28.rész - Az igazság jobban fáj, mint a hazugság

Sziasztok! 

Megérkezett az új rész, amit Evelyne helyet fogok kirakni. Minden bizonnyal ismét elfelejtette milyen nap van, a tanulás miatt! 

Nagyon köszönjük a támogatásokat, nagyon jól esnek! 

Nagyon reméljük, hogy a rész tetszeni fog, jó olvasást! 

Ölelünk Titeket, 

Evelyne & Amelia 

Melissa

  - Te voltál? - suttogtam alig hallhatóan, mire felém kapta a tekintetét. Az arcáról sajnálatot és dühöt olvastam le. Úgy éreztem, ha valamiben nem fogózkodom meg most azonnal összesek. A kezem a lift mellett lévő asztalra tettem, majd akaratom ellenére is könny szökött a szemembe. - Miért? - néztem fel rá. - Mire volt ez jó? - kérdeztem már sírva. - Hogy tehetted ezt? Nem bántottál már eleget, még hányszor akarsz belém rúgni, mond csak? - emelem feljebb a hangom, majd indulok meg felé, de valaki elkap. Erősen karol át hátulról, mire felmordulok. - Engedj el. - sziszegem Harrynek. 

  Norah is közelebb jött, de nem mert mellém állni. Gondolom tudta, hogy ő semmi képen sem állíthat le, nem elég erős hozzá. Louis szomorúan nézett rám, bár még mindig láttam a szemében csillogó dühöt. 

  - Mel, én...

  - Ne Melez nekem! - csattanok fel. - Ne merd kiejteni a nevem! Nem akarom, hogy hozzám szólj, látni sem akarlak! Legszívesebben a pokolba kívánnálak, de talán még az is jó hely lenne számodra! Gyűlöllek! - köptem felé a szavakat.

  - Mond neked teljesen elment az eszed? - morogja mögülem Harry. - Mi bajod van neked Norahval? Már így is annyit kavartál ebben a pár napban, hogy az nem igaz, mit akarsz még?! Tudod, ha valamit helyre akarsz hozni, azt rohadtul neked kell megcsinálnod nem pedig másnak! Ha ki akarnál velünk békülni akkor megtehetnéd, de nem teszed! - néz dühösen a barátjára. - Hogy a francba mondhattad vissza a foglalást! Ha ki akarsz békülni Melel, tudod azt nem így kellene tenned, mert ezzel csak azt éred el, hogy még ennél is jobban megutál.

  - Meg sem hallgat! Azt hittem, ha legalább egy szobában leszek vele akkor valamennyire kiengesztelem! - tárja szét idegesen a karjait.

  - Hát nagyon rosszul tudtad. - szólalok meg én is.  - Ezek után biztos lehetsz benne, hogy nem bocsájtok meg neked! - bontakozom ki Harry karjai közül, majd futok be a liftbe, mielőtt még becsukódna.

  - Ezt jól megcsináltad! - hallom Norah szavait, mielőtt még elindulnék felfelé.

  Kiveszem a kártyám, majd gyorsan lehúzom azt és belépek abba a szobába, amiből minnél hamarabb menekülni akarok. Miért érdemlem én ezt? Először kedves hozzám, közel engedem magamhoz, mert úgy érzem, hogy ez a helyes, aztán kiderül, hogy barátnője van, miközben velem is flörtöl. Veszekedünk, mindenki veszekszik vele, most pedig kiderül, hogy miatta nincs meg a szobánk Norahval? Ő mondta le csak azért, hogy velem lehessen és én megbocsájtsak neki? Hát akkorát tévedett, mint még ember soha! Ezek után biztos lehet benne, hogy nem bocsájtok meg neki! Átvert, hányszor is? Kétszer, de ki tudja pontosan hányszor? Ebben biztos vagyok, de ki gondolta volna, hogy mindezek után is képes lesz valami hülyeséget csinálni. Lehet, hogy nem nagy dolog, amit tett. Ha nem haragudnék rá ennyire, talán még nevetnék is rajta, de így már nem. Ha el akarja érni, hogy megbocsájtsak neki, akkor próbáljon kiengesztelni, nem csak még mélyebbre ásni magát a szememben. Talán még kicsit kezdtem azt érezni, hogy megpróbálom elviselni valahogy, de ezek után eszem ágában sincs.
  - Kérlek ne menj el. - nyit be a szobába. - Nem akarom, hogy elmenj! - felé fordulok, majd a lehető legmesszebb megyek tőle.
  - Kurvára nem mondhatod meg mit csináljak és mit nem! - üvöltöm. - Elegem van! Elegem van belőled! Senkit sem gyűlöltem még ennyire, mint ebben a pillanatban téged.
  - Enged meg, hogy megmagyarázzam. - könyörög.
  - Eszem ágában sincs. - nevetek fel dühösen. - Most szépen összepakolok és átköltözöm Zayn szobájába és szarok arra, hogy mit mondott Paul. Nekem senki sem mondhatja meg, hogy kivel aludjak, senki!
  - Nem akarom, hogy elmenj! - jelenti ki.
  - Márpedig én pontosan ezt szeretném és biztos lehetsz benne, hogy semmivel sem állítasz meg benne. - vágom rá. - Nem fogok veled egy szobába aludni ezek után biztosan nem. - rázom meg a fejem.
  Tovább pakolom a cuccaim, miközben ő próbál maradásra bírni, de nincs olyan indok, amivel sikerülhetne neki ez. Semmivel sem törődöm, csak dobálom befelé a bőröndbe. Még egyszer benézek a fürdőbe, hogy biztos legyek benne semmiért sem kell visszajönnöm, majd kimegyek behúzom a bőröndöm és indulni készülök.
  - Állj el az ajtóból Louis! - morgom. - Ne akard, hogy én tegyelek el onnan.
  - Nem sikerülne. - nevet fel. - Egy lány sosem lesz képes engem félretenni az útjából.
  - Egoista! - vágom hozzá, majd visszafordulok, hogy felvegyem a táskám.
  - Ne menj el, kérlek. Beszéljük meg, nem akarom, hogy elmenj. - szólal meg közvetlenül a hátam mögül. Sóhajtva fordulok meg, majd nézek a szemébe.
  - Hamarabb kellett volna erre gondolnod. - kerülöm ki, de elkapja a csuklóm mielőtt még elmehetnék mellette.
  - Nem mehetsz el! Nem mehetsz el, mert kedvellek és kurvára azt hiszem, hogy kezdek beléd esni! - ránt meg és mire észbe kapnék, már az ajka az enyémen van. Minden olyan gyorsan történt. Kezeivel szorosan ölei a derekam, míg az ajkait gyengéden mozgatja. A felismerés villámként jár át, mi a francot csinál? Mi a francot csinálok? A kezem a mellkasára teszem, majd eltolom magamtól. Nagyra nyílt szemekkel nézek rá, majd felpofozom. Tenyerem erősen csattan az arcán.
  Mi a fene volt ez az előbb? Miért nem toltam el egyből? Egy kis részem, miért csalódott azért, hogy vége lett? A szemeim ismét könnyekkel teltek meg. Remegve álltam előtte, miközbe ő a hajába túrt, majd közelebb lépett hozzám, de én egyet hátráltam, mire sóhajtva megállt.
  - Mell... - suttogja. - Kérlek ne menj el. - néz a szemembe, de én szorosan összezárom azokat, majd a földre rogyok. Érzem, ahogy utánam kap, de ellököm a kezét.
  - Ne érj hozzám... - dadogom. - Csak... csak menj el. - temetem a kezeim közé az arcom.
  - Ezek után biztosan nem megyek el. - morogja. - Most vallottam be neked, hogy kedvellek, az istenit az is lehet, hogy már szerelmes vagyok. Biztosan nem megyek el. - veszi el a kezeim magam elől. - Ne sírj. - suttogja.
  - Menj el. - nézek rá kétségbeesetten. - Csak ennyit akarok. - hajtom le a fejem, kitépve a kezeim a szorításából. - Miért tetted? - kérdem alig hallhatóan, könnyeim törölve.
  - Mert többet érzek irántad, mint barátság, az első perctől fogva többet éreztem. - vallja be.
  - Nem! - jelentem ki. - Nem! Az nem lehet! - állok fel, mire ő aggódóan néz rám. - El kell innen tűnnöm. - motyogom magam elé.
  - Maradj. - kérlel, de én megrázom a fejem.
  - Ha... ha abból bármi is igaz, amit mondtál akkor most elengedsz, hogy tisztán tudjak gondolkodni és nem keresel nem próbálsz beszélgetésbe keveredni velem, elkerülsz, levegőnek nézel, amíg én nem akarok veled beszélni. - nézek a szemébe, majd megfogom a bőröndöm és a táskám és kiviharzok a szobából.
  Szerencsémre minden szobához két kártya jár, ha az egyiket véletlenül elveszítenéd. Mikor Zayn megtudta, hogy Louisal leszek egy szobába nekem adta az egyiket, így most nyugodtan be tudok menni. Becsuktam magam után az ajtót, majd letettem a bőröndöt és a táskám. Az ágyhoz mentem és levetettem magam rá. Egy párnát szorosan magahoz öleltem, miközben még mindig folytak a könnyeim.
  - Jól vagy? - ébredtem fel egy lágy hangra. Zayn aggódó arcával találtam magam szembe.
  - Nem igazán. - vallom be. - De azt hiszem az alvás kicsit segített, bár biztos vagyok benne, hogy szörnyen festek. - nevettem fel kínosan.
  - Én megölöm. - sziszegi. - Miért élvezi, hogy bánt téged? Már nagyon elegem van belőle. Teljesen megváltozott, sosem volt ilyen. - morogja.
  - Zayn. - fogom meg a karját. - Nem tudom milyen volt előtte, de nem akarom, hogy miattam bunyóz össze vele. Örülök, hogy kiállsz mellettem, de nem érdemli meg azt, hogy rá pazarold az energiád. Nekem annyi is elég, hogy mellettem állsz. - mosolygok rá halványan.
  - De nem fair, hogy te szenvedsz miközben ő nem. - néz rám.
  - Szerintem ő is szenved, csak én jobban kimutatom. - vonom meg a vállam. - Hány óra van?
  - Délután, hoztam neked egy kis kaját. - mutat fel egy zacskót.
  - Köszönöm. - nyomok egy puszit az arcára.
  Jó volt egy kicsit másra gondolni, de ez egészen addig ment, míg az akjamhoz nem érintettem a poharat. Azonnal eszembe jutott mi történt pár órája. Miért csókolt meg? Annyira nem értem. Azt mondta, hogy kedvel és talán már szeret is?! Mit akar ez jelenteni? Miért érzem magam furán mikor arra gondolok, amit mondott? Haragszom rá nem is kicsit, nagyon, de egy apróbb részem azt szeretné, hogy megbocsájtsak neki és vágyódik utána.
  Annyira szeretném valakivel ezt megbeszélni, de senkinek sem mondhatom el. Mert ha megtenném, akkor biztosan kitörne a háború, én pedig nem szeretnék ennek az oka lenni. Talán Louval beszélhetném meg ezt az egészet, hiszen ő biztosan nem mondaná el senkinek, ha megkérem őt rá. Lehet, hogy másképpen viselkedne Louisal, de tudom, hogy bízhatok benne.