66.rész - "Lassan..."

Sziasztok!

Meghoztuk nektek az új részt, reméljük tetszeni fog!

Köszönjük az olvasókat és a bíztatásokat!

Jó olvasást!

Ölel Titeket,

Amelia és Evelyne!

Melissa

  Amikor felébredtem szerettem volna azt hinni, hogy az elmúlt pár nap csak egy rossz álom volt, de a fejfájásom és a szememet égető érzés nem erre utalt. Minden megtörtént. Az életem egyik percben még a toppon volt, a másikban pedig kilométereket zuhant egy szakadékba, ezzel teljesen összetörve engem. 

  Louis halkan szuszog mellettem, így most alkalmam adódna megszökni, de nem jutnék messzire, mert amint felülök már le is fogna. Nem tudom, hogy képes felébredni amikor én pont szökni próbálok, de az éjszaka folyamán kétszer is elkapott. Csodálkozom, hogy még nem bilincselt magához, de ami késik még nem múlik. Így inkább csak hatalmasat sóhajtva fordulok másik oldalamra és várom, hogy történjen valami. Valami, amitől jobban érezném magam. Valami, ami elhitetné, hogy még nincs minden veszve. Valami, ami elterelné a gondolataim a piáról és minden rossz dologról, de tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni. Mély pontra kerültem ismét, és nem tudom elképzelni, hogy mennyi időbe telik mire képes leszek újra felállni és létezni, mint egy normális lány, nem pedig, mint egy zombi. 

  - Miért nem alszol? - kérdi egy rekedt hang, mire szemeim behunyom. - Ne tettesd, mert tudom, hogy fent vagy - sóhajt fel.

  - Hagyj már békén Louis - suttogom. - Nem akarok veszekedni, sem tombolni. Elfogadom, hogy nem akarsz elengedni, de ez semmit sem változtat a gondolataimon és érzéseimen. Csak ne szólj hozzám vagy ne próbálj közeledni és akkor minden rendben lesz.

  - Ezt te sem gondolod komolyan - fordít a hátamra. - Mel, nem kérheted azt tőlem, hogy ne szóljak hozzád, mikor be akarom neked bizonyítani, hogy mit érzek. El akarom veled hitetni, hogy minden igaz belőle...

   - Fejezd be - nézek egyenesen a szemeibe. - Nem fog sikerülni, fogadd el végre, hogy nem fog menni. Ha én nem tudom elhinni, hogy bármi is rendben lesz, akkor neked sem fog sikerülni elhitetni velem, szóval feladhatod végre.
  - Makacs vagy, de tudnod kell, hogy nem adom fel, nem olyannak ismersz és nem is vagyok olyan - dől vissza a párnákra, én pedig sóhajtva szállok ki az ágyból. - Mire készülsz? - kérdez rá egyből.
  - Talán felöltözöm és eszem valamit, ha sikerül - vágom rá dühösen. - Nem kell minden lépésemről beszámolnom neked.
  A bőröndömhöz lépve kutakodni kezdek benne. Tudom, hogy egyedül nem hagyhatom el a szálloda területét, de az udvarra magamba is kimehetek. Talán beszélek Louval egy kicsit. Biztos vagyok benne, hogy észrevették valami nincs rendben, csak nem szeretnének rákérdezni. Lehet, hogy kívül nem fog rajtam annyira látszani, hogy összetört vagyok, viszont a beszédemből mindenki rájön majd, hogy valami nincs rendben. Egy fekete rövidnadrágot választottam egy fehér szinte átlátszó inggel és elvonultam velük a fürdőbe.
  Gyors zuhanyt vettem, majd magamra kaptam a ruhákat és kisminkeltem magam, így egy elfogadható lány pillant vissza rám a tükörből. Hajam összekötve, indulok ki a fürdőből és pillantom meg az ágyon ülő Louist.
  - Mielőtt még kijelentenéd, hogy velem akarsz jönni, nem jöhetsz. Az udvarra megyek, hogy beszéljek Louval és egy kis időt Luxal is töltsek, hiszen miattuk jöttünk el veletek - közlöm vele.
  - Lesz valaha olyan minden, mint régen volt? - sóhajt fel, rám pillantva. - Amikor még kedves voltál velem és nem menekültél előlem?
  - Magadnak köszönheted Louis - vágom hozzá, majd indulok ki a lakosztályból.
  Tudom, hogy kemény vagyok, de a védekező falam újra sziklakemény így nem tudok mást tenni. Megvédem az érzéseim, nem számít, hogy milyen áron. Nem engedem közel magamhoz a fiúkat, senkit sem és akkor nem érhet csalódás. Nem akarok még egyszer egy fontos személyben csalódni, mert biztos vagyok benne, hogy azt már nem bírnám ki épp elmével.
  Az utam egyenesen a medencéhez vezet, ahol Lou a kislányával játszadozik. Ajkamra mosolyt erőltetek, majd közelítem meg őket. A nap melege máris égetni kezdi a bőröm, de mit sem törődve vele bújok ki pacsumoból, majd ülök le a medence szélére és szólalok meg.
  - Mi a helyzet kislány? - fröcskölöm le játékosan Luxot, aki nevetve fordul hozzám. - Hiányoztam?
  - Igen - nevetgél, majd tovább pancsol a vízben.
  - Minden rendben veletek, nekem úgy tűnik kicsit feszült a hangulat? - kérdi aggódóan Lou. - Tudom, hogy már nagyok vagytok, de remélem tudjátok, hogy nekem bármit elmondhattok.
  - Történt egy két dolog, de semmi komoly - hazudom. - Reméljük sikerül megoldanunk minél hamarabb és akkor minden rendben lesz - mosolygok rá, pedig semmit sem gondolok komolyan belőle. - Jól leszünk, hiszen már egyedül is boldogulnunk kell a világban.
  - De azért, ha szükségetek van bármilyen tanácsra hozzám bármikor fordulhattok - mondja kedvesen. - Norah hol van, ma még nem is láttam?
  - Nem tudom, én sem találkoztam még vele - vonom meg a vállam. Ezt furcsának is tartom hiszen azt hittem első útja hozzám fogja vezetni, de nem jött, talán még alszik? Vagy csak időre van szüksége, esetleg elmentek valahová Harryvel, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy nem felejtette el mire készültem, ahogy én sem.
  - Ha találkozol vele mond meg neki, hogy beszélni szeretnék vele. Nem komoly dolog, de rég beszélgettünk és kíváncsi vagyok mi van vele.
  - Rendben megmondom neki - mosolygok rá.
  Egy kis időt még velük töltöttem, majd úgy gondoltam, hogy jobb lenne visszamenni és enni valamit, ha sikerül. Az étkezdébe beérve egyből megpillantok egy ismerős alakot, így lépteim feléje vezetem. Meglepetésemre egyedül találom, így felvont szemöldökkel foglalok előtte helyet.
  - Minden rendben? - kérdem halkan, mire rám kapja a tekintetét és felsóhajt. - Oké, ebből azt veszem le, hogy nem - motyogom. - Hol van Norah?
  - Elviharzott - suttogja. - Én... hülyeséget tettem - túr a hajába. - Az elmúlt napokban teljesen összezavarodtam. Még új nekem a helyzet és a gondolatok csak úgy kavarognak a fejemben. Megértelek titeket nem ítéllek el, de attól még elgondolkodom és mikor egy új helyzet jön fel nem mindig reagálok jól és ez az én hatalmas hibám. Tegnap azt hittem végre minden rendben és úgy is volt, de aztán reggel valami megváltozott. Eltávolodott, nem akart a közelembe lenni és olyat mondtam neki, amit nem gondoltam komolyan, csak kicsúszott, mivel dühös voltam és ő pedig elment. Hiába hívogatom nem válaszol és már nem tudom mit tehetnék...
  - Egyikőtöknek sem könnyű ez a helyzet - sóhajtok fel. - Tudom, hogy az emberek dühösen sokszor mondanak olyan dolgokat, amiket nem kéne, de legtöbbször nem gondolják komolyan és én a te szemeidben látom, hogy aggódsz érte és fontos neked. Vele még nem történt ilyen, de most ő is labilis érzelmileg és nem tudja, hogy kezelje a helyzetet. Menekül és összezavarodott, de sosem követne el butaságot, vissza fog jönni és megoldódik minden, mert látom rajtatok, hogy ti boldogok vagytok együtt és tényleg szereted, nem csak mondod.
  - Louis is szeret téged - néz a szemeimbe, mire én csak megrázom a fejem. - Igen, teljes szívemből szeretem őt, de most azt hiszem kicsit jobban elcsesztem a dolgokat, mint legutóbb, de bízom benne, hogy megbocsájt nekem, el kell érnem, hogy megbocsájtson.
  - Különben mit mondtál neki?
  - Hogy nem kellett volna eljöjjön a turnénkra - nyögi ki.
  - Ezt tényleg nem kellett volna, viszont ismerem őt és tudom, hogy megbocsájt neked, csak adj neki időt. Senkinek sem volt és nem is lesz könnyű az elkövetkezendő pár nap. Mindig adódnak gondok, hidd el én pontosan tudom, hogy milyen nehéz ilyenkor tisztán gondolkodni. Olyan érzés, mintha saját magaddal veszekednél, mert nem tudod eldönteni mi a helyes, de Norah képes elérni, hogy kitisztuljanak a gondolatai, csak kell neki egy kis idő.
  - Bízom benne - mosolyodik el halványan. - Mel, ugye tudod, hogy Louisnak nagyon fontos vagy? - kérdi, mire én a tekintetem az asztalra vezetem. - Lehet, hogy nem reagált jól és akkor hagyott magadra, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rá, de neki is időre volt szüksége. Szenvedett és most is azt teszi, hogy nem akarsz vele lenni. Tudom, hogy ezt nem kéne mondanom, de utoljára El-be volt szerelmes és ha jól emlékszem, akkor ő volt az egyetlen lány, aki iránt így érzett, de látom a szemében a csillogást, amikor rád néz és az teljesen különbözik Elétől. Melegséggel, szeretettel, aggodalommal, féltéssel néz rád és ez azt jelenti, hogy nagyon fontos vagy számára. Ne taszítsd el magadtól, mert rá van szükséged és ő nem fog elhagyni téged. A távolság sem változtatna semmin, mivel ismerem őt. Beszélj vele és oldjátok meg a dolgokat, ahogy mi is megoldjuk őket Norahval.
  Tudom, hogy nem kéne, de Harry szavai elgondolkodtattak. Félek a csalódástól, félek az elvesztéstől, de szükségem van rá. Hiába tagadom és rázom a fejem, mikor valaki ezt állítja, csak magam próbálom becsapni. Ebben a pillanatban nagyobb szükségem lenne arra, hogy elhitesse velem minden rendben lesz, mint valaha. Igaz, hogy erre képtelen lennék ebben a pillanatban a sok emlék felszakadása miatt, de tényleg képes lennék elveszíteni őt, teljesen? Képes lennék hagyni, hogy feladja a próbálkozásait, ha egy nap megunja, hogy én folyamatosan visszautasítom? Már alig maradt egy kis időm, hogy vele lehessek és én most taszítom el magamtól? Igaz, hogy fáj, nagyon is fáj, hogy akkor lelépett és nem volt mellettem, de képtelen vagyok nem szeretni őt. A szívem tudja és meg is akar neki bocsájtani, de az agyam nem engedi, hiszen ő fél a csalódástól, ami biztosan bekövetkezni azon a bizonyos búcsú napon, de addig még van, nem igaz? Még egy kicsit élvezhetném, hogy itt van velem és megpróbálja elterelni a gondolataim... De még annyira új bennem az az érzés, amit alig pár órája okozott nekem. Megosztottam vele valamit, amit sosem szerettem volna és ő lelépett és ezen képtelen vagyok magam túltenni, pedig akarom, mélyen magamban semmit sem akarok jobban, mint újra biztonságban lenni a karjaiban. Megbánnám, ha visszaengedném őt? Most nem, de mi van, ha a búcsú után ezért lenne nehezebb a felejtés, a távolság? Azt nem tudnám elviselni, de nem akarok úgy elválni tőle hosszú időre, hogy megtiltottam magamnak egy cseppnyi boldogságot, amit tőle kaphatok. Magamba kell fogadnom, meg kell adnom neki az újabb esélyt. Egyszer sikerült, pedig az sem volt könnyű, viszont azt sem bántam meg, most sem bánom, pedig fájdalmat okozott nekem, de örülök, hogy szeretettet is kaphattam tőle.
  Szeretettet! Amiről azt hittem többet nem kapok, de ő elhitette, hogy de, hogy még létezik remény számomra. Eddig senkinek sem sikerült, miután Nate tönkretett. De neki igen, ennek valamilyen jelnek kéne lennie, nem igaz? Nem véletlen, hogy neki sikerült. Nem lehet az. Biztos vagyok benne, hogy bárkit is kérdeznék meg erről, azt mondaná, hogy rohanjak a karjaiba és használjam ki a még meglévő időt.
  Lépteim meggyorsítom a szobánk közelébe érve, majd mély levegőt véve helyezem kezem a kilincsre és fordítom el azt. Egyből megpillantom őt az ágyon ülve, gondolataiba merülve. Fejét felém kapja, majd szomorúan elmosolyodik. Küszködöm magammal, hiszen nem szeretem őt így látni, meg szeretném ölelni, csókolni, hogy újra lássam azt a mosolyát, ami engem is mosolygásra késztet. Érzem, ahogy szemeimbe könnyek gyűlnek az érzés miatt, hogy nem mosolyog, hogy én vagyok az oka annak, hogy ebben a pillanatban szomorú. Lassan indulok meg felé, majd foglalok helyet előtte, a földön. Kék szemeivel engem fürkész, próbálja kitalálni, hogy mit tervezet. Őszintén, én magam sem tudom, hogy mire készülök, csak azt, hogy tennem kell valamit.
  - Elfogadsz annak ellenére is, hogy tudod ingyen adtam a testem bárkinek? - kérdem fájdalmas hangol. - Elfogadsz, hogy tudod mit tettem és mire vagyok képes, ha összetörök? El tudod fogadni, hogy ez bármikor megtörténhet velem, melletted is? Mit fogsz akkor tenni, ha ilyen állapotba kerülök? És ha megbántalak, hogy magamat védhessem? Mit tennél, ha téged érne fájdalom, miattam? - látom az arcán, hogy nem érti mit akarok ezzel mondani, igazából én magam sem tudom, csak jönnek belőlem a kérdések, amikre szeretnék válaszokat is kapni.
  - Mit akarsz ezzel? - kérdez rá halkan. - Ezek buta kérdések - morogja - egyik sem érdekel. Tudom, hogy ki vagy most és azt is, hogy ki voltál és nem érdekel. Nem a múlt számít, hanem a jelen, a pillanat, amiben élünk. Bármire képes lennék érted, de még mindig nem értem, hogy mit akarsz ezzel a sok bugyuta kérdéssel... - tűnődik el.
  - Nem tudom - sóhajtok fel. - Én magam sem tudom - túrok a hajamba - de egyben biztos vagyok. Nem tudom úgy melletted lenni, hogy ne akarjak hozzád bújni, megölelni vagy megcsókolni. Megpróbáltam elzárni magamba az érzést és sikerült is, de a közeledben nem vagyok erős, te teszel azzá, de fáj, amit tettél..
  - Hinned kell nekem, hogy nem akartam - motyogja a kezemért nyúlja, amit most nem húzok el tőle. - Szeretlek és fontos vagy nekem - a szememből kicsordul egy könnycsepp szavaira - tudnod kell, hogy így van. Nem áll szándékomban fájdalmat okozni neked soha többet, ha nem menekülsz többet előlem - néz a szemeimbe. - Nem érdekel a múltad, ha visszaesel én melletted leszek és segítek neked, amiben csak tudok, ha engeded nekem.
  - Lassan, nagyon lassan talán megpróbálhatjuk... - suttogom az ajkam rágcsálva, mert nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet és meg akarom akadályozni, hogy valami butaságot tegyek. Lassan emelkedem a térdeimre, majd bújok hozzá. Karjaival azonnal magához ölel és szorosan tart, mintha attól tartana, hogy eltűnök.
  - Nem fogod megbánni - sóhajt a hajamba. - Tudom, hogy nem lesz könnyű, de bízom benne, hogy sikerül, nem fogom hagyni, hogy megbánd. - Szóval lassan szeretnéd, mit szólnál egy holnapi randihoz, egy igazi randihoz? - kérdi, de hallom a hangján, hogy mosolyog.
  Bátortalanul bólintok a mellkasába. Nem tudom, hogy ötlet-e, hiszen lehet, hogy kiborulok mielőtt bármi elkezdődhetne, de annyiszor elmondta szemembe nézve, hogy nem érdekli a múltam, hogy úgy érzem igazat mond és ez megrémiszt. Nem tudom mi lesz, de bízom benne, hogy nem török össze, ha történik majd valami.
  Nagy nehezen sikerült rávennem, hogy engedje megnéznem, hogy nem-e jött meg Norah, így lassan sétálok ki a szobából. Görcsöl a gyomrom, félek, de nem érdekel. Le kell győznöm az énem, erősnek kell lennem úgy is, hogy nem zárom egy palackba az érzéseim. Erősnek kell lennem úgy, hogy önmagam maradok. A hallba érve, megcsörren a lift ajtaja, ami azt jelenti, hogy valaki megérkezett. Oda kapom a fejem, annak a reményében, hogy Norah az, de helyette egy vörös fejű emberkét pillantok meg, aki nem is érkezhetett volna jobbkor. Norahrának rá van szüksége, aki mindig eléri, hogy a szíve szerint döntsön, ne pedig a félelme uralják a döntéseit. Remélem beválik és most is sikerül segítenie neki, de ha nem én is itt vagyok és tudom, hogy ketten képesek vagyunk kitisztítani a gondolatait.