2014. április 18., péntek

10.rész - "Miért vagy ilyen kedves velem?"

Sziasztok!
Meghoztuk nektek a következő részt, reméljük örültök neki.
Sajnáljuk a késést, de csak most volt időm befejezni.
Köszönjük az olvasókat és mindent amivel támogattok minket!
Jó olvasást!
Ölelünk Titeket,
Evelyne és Amelia!





Melissa



  Az SMS-és kicsit visszahozta a kedvem, de sajnos nem tartott sokáig, mivel mennie kellett az én drága barátomnak a dolgára, így megint egyedül maradtam. Aha, csak azt hittem, hogy egyedül maradok, mivel hallottam, hogy nyillik az ajtó. Lou itthon volt szóval biztos voltam benne, hogy a fiúk jöttek át - már megint. Persze, hogy ők voltak azok, már a nevetésüket is megismertem, pedig tudjátok, hogy nem vagyunk puszipajtások. 
  - Sziasztok! - állt fel anya, Lux-al a kezében. - Már vissza is jöttetek?
  Vajon még előttünk is ennyit jártak ide vagy most csak az a céljuk, hogy minket idegesítsenek? - gondoltam magamban.
  - Vége volt a megbeszélésnek. - vonta meg a vállát Liam. 
  - Akkor gyertek be. - mosolyog anya. Mintha kellene nekik bármit is mondani, jönnek ők maguktól is, nem számít, hogy hívták őket vagy sem.
  A kanapén ültem, így szinte biztos voltam benne, hogy valamelyikük le fog mellém ülni. Fel akartam állni, hogy elfoglaljam az egyik kényelmes fotelt, de persze megelőztek, így sóhajtva visszaültem és vártam, hogy ki lesz az a 'szerencsés' aki mellém fog ülni. Nem kellett sokat várnom, tudhattam volna, hogy ő lesz az aki leveti magát mellém - ki más is lehetne. 
  - Miért vagy ilyen morcos? - bök oldalba Louis, mire én mérgesen felnézek rá.
  - Hagyjál! - lököm el a kezét, amit túl közel találok magamhoz. De persze, ő nem adja fel, nem tudja hol a határ.
  - Még mindig Norah miatt vagy ilyen? - próbálkozik tovább.
  - Mondom, hogy hagyjál! - vágom rá, messzebb húzódva tőle.
  - Nem látod, hogy milyen tüzes. - röhög a mellette ülő hülye barátja. - Biztosan az ágyban is ilyen.
  Na ez már több a soknál! Mi a francot gondol ez az idióta.
  - Nem zavar, hogy én is itt vagyok és hallom, amiket rólam mondsz? - csattanok fel.
  - Mell! - szól rám Lou. - Tudom, hogy mérges vagy, de ne rajtuk töltsd ki a dühöd.
  - Persze. - morgom.
  Próbáltam kiszűrni a zavaró tényezőket és csak a Tv-re koncentrálni, de az elég nehezen ment, mivel Louis keze néha csak úgy 'véletlenül' a combomon kötött ki, de amikor jól rácsaptam végre abbahagyta. Én pedig figyelhettem tovább az adót, bár arról fogalmam sincs, hogy mi megy rajta, mivel csak Norah-ra tudok gondolni...
  Cipőkopogást hallottunk, mire mindannyian felé kaptuk a fejünket. Norah jött lefelé a lépcsőn, bőröndökkel a kezében. Mire készül? Ugye nem akar elmenni? Elismerem nem lett volna szabad hazudnom neki, de azért ez nem a világ vége, hogy csak lelépjen. Kérdőn néztem rá, de figyelemre se méltatott, odajött Lux-hoz és megpuszilta. Lou is próbálkozott szóra bírni őt, de hiába. Nem akartam elhinni, hogy tényleg megtörténik, hogy csak lelép, anélkül, hogy mi tudnánk hová megy, de amint kilépett az ajtón rájöttem, hogy tényleg ezt teszi.
  Azonnal felálltam és az ablakhoz rohantam, de mivel kint már sötét volt, nem igazán tudtam, hogy kinek a kocsija az és erre természetesen a sötétített ablakok is rásegítettek. Ki lehet az?
  - Mel, beszélned kell vele, vissza kell jönnie. - szólalt meg pár perc elteltével Lou.
  - Mert rám pont hallgatna. - vágtam rá. - Én vagyok az utolsó, aki most rá tudná őt beszélni arra, hogy visszajöjjön. - ülök vissza.
  - Louis! - kiáltok rá. - Azonnal vedd el a kezed, ha még szükséged van rá! - nézek rá izzó tekintettel. - Komolyan, nagyon köszönöm, hogy miattatok a barátnőm csak úgy lelép egy szó nélkül! Halálosan köszönöm! - morgom, majd felpattanok és kirohanok az udvarra, ahol leülök a lépcsőre.
  Érzem, hogy hideg és hogy ezzel max csak azt érem el, hogy jól meghűlök, de ez most egy kicsit sem zavar. Az sokkal inkább, hogy ez történik. Idejövünk, hogy együtt töltsünk egy kis időt a családunkkal errefel, Norah fogja magát és lelép. 
  - Bárki is vagy, tűnj el! - morogom még mielőtt tudnám, hogy ki jön kifelé az ajtón. - Nem akarok beszélni!
  - Csak egy plédet hoztam, anyád küldi, hogy ne fázz meg. - hallom meg Louis hangját, majd hátulról rámeríti a meleg pokrócot. Egy másodpercig úgy éreztem mintha hátulról átölelne. Valójában azt akarom, hogy elmenjen? Igen azt akarom! Most csak el vagyok gyengülve, nem fogom hagyni, hogy ez változtasson a tényeken. - Szükséged van valamire? - kérdezi kedvesen.
  - Arra, hogy eltűnjetek az életemből! - vágom rá, pedig nem így érzem. Annyira jól esne, ha valaki most magához ölel és megnyugtatna, hogy minden rendben lesz, hogy Norah vissza fog jönni. Az sem számítana, ha ez a személy Louis lenne, csak emberből legyen.
  - Ahogy akarod. - sóhajtja. - De ha meggondolod, csak szólj. - hallom, hogy nyillik az ajtó. Gyerünk Mell állítsd meg és mond neki azt, hogy maradjon kint veled! Menni fog!
  - Várj. - szólalok meg. - Sajnálom, nem rajtad kéne levezessem a dühöm, hiszen te csak segíteni akartál, annak ellenére, hogy minden a te hibád. - sóhajtom. - Itt maradsz velem? - kérdem halkan. Abban reménykedem, hogy nem hallja meg, bár abból, hogy leült mellém arra jutottam, hogy pontosan hallotta amit kérdeztem tőle.
  - Vissza fog jönni, meglátod, csak adj neki egy kis időt. - tette a kezét az enyémre, amit normális esetben azonnal elhúztam volna, de most jól esett a támogatása.
  - Nem ismered, nem tudhatod, hogy mi jár a fejében. - motyogom, miközben szorosabban ölelem a lábaim.
  - Négy húgom van. - nevet fel. - Mi is sokszor veszekedtünk, de mindig kibékültünk, ahogy elnézlek titeket, ti is olyan vagytok, innen veszem, hogy ki fogtok békülni, csak adj neki egy kis időt.
  - Miért vagy ilyen kedves velem? - bukik ki belőlem.
  - Mert ilyenkor, senki se szeret magába lenni és bűntudatom van, mivel egy részben nekem köszönheted az egészet. - vonja meg a vállát.
  - Igen, de én is bunkó voltam veled, nem várhatom el, hogy most itt ülj velem. - nézek rá.
  - De én itt szeretnék. Megszeretnélek győzni, hogy nem vagyok bunkó, mint amilyennek nézel. - teszi hozzá.
  - Nem nézlek annak. - suttogom.
  - Hogyan? - néz rám nagyra nyílt szemekkel.
  - Felejtsd el. - vágom rá. - Ezt csak azért jött ki belőlem, mert most gyenge vagyok... ha igazi magyarázott vársz, akkor várd meg, míg helyrejövök, mert most nem lenne jó ha bármit is mondanék. - bólintott, majd mosolyogva tovább kémlelte a kertünket.
  Szuper, már csak az kellett nekem, hogy reményt keltsek benne. Bár lehet, hogy van remény?
  - Te nem fázol? - kérdezi hírtelen, mire én megrázom a fejem. - De én igen, nem megyünk be?
  - Én még maradok. - nézek rá. Majd gondolok egyet és közelebb ülök hozzá, majd őt is betakarom a takarómmal.
  - Ezt mire véljem? - kérdezi zavarodottan.
  - Ha már kint ülsz velem, a hidegben akkor leszek annyira kedves, hogy megosztom veled a takarom. - mosolygok rá.
  - Kezdek megijedni tőled. - nevet fel.
  - Ha nem kell akár vissza is vonhatom. - ülök kicsit arrébb, mire ő megfogja a derekam és visszahúz. - Na jó most talán nem mondok erre semmit, egy estére félre tudom tenni az utálatomat.
  Egy kicsit még a takaróval is fáztam, de most, hogy ilyen közel vagyok hozzá egy csepet sem fázom. Felmelegít a belőle áradó melegség. A keze alatt a bőröm szinte égni kezd. Attól tartok ebből nem sok jó sülhet ki, de ha nem hagyom, hogy a gyengeségem túlszárnyaljon akkor nem lesz semmi baj. Mindenkinek vannak olyan pillanatai, amikor akár még az ellenséggel is puszipajtás lesz egy kis időre, most jött el az én időm is. 
  - Kezdem magam furán érezni, mintha valaki figyelne. - szólal meg. 
  Hátranézek, mivel nekem is hasonló érzésem támadt és egyikünk sem tévedett. Harry az üvegajtó mögött állt és minket figyelt vigyorogva.
  - Mert figyelnek is. - adtam a legegyszerűbb választ. - A göndör barátod vigyorogva.
  - Azt hiszem akkor lesz mit megmagyaráznom neki. - kuncog fel.
  - Csak ne tegyél bele több színt, mint amennyi volt. - jelentem ki azonnal.
  - Olyannak nézek ki? - vonja fel a szemöldökét.
  - Őszintén? - bólint. - Igen, teljesen olyannak.
  - Ez fájt. - mondja sértődötten.
  - Bocs, de mondtad, hogy legyek őszinte. - vigyorogok rá.
  Egy ideig csak csendben üldögélünk. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ebből, ha még tovább maradunk így. Még a végén tényleg megkedvelem és nem fogom annyira utálni, mint azt kellene tennem.
  - Mel. - hallom anya hangját. - Itt meg mi folyik? - kérdezi mosolyogva.
  - Csak beszélgetünk. - vágom rá, de az arcát látva nem igazán győztem meg. - Tényleg, csak beszélünk.
  - Rendben, de most már gyertek be, mert megfáztok.
  Mindketten felálltunk, majd megigazítottam a ruhám és bementünk a meleg szobába, ahol már csak hárman voltunk.
  - Lux az előbb aludt el, a fiúk pedig hazamentek. - mondja anya.
  - Remek. - nevet fel Louis. - Magamra hagytak, kocsi nélkül.
  - Akár itt is aludhatsz Louis, már úgyis sokszor volt így. - vonja meg a vállát anya.
  - Tessék? - szólalunk megy egyszerre.
  Nem akartam elhinni, amit hallok. Anya tényleg azt mondta, hogy Louis itt fog aludni? Oké ettől furább nap nem is lehetne. Összeveszek Norah-val, majd elmegy és közben pedig kedves vagyok Louis-al, most pedig itt fog aludni. Hát egy biztos, ma nem fogok nyugodtan aludni.
  - Maradhatok? - fordul hozzám.
  - Felőlem. - vonom meg a vállam. Anya továbbra is furán nézett rám, amit nem csodálok, de majd megmagyarázom neki reggel, ha Louis elment.
  - Akkor én is lefekszem gyerekek. Jó éjt! - mosolyog ránk. - És nem megölni egymást.
  - Nem tervezem. - vágom rá. - Még. - suttogom, hogy csak Louis hallja.
  - Tényleg nem bánod? - vonja fel a szemöldökét.
  - Amíg semmit sem teszel, addig nem, de csak egyszeri alkalom, hogy én ilyenbe belegyezek.
  - Megjegyzem. - mosolyog, majd előveszi a telefonját, ami SMS-t jelez. Mivel mellette állok, tisztán láttam, hogy mit írtak neki. Csak ügyesen haver! -H.
  - Ezt mégis mire érti? - vonom fel most már én a szemöldököm.
  - Semmire! - vágja rá.
  Aha, persze ezt pont nekem akarja beadni, de majd kiderül. 

1 megjegyzés: