vér a fülemben, hogy képtelen vagyok rá összpontosítani. - Minden rendben lesz. - folytatja. - Ki kell bírnod, különben irtó nagy botrány lesz. - fordítja feléje az arcom.
  - Zayn... - nyögöm ki. Halvány mosoly jelenik meg az arcán, majd egy puszit nyom a homlokomra.
  - Nem akarlak ebben a percben magadra hagyni. - néz a szemembe. - De Perrie nem maradhat sokáig. Viszont abban biztos vagyok, hogy Niall vigyázni fog rád. 
  Képtelen vagyok megszólalni, ezért csak bólintok egyet. Még egyszer végigsimít az arcomon, majd egy biztató mosoly után, kézenfogva hagyják el a termet.
  Lehunyom a szemeim, majd mély levegőt veszek. Vissza kell tartanom a könnyein. Igaza van Zaynnek, nem csinálhatok botrányt, már így is eleget tettem. Mellettem álló Niallre nézek, aki kedvesen rám mosolyog. Igaz én nem tudom viszonozni, de kezéért nyúlva kezdem el húzni kifelé. 
  Más esetben a hideg levegőtől borzongás járná végig a testem, ám ebben a helyzetben megnyugtat. Ugyanolyan hidegség van kint, amit a szívemben érzek. Nem csak azért, ami az előbb történt, hanem a múltam miatt is. Nem vagyok rá büszke, de nem tudom kiverni a fejemből, hogy mennyire megbántott az a fiú, akit teljes szívemből szerettem és most újra ez történt velem...
  Hányszor fogom még megengedni, hogy olyan fickók iránt tápláljak gyengéd érzéseket, akik iránt sosem lett volna szabad. Hányszor kell még a szívembe marjanak, hogy rájöjjek nincs a világon igaz szerelem vagy, ha van is az nem nekem lett kitalálva? 
  - Minden rendben? - szólal meg Niall pár csendes perc után. - Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. - teszi hozzá halkan. 
  - Voltam már jobban is. - motyogom halkan. - Azt hiszem csak egy kis megfázás lesz, szerintem le kéne pihennem.
  Pihenni? Kit akarok becsapni? Magamat, de tudom, hogy úgysem sikerül. Legjobban most inni szeretnék és elszívni egy cigit, majd lezuhanyozni és jó pár napig ki sem mozdulni a szobából. 
  - Tudom, hogy azért vagyok itt, hogy szórakoztassalak, de nem lennék rá képes ebben a pillanatban. - suttogom. - Nem akarom, hogy szomorkodj, de kétlem, hogy bármivel is nevetésre bírnálak. 
  - Kérdezhetek valamit? - fordul felém, mire én aprót bólintok. - Zayn azt mondta nekem, hogy vigyázzak rád. - néz a szemembe. - Történt valami, amiről nem tudok?
  - Én... - kezdek bele, de nem tudom, hogy folytathatnám. Nem mondhatom el neki, hiszen még Zaynnek sem akartam, akiben megbízom. Senki sem tud róla, csak ő és valószínűleg ez így is fog maradni, mivel ezek után nem fog már semmi sem történni közöttünk az is biztos.
  - Sajnálom. - érinti meg a karom. - Semmi közöm hozzá. - indul tovább. - Csak tudnod kell, hogyha bármi van nekem elmondatod és ha tudok segítek benne. - mosolyog rám, mire én köszönés képen bólintok egyet. 
  Nehezen vettem rá magam, hogy bemenjünk Louisal közös szobánkba, összepakolni a cuccaimat. De pontosan tudom, hogy most könnyebb, mint majd mikor más is itt lesz rajta kívül. Ahogy az ágyra pillantok abban a percben megjelenik előttem a tegnap esti kép. Louis karjaiban aludtam el és abban is ébredtem, ami akkor történt meg utoljára.
  Felnézek, hogy visszatartsam a könnyeim, majd ismét dobálni kezdem a cuccaim, miközben Niall türelmesen vár rám a szoba másik végében. Miután még egyszer közbenéztem, hogy nem hagytam-e itt valamit, felé pillantok, majd átmegyünk az ő szobájába.
  - Baj lenne, ha lezuhanyoznék? - fordulok felé.
  - Menj csak nyugodtan, addig én rendelek valamit enni. - mosolyog rám, mire én egy bólintással jelzem, hogy oké.
   Biztos vagyok benne, hogy egy falat sem menne le a torkomon, de nem mondhatom neki azt, hogy Köszi Niall, de én nem kérek mivel valószínűleg visszajönne, amit leküldök a torkomon, a korábbiak miatt. Hülyének nézne...
  A bőröndből kiveszem a táskám, meg tiszta ruhákat és bevonulok a fürdőbe, ahol magamra zárom az ajtót, mivel nem szeretném, ha véletlenül bejönne, mikor nem kéne.
  A ruháim a pultra lököm, majd a táskából kihúzom a kis dobozt, majd kinyitom azt. Nem akarok hülyeséget csinálni pont ezért van szükségem erre az erős nyugtatóra. Régen az orvos ezt írta fel nekem mikor már nem lehetett velem mit kezdeni. Megnyugtatott és teljesen kiürítette az agyam, nekem most pont erre van szükségem. Nyugalomra. El kell őt felejtenem, nem gondolhatok rá, mert akkor megörülök. 
  A nyelvemre helyezem a fehér bogyót, majd egy pohár vízzel lenyelem. Ruháim levetem magamról, majd beállok a zuhanyzóba. Ahogy a meleg víz rám zuhan, már nem kell magamban tartsam a rég kitörésre kívánkozó könnyeim. Szabadjára engedhetem őket.
  Amint lehunyom a szemem újra megjelenik előttem a kép, amint Eleanor a nyakába ugrik. Lehet, hogy Louis arcán megdöbbenést és sokkot láttam, de nem akadályozta meg és nekem csak ez számít. Hagyta és ez így helyes, hiszen a barátnője. Bármilyen nehéz bevallani magamnak, de így van. Eleanor a barátnője és helyes, hogy ezt tette. Nem kérhetem, hogy ne ölelje vagy csókolja meg...
  De van még valami ami megmaradt a fejemben. Norah arca. Úgy nézett végig Louison és Eleanoron, mintha élvezné. De mit élvezett, Louis döbbent képét? Kétlem, hogy bármit sejthet abból, hogy mi alakult ki közöttünk, hiszen akkor biztosan nem tette volna ezt, igaz? Vagy pont ezért tette, mert ezzel akarta közölni velem, hogy nem helyes, amit teszek? 
  Nem akarok arra gondolni, hogy ezért tette volna. Nem tudnám elviselni, hogy úgy tett tönkre, hogy ő ezzel teljesen tisztába volt. 
  Hátam a csempének döntöm, majd lecsúszom rajta. Egyszerűen nem bírom tovább. Ez most valahogy még jobban fáj, mint először. Hogy miért? Most egyedül vagyok, akkor nem voltam. Nem kellett végignézem, ahogy elmegy és nem kellett mással sem lássam, de most igen. Láttam. És teljesen egyedül érzem magam. Igaz, hogy Niall itt van, de ő nem áll közel hozzám. Zayn kéne nekem, hiszen ő tudja az igazságot neki sírhatnám el bánatom, de mégsem tehetem...
  Fél óra múlva felöltözve állok a tükör előtt. Úgy érzem magam, mintha egy zombi lennék, de nem tudok rajta változtatni, csak reménykedni, hogy holnapra jobb lesz. Jobb lesz.
  - Már éppen meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e veled. - szólal meg Niall, amint kilépek a szobába. 
  - Igen, jól vagyok. - próbálok mosolyt erőltetni magamra. - Csak kicsit elnyújtottam. Maradt még valami ennivaló vagy mindet felfaltad? - ülök le az ágyra.
  - Természetesen neked is hagytam. - mosolyog. - Behozzam neked?
  - Igen, kérlek. - bólintok rá.
  Nem vagyok éhes, de a gyógyszerrel ennem is kell, különben nem sokat érek vele. Ha nehezen is, de valahogy ráveszem magam, hogy egy-két falatot lenyeljek. 
  Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyen ment, de megbirkóztam vele. Közben beszélgetni is kezdtünk, de nem igazán voltam valami nagy partner benne. Miután észrevette, hogy mindjárt elalszom, azt mondta, hogy hagy pihenni, addig ő elmegy zuhanyozni. 
  Az ágyon fekszem, kezemben a telefonommal. Ki akarom kapcsolni, nem akarom, hogy bárki keressen, de mielőtt még megtenném megrezzen a kezemben. Ijedten meredek a képernyőre.
  Louis.
  Remegve nyitom meg az üzenetét. Tudom, hogy nem kéne, de tudni akarom, hogy mit szeretne.
  
  "Sajnálom! Nem tudtam, hogy idejön. Jól vagy? Kérlek válaszolj, mert halálra aggódom magam érted. - Louis"

  Hogy jól vagyok-e? Remekül. Mégis mit gondol, hogy a francba lehetnék jól? 
  Idegesen kapcsolom ki a telefont, majd teszem a mellettem lévő kisasztalra. Fejem visszahajtom a párna és behunyom őket. Aludnom kell. 
  Pár perc múlva hallom, ahogy nyitódik az ajtó és Niall beszélgetését, amitől máris rosszabbul érzem magam.
  - ... igen Louis itt van velem. - sóhajt fel. - Várj megnézem, már alszik. Azt mondta nem érzi jól magát, így korán lefekszik. - mondja neki. - Nem tudom Louis, mi bajod van, hogy ilyeneket kérdel. Nem egy kissrácra van bízva, hanem rám. Ha nem lesz jól mikor felébred akkor tudom mit kell csinálni. Jó szólok neki, hogy hívjon fel, ha felébred. Szia. - sóhajtva dől el az ágyon mellettem.
  Örülök, hogy nem jött ki hamarabb, mert akkor muszáj lett volna vele beszélnem, pedig arra még nagyon nem vagyok kész. Holnap sem leszek, de talán könnyebb lesz...

2 megjegyzés:

  1. Juj, ismét elhanyagoltam a kommentelést, 1000 bocsánat, csak én is el vagyok havazva :(
    Olyan szomorú vége lett ennek a résznek, nem tudom, de azért remélem, hogy hamar jobbra fog fordulni Mel sorsa :) xxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, megértjük.
      Minden blogba szükségesek szomorú részek, igaz ebben nem ez volt az első és nem is az utolsó, de reméljük tetszeni fog majd a folytatása neked/nektek!
      Puszi, Evelyne.

      Törlés