2014. január 15., szerda

2.rész - Bye-bye Los Angeles, Hello London!

Sziasztok!
Meghoztuk nektek a második részt, reméljük tetszeni fog!
Egy kicsit szomorúak vagyunk, hogy nem érkezett komi az előző
részhez, de reméljük ez változni fog a jövőben. Köszönjük a 7 rendszeres
olvasót! 
Lehet, hogy a történet eleje hasonlít, az egyik bloghoz, amit annyian mondtok, 
de hány blog is van ami szinte ugyanúgy kezdődik? Rengeteg! De ha vártok
picit és haladni fogunk vele akkor ti magatok is rájöttök, hogy nem hasonlít 
rá annyira, csak az eleje. 
Jó olvasást!
Ölelünk Titeket:
Réka és Evelyne!




Melissa

  Sokan mondják azt rám, hogy nem vagyok normális, köztük a legjobb barátnőm is. Gondolom most kíváncsivá tettelek benneteket, hogy miért kapom ezt. Hát ez egyszerű, mivel szeretek korán kelni, ami csak akkor változik meg, hogyha másnapos vagyok, a bulizás után. Ma egy csodaszép napra ébredtem, hiszen vége a sulinak és kezdetét vette a nyár, amit már régóta vártunk Norah-val. Mind a ketten imádjuk Los Angeles-t, de már hiányzik a szülővárosunk, London. Mosolyogva ültem fel az ágyba és mint minden reggel most is szembetaláltam magam a felkelő Nappal.
  Mindketten Londonban születtünk és ott is ismerkedtünk meg egymással, jó pár évvel ezelőtt. De úgy gondoltunk, hogy ott nem tudjuk teljesíteni az álmainkat, így LA-be költöztünk. A szüleink vettek nekünk egy házat a part mentén, ami a sulinkhoz is közel van. Lehet, hogy másoknak nehezen ment a beilleszkedés, de nekünk ezzel nem volt problémánk. Rengeteg barátot szereztünk magunknak, de sajnos a családunkkal egyre kevesebb időt tudtunk tölteni. Jobban mondva inkább Norah családjával, akiket az évek során már én is a családomnak tekintettem. Se nyáron, se vakációba nem tudtuk őket meglátogatni, mivel vagy a barátainkkal strandoltunk vagy dolgoztunk. Igaz mindig küldtek nekünk elég pénzt, de szerettünk volna egyedül is megélni. 
  Norah családja teljesen befogadott engem, úgy tekintenek rám, mintha a lányuk lennék és én is pont úgy szeretem őket, mint a családomat. Úgy érzem, hogy az a kis csöppség nem csak Norah húga lenne, hanem az enyém is. Igaz, hogy sok képet küldenek róla, meg persze látjuk is egymást a modern technikának köszönhetően, de az nem ugyanolyan, mintha élőben történne. Norah-n is sokszor látom, hogy szomorú és hiányoznak neki a családja, de ilyenkor mindig megpróbálom felvidítani, ami általában sikerül is. Örülök, hogy három hónapot velük tölthetek, így ismét megtudom nekik köszönni, amit értem tettek a családom elvesztése után.
  Igen a szüleim már sajnos nem élnek, hét éve vesztettem el őket egy balesetben. Még a mai napon is rámtör a sírás, ha csak eszembe jutnak az emlékek. Igaz még kicsi voltam amikor ez történt és nem is igazán értettem, hogy mi lett anyuékkal, de amiután Lou elmagyarázta, hogy már egy szebb helyen vannak és onnan vigyáznak rám, napokig csak sírtam. Fájt, hogy többet nem láthatom őket, hogy többet nem mondhatom azt nekik, hogy mennyire szeretem is őket, de Norah és Lou sokat segített nekem a feldolgozásban. Anya is Lou mindig is jóba voltak egymással, de arról nem tudtam, hogy anya azt mondta neki, hogyha bármi is történik velük akkor, majd ő vigyázzon rám. Lou örökbefogadott, amit fogalmam sincs, hogyan háláljak meg neki. Tudom, hogy nem volt neki könnyű, kinek lenne az két kamasz lánnyal, de valahogy mindig tudta, hogy hogyan hasson ránk. Évek elteltével, mikor már megszoktam, hogy nincsenek többet anyuék, Lou-t kezdtem anyának szólítani és a mai napig is így hívom. Még most is nagyon hiányoznak, de már beletörődtem, hogy ennek így kellett lennie, az életben sosem történnek dolgok oktalanul. Ennek is megvolt a maga oka, bár arra még nem jöttem rá, hogy mi.
  Elhessegettem a gondolataimat, majd kipattantam az ágyból és a barátnőm szobája felé kezdtem szaladni, aki még biztosan alszik. De nem fogom neki hagyni, hogy az utolsó napunkat a napsütötte városban ne használjuk ki. Kivágtam az ajtaját és észrevettem, hogy még mindig az ágyban van, így szokásomhoz híven, rávettem magam és a fülébe kiabáltam, hogy 'ébresztő'. Eleinte még megijedt, de mikor már naponta így keltettem hozzászokott és csak annyival intézte el, hogy ledobott magáról, ahogy most is, csak most a földön landoltam és nem az ágy másik oldalán. Felálltam a földről, majd befeküdtem mellé. Megbeszéltük, hogy lemegyünk a strandra, majd vásárolunk és végül becsomagolunk. Tetszett az ötlet, de én úgy éreztem, hogy először bekéne pakolni és csak utána szórakozni, de mi nem vagyunk ilyenek. Mindig mindent az utolsó percre hagyunk és akkor úgy rohangálunk a házban, mint az idióták. Kimentem a szobájából, hogy készülni hagyjam és én is összeszedjem magam.
  Egy gyors reggeli zuhanyzás után, a gardróbomban állva azon gondolkoztam, hogy mit is vegyek fel. Egy fehér toppot és egy virágos szoknya mellett döntöttem, ami alatt pedig a fehér bikinim volt. Feltettem egy minimális sminket, természetesen vízállót, aki LA-ben él az más megszokta, hogy itt csak ezt érdemes használni a meleg miatt. Összepakoltam néhány dolgot, ami a strandoláshoz szükséges, majd a napszemüvegem a fejemre tettem és lementem az nappaliba. Persze Norah még nem készült el, én mindig hamarabb kész vagyok, de csak akkor, hogyha nem a pakolásról van szó, mert abban mindig rám kell várni. Ajtócsapódást hallottam, majd a barátnőm lépkedett lefelé a lépcsőn.
  - Na végre - forgattam a szemem. - Már azt hittem, hogy elnyelt a szekrényed - először próbáltam fapofát vágni, de egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
  Pár perc múlva már a parton feküdtünk és süttettük magunkat. Hiányozni fog ez a napsütés, a meleg. London teljesen ellentéte LA-nek, ott mindig esik az eső és csak nagyon ritkán van napsütés.
  - Sziasztok lányok! - integetett egy csapat fiú, aki épp elhaladt előttünk.
  - Ezt sosem fogom megszokni - suttogtam.
  - Nem vagy egyedül - fordult felém.
  Ahányszor csak lejövünk a partra, nincs olyan nap, hogy a fiúk ne bámuljanak meg vagy szólítsanak meg minket. Más lányok lehet, hogy ezt élvezik és hamar megszokják, de nekünk valahogy nem megy, mindig zavarba jövünk, ha ez történik.
  Beszélgettünk, nevettünk és jól éreztük magunkat. Amikor megkérdeztem, hogy milyen lesz neki hazamenni, akkor azt válaszolta, hogy alig várja, hogy lássa a családját. Úgy érzem, hogy a mai napig is bűntudata van amikor a családjáról beszél, de én már megszoktam, már nem fáj, de ő ezt nehezen hiszi el és mindig bocsánatot akar kérni, pedig nincs miért.
  Hazamentünk, gyorsan átöltöztünk és már mentünk is vásárolni, amit mindketten imádunk. Még sosem volt olyan, hogy nem vettünk semmit sem, mindig találunk valami apróságot, majd mire észbekapunk már egy csomó szatyorral lépünk ki a plázából. Fáradtan léptünk be a házba és indultunk is pakolni, mivel már alig van pár óránk az indulásig.
  A hajamat a fejem tetejére kötöttem, majd kivettem az ágyam alól a két bőröndömet. Bevittem őket a gardróbomba, majd válogatni kezdtem a ruháim között. Sajnos nem túl sok meleg ruhám van, így majd kell vásárolnom Londonban néhányat. A ruhákat hamar kiválasztottam, majd áttértem a cipőkhöz. A ruhákhoz még betettem a laptopom is, majd összehúztam a bőröndöket. A külső zsebébe tettem néhány kiegészítőt és már kész is voltam a pakolással. Átmentem a fürdőbe, ahol kibújtam a ruháimból és újból lezuhanyoztam. Mivel Londonban nincs meleg vagyis az interneten ezt olvastam egy kék csőnadrágot vettem fel fekete pólóval és magassarkúval. A fürdőben állok a tükör előtt és a hajamat igazítom, majd felteszek egy kis sminket. A sminkről jut eszembe, hogy azt nem pakoltam be így gyorsan keresek egy kisebb táskát és beledobálom őket, majd belegyömöszölöm az egyik bőröndbe. A szegecses táskámba beleteszem a maradék dolgokat, majd a tükör elé állok és még egyszer megnézem magam. Hallom Norah kiabálását, hogy indulunk... pár másodpercen belül pedig már a szobámban is van. Lecipeljük a bőröndjeimet, majd betesszük őket a taxiba és már indulunk is a reptérre.
  Az úton kifelé bámulok az ablakon és arra gondolok, hogy mennyire is fog nekem hiányozni ez a város. Londonban nem nagyon vannak barátaink így nem lesz kivel szórakozzunk és bulizzunk, de legalább azokkal lehetünk akiket teljes szívünkből szeretünk. Alig telik el pár óra és már Londonban is találjuk magunkat, ahol az emberek még csak most ébredeznek. Megkerestük a bőröndjeinket és magunk után húzva indultunk el megkeresni a számunkra fontos személyeket.
  - Anyu! - kiáltottunk fel egyszerre, majd szaladni kezdtünk Lou felé, aki mosolyogva ölelt át minket.
  - Sziasztok lányok - nevetett fel. - Ti is hiányoztatok nekem, de ha így folytatjátok meg fogok fulladni - erre mind a ketten elengedtük őt, majd megpillantottunk a mellette álló angyali teremtést, Luxot. Egy rózsaszín ruhácska volt rajta, annyira aranyosan nézett ki, hogy Norahval majdnem szétszedtük szegénykét.

***

  - Annyira jó végre itthon lenni - mosolygott Norah, amikor leültünk a kanapéra.
  - És egész nyáron itt is maradunk - vigyorgok.
  - Igen lányok, velünk fogjátok tölteni az egész nyarat - ül le velünk szembe Lou, ölében Lux-al. - Már annyira hiányoztatok, lesz miről beszélnünk.
  - Ti is nagyon hiányoztatok nekünk - mondjuk egyszerre. 
  - Örülünk, hogy végre együtt lehetünk egész nyáron - mosolyog Norah, de Lounak közben lefagyik a mosoly az arcáról.
  - Lou? - kérdezem.
  - Lányok - sóhajtja - valamit el kell mondanom.
  - Figyelünk - bólogatunk.
  - Az a helyzet, hogy az a banda akinél dolgozok turnézni fog menni - kezd bele - és megkértek, hogy én is menjek velük, mivel szükségük van rám - nem akartam hinni a fülemnek, idejövünk, hogy vele legyünk neki pedig el kell menni? - De nem szeretnélek titeket egyedül hagyni és tudom, hogy azért is jöttetek, hogy együtt legyünk így megkértem őket, hogy ti is velünk jöhessetek, benne vagytok?

3 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Bocsánat, hogy nem írtam az első részhez, de még csak most volt időm.elolvasni azt is.:(
    De wáo!!*.* Szép leírások és a történet is izgalmasan kezdődik!:D Már nagyon várom, hogy mi sül ki belőle!:DD
    Rose King

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Rose!
      Nagyon örülünk, hogy tetszik. Izgalmasan kezdődik, de még mennyi minden lesz benne, de ezt majd szép lassan megtudod. Amint tudjuk hozzunk a harmadik részt is :D
      Evelyne

      Törlés
  2. TUDOM, HOGY IGENT FOGNAK MONDANI! ÉRZEM OMG Ez a rész egyszerűen f.a.n.t.a.s.z.t.i.k.u.s lett! Imádom, ahogyan a blogot is! A fogalmazásotok, a történet.. Minden egyedi, amit csak díjazni lehet! Várom már a következő részeket, és sajnálom, hogy most csak ennyit tudtam mondani, de még nagyon az elején van a blog.. Siessetek! Xx

    VálaszTörlés