Sziasztok!
Nagyon sajnáljuk, hogy ilyen későn tesszük ki a részt, de nekem
csak most volt rá időm. Elég sűrű hetem volt eddig és alig 3 órája kezdtem
el írni, de persze folyamatosan nem tudtam, így több időbe telt, mint általában.
Reméljük tetszeni fog nektek! Köszönjük a bíztatást és az olvasókat!
Jó olvasást!
U.I.: Én (Evelyne) egy hónapja kezdtem egy új blogot, ha van kedvetek akkor nézzetek be oda is: Explosions
Ölelünk Titeket,
Evelyne és Amelia!
Melissa
Olyan rég ébredtem már ilyen szorosan ölelő és védelmező karok között, hogy lassan azt is elfelejtem, hogy milyen érzés, viszont Louisnak köszönhetően ez nem fog bekövetkezni egyhamar. Érzem a hátamhoz lapuló mellkas egyenletes mozgását, ami azt jelenti, hogy még túl korán van vagy Louis elfáradt a tegnapi este után. Elég sokat beszélgettünk, semmiségekről... de nem csak beszéltünk. Csókolóztunk. Egyik pillanatban még éppen arról faggattam őt, hogy ki a kedvenc bandája, a másikban pedig felhevült köztünk a levegő. Szinte éreztem a köztünk lévő szikrákat, amik csak erősebbek lettek, amikor közelebb húzott magához és szenvedélyesen csókolni kezdett. Több nem történt, bár nem hiszem, hogy képes lettem volna leállítani, ha tovább ment volna. Nem lett volna helyes, de nem tudtam volna, ebben biztos vagyok.
Amikor vele vagyok, semmivel sem törődöm és ez megijeszt. Megrémiszt, hiszen utoljára, amikor ez történt velem a padlóra kerültem, ahonnan még alig álltam fel. Nem tudnám elviselni, ha újra oda jutnék, de reménykedem benne, hogy ez a kapcsolat vagy bármi is, ami köztünk van, nem fog elmúlni egyik percről a másikra, mert részemről biztosan nem. A szívem mélyén tudom, hogy Louis képtelen lenne azt tenni velem, amit Nat tett, de attól még a fejemben ott motoszkál a gondolat, hogy mi van akkor, ha mégis. Mi van akkor, ha egy nap arra ébredek fel, hogy a helyén egy levél fogad, amiben majd az áll, hogy minden nagyon jó volt, de neki a turné fontosabb?! Képes lennék elviselni a tényt, hogy örökre elvesztettem őt is? Nem, biztos vagyok benne, hogy nem lenne így.
- Hé, mi történt? - kérdi egy mély, álmossággal teli hang, miközben közelebb húz magához. - Miért lettél ilyen feszült?
Észre sem vettem, hogy felébredt, de azt sem, hogy az izmaim pattanásig feszültek a gondolatra is, hogy megismétlődhet a múltam. Mély levegőt veszek, majd kifújom azt. Apró, hamis mosollyal fordulok Louis felé, mire ő résnyire nyitott szemeivel aggodalmasan néz rám.
- Semmi bajom - simítok végig az arcán - csak kicsit még álmos vagyok - hazudom.
- Azt hiszem van egy ötletem, hogyan ébresszelek fel. Szeretnéd megtudni, esetleg kipróbálni? - hajol olyan közel az arcomhoz, hogy megérezzem a leheletét. - Biztos vagyok benne, hogy sikerülne elfelejtetnem veled, bármire is gondoltál az előbb - érinti össze az orrainkat.
- Akkor mi van, ha azt mondom nekem nincs hozzá kedvem? - nézek rá komolyan, bár egy pillanatig sem akadályoznám meg őt bármiben is, amit készül velem tenni.
- Akkor majd csinálok neked hozzá - suttogja az ajkamra, mosolyogva. - Tudok néhány módszert, amivel biztosan elérném, hogy te is annyira akard, mint én ebben a percben.
- Elég a dumából Louis - morgom duzzogva. - Megcsókolnál végre?
- És hová lett, hogy nincs hozzá kedvem? - incselkedik velem, ebben biztos vagyok. Pontosan tudja, hogyan hozzon ki a sodromból és ha arra törekszik, hogy egész nap ne szóljak hozzá, akkor nagyon jó úton halad. - Nagyon aranyos vagy, amikor próbálsz dühösnek lenni rám - simít ki egy tincset a szememből.
- Nem csak próbálok, hanem az is vagyok - vágom rá, majd ülök fel az ágyban, ám egy szempillantás alatt, ismét Louishoz közel találom magam. Az arcunk alig pár centire van egymástól, csillogó szemei, nem engedik el az enyémeket. - Annyira utálom, hogy ezt csinálod - suttogom. - Esetleg lennél szíves elengedni vagy adni indokot arra, hogy itt maradjak veled, az ágyban? - vonom fel a szemöldököm, mire gyönyörű kék szemei, elsötétülnek.
Több sem kell Louisnak, már le is csap az ajkaimra. Mindkettőnkből egyszerre szakad fel egy sóhaj, amint ajkaink találkoznak. Kezét lassan vezeti fel az oldalamon, miközben egyre jobban elmélyíti a csókunkat. Az én kezem sem tétlenkedik, ujjaimmal a hajába túrok, majd kicsit meghúzom azt, miközben a másikkal a mellkasát simogatom.
Hírtelen fordít a helyzetünkön és én kerülök alulra, bár egy kicsit sem bánom, szeretem, ha irányítanak, viszont néha vannak kivételes esetek, amikor nem engedem senkinek sem.
- Mit teszel velem, te nő? - kérdi szemeimbe nézve.
- Ezt én is kérdezhetném tőled - szólalok meg csendesen - de nem szükséges, mert magamtól is tudom rá a választ - húzom közelebb nyakába font karjaimmal. - Mi lenne, ha inkább folytatnánk? - pillantok az ajkaira. Mosolya szélesedik, majd ismét az ajkamnak esik.
***
Nem volt könnyű kikelni az ágyból, de ezt Louis sem könnyítette meg. Több, mint egy órát lustálkodtunk az ágyban. Kevés kellett hozzá, hogy átlépjük a következő határt, de még sikerült időben leállnunk.
Most a zuhany alatt állok és arra gondolok, amire nem kellene ebben a pillanatban. Rájöttem, hogy akarom őt. Kívánom. Hiába tiltom meg magamnak, kívánom. A szívem még most is hevesen ver a mellkasomban, ahogy a pillangók is ott repkednek a hasamban, pedig már nincs velem, bár a tudatalattim nem így gondolja. A csupasz karomra pillantva, egyből végigfut rajta a libabőr, mivel felidézem magamban, ahogy alig néhány perce végighúzta rajta a kezét. Na jó. Fejezd ezt be Melissa, mert semmi jóra sem vezet.
Szerencsére most nem felejtettem el behozni magammal a cuccokat, amit a mai koncertre veszek fel. Elég ciki lett volna kisétálni Louishoz, majd egy száll törölközőben kutakodni, miközben tudom, hogy végig engem néz... Fehérneműben állva szárítom meg a hajam, majd kötöm fel azt, hogy könnyebben menjen a készülődés. Egy kicsit fura öltözéket választottam magamnak, de nem bánom, mivel tudom, hogy elérem vele a kellő hatást, csak abban nem vagyok biztos, hogy ő képes lesz-e megálljt parancsolni magának, ha meglát benne. Egy fehér toppot húzok magamra, amiből kint van a hasam, alulra pedig egy fekete, egyszerű szoknyát, ami alig ér a combom közepéig. Felkapom fekete bőrmellényem, aminek a vállát szegecsek díszítik, majd megkötöm a köldökömnél, így már alig látszik ki valami a csupasz bőrömből. Lábamra fehér tornacsukát veszek, majd visszasétálok a tükör elé és elismerően bólogatni kezdek. Mielőtt még elkezdeném a sminkem, írok egy üzenetet Norahnak, hogy remélem jön a fiúk koncertjére. Pár perc elteltével válasz is érkezik, de én csak akkor nézem meg mikor befejezem a sminkelést.
Nem akarok hinni a szememnek, hogy tényleg azt mondta, nem biztos, hogy tud jönni. Mi a fenével foglalhatja így le Trent? Inkább jobb, ha nem is tudom, nem biztos, hogy képes lennék elviselni. De ő tudja, hogy mit akar csinálni. Én biztosan nem ülnék kettesben Trenttel, még akkor sem, ha nem lennék ilyen jóba a fiúkkal, ha utálnám őket, hiszen az iránta érzet gyűlöletem mindenkiét túlszárnyalja.
- Mel, szólnál Norahnak, hogy siessen különben itt hagyjuk? - kiált be Louis. - Tíz perc múlva ind... - de megáll mondata közben, mikor észrevesz engem. Szemei nagyra nyílnak, majd jó párszor végigmér engem. - Te... - képtelen levenni rólam a tekintetét. - Így biztosan nem jöhetsz velünk - jelenti ki, miután sikerült észhez térnie.
- Miért ne mehetnék így? - kérdezem mosolyogva. - Nekem tetszik, ahogy kinézek. Neked talán nem? - kérdem csalódottan, bár csak húzni akarom az agyát, ahogy ő tette velem reggel.
- Hülyéskedsz? - nevet fel. - Képes lennék egész nap nézni, ebben a ruhában. Viszont - lép közelebb hozzám - csak magamnak akarom ezt a látványt - néz a szemembe. - Nem akarom, hogy más is gyönyörködhessen benned, rajtam kívül.
- Louis, ez csak egy ruha és rajtad kívül úgysem engedném senkinek sem, hogy a nézésből több legyen, ezt te is pontosan tudod - kacsintok rá.
- Én azt pontosan tudom, mert ha ezt bárki megtenné, az nem úszná meg szárazon és itt nem arra gondolok, hogy vizes lesz... - rázza meg a fejét. - Rendben - sóhajt fel - jöhetsz ebben, de nem léphetsz le mellőlem, mert akkor azt hiszem benne leszünk az újságokban.
- Rendben - mosolyogva lépek hozzá közelebb, majd lábujjhegyre állva nyomok egy puszit az ajkaira. - Mellesleg Norah nem jön - teszem hozzá csalódottan.
- Hogy érted azt, hogy nem jön? - vonja fel a szemöldökét.
- Az előbb írtam neki és azt mondta, hogy nem jön - sóhajtok fel. - Túlságosan elfoglalt Trenttel, hogy a barátaival is eltöltsön egy kis időt - morgom az orrom alatt.
Telefonom felkapva, lépünk ki a lakosztályból, majd indulunk el a liftek felé. A többiek már várnak ránk, s Louis szavaiból nézve Paul nem igazán örül neki, hogy késünk, bár Louist ezt kevésbé érdekli, bár ebben a pillanatban engem sem.
- Hol van Norah? - kérdi Harry, a hátam mögé nézve, majd rám néz. - Nem jön, igazam van?
Haragszom rá, de valahogy most sajnálom. Kezdek rájönni, hogy nem az ő hibája volt, ami történt, csak részben. Szomorúan bólintok.
- Sajnálom - suttogom. - Hidd el nem miattad van, hanem ismét beleesett egy csapdába, Trent csapdájába - lépkedek mellette.
- Be fogom verni a képét annak a baromnak - morogja az orra alatt.
Mivel tudom, hogy azzal semmire sem menne, így beszélgetést kezdeményezek vele.
- Azzal csak azt érnéd el, hogy rávezetné Noraht, hogy milyen is vagy 'valójába'. Nem éri meg. Ismerem Trentet, pontosan tudom, hogy mennyire jó a meggyőzőképessége, nem egyszer tapasztaltam már, ahogy többször találkoztunk... de ha ügyes vagy, akkor nem lesz semmi, amivel Noraht ellened tudja fordítani.
- De nem akarom, hogy vele legyen - néz rám szomorúan. - Elment a szobából, tegnap vele volt. Azon sem lepődnék meg, ha vele aludt volna, de én nem tudom, hogy meddig tudom ezt elviselni. Szeretem magam mellett tudni, azokat, akiket szeretek és akik az enyémek.
- Tudjuk, hogy nem könnyű haver, de Melnek igaza van - szólal meg Louis is. - Adj neki időt, hogy feldolgozza mi történt vele.
***
Fáradtan esünk be a szobánkba. Mindkettőnkből elszívta az erőt a mai koncert. Harryn végig láttam, hogy szemeivel Noraht keresi, de nem találja sehol. Lehetséges, hogy ő nem akarta elhinni, hogy tényleg nem jön el, de én tudtam, hogy így lesz. Ha már utal rá, hogy nem jön akkor biztos lehet benne, mindenki, hogy nem fog megjelenni.
Fáradtan ülünk, le az ágyra, már mindketten pizsamában, mire az ajtón dörömbölni kezdenek. Louis sóhajtva áll fel, majd lép az ajtó felé és tárja ki azt. Egy nagyon dühös Harry ront be rajta, mire én kérdőn nézek Lou-ra, de ő csak megvonja a vállát.
- A kurva életbe is! - káromkodik. - Nem hiszem el, hogy tényleg megtette!
- Mi bajod, Harry? - kérdi csendesen Lou, ám a válaszára már én is kíváncsi vagyok, mivel azt érzem, hogy Norah-hoz van köze.
- Rohadtul azt mondta nekem, hogy időre van szüksége! Majd fogta magát és lelépett, Trenttel... - túr idegesen a hajába, miközben fel-alá járkál a szobában.
Lelépett? Ezt úgy érti, hogy elment a városból? Végignézve rajta, biztosan. Nem lenne ilyen dühös, ha tudná, hogy itt van, csak vele. Fel nem fogom, hogy lehet ilyen?! Tényleg lelépett egy szó nélkül? Ezt nem akarom elhinni. Nem hiszem el, hogy ő volt rám dühös, mikor megmondtam, hogy nem mehet Harry közelébe, mikor most pont ő löki el magától. Most sokkal inkább állok Harry mellett, mint a legjobb barátnőm mellett, aki lelépett egy szó nélkül.
- Alig pár perce ment el - halkítja lejjebb a hangját. - Most mit csináljak? - rogyik le az ágyra.
Louisra pillantok, hogy majd én beszélek vele, mire ő bólint, majd bemegy a fürdőbe. Szomorúan fordulok feléje, majd egyből felfedezem reszkető kezét az idegtől...
- Sajnálom, Hary, tényleg - mondom halkan. - Én sem akarom elhinni, hogy ezt tette, valószínűleg neked sem hinnék, de látom rajtad, hogy igaz. Nem értem, hogy miért ment el, de tudom, hogy ebben Trent keze van benne. Viszont ismerem a barátnőmet és ha azt mondta, hogy időre van szüksége, az igaz is. Át kell gondolnia mindent, mert megijedt a történtektől, de legfőbbképpen attól, amit irántad érez. Ha eldöntötte magában, hogy mit szeretne, biztos vagyok benne, hogy visszajön és tudom, hogy visszajön majd hozzád, mert szeret téged.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése