Bejelentés

Kedves olvasóink! 

Szomorú hírekkel  kell szolgálnunk számotokra, de mellette millió köszönettel amiért vagytok nekünk. El kell mondanunk nélkületek biztos nem itt tartanánk, a kezdeti nehézségeket legyőzve, elég gördülékenyen jöttek a részek, igaz volt amikor csúszott pár napot, de mi is emberek lennénk. Számtalanszor megköszönjük, hogy vagytok nekünk, mert ezt nem lehet elégszer mondani. Tudjuk az utóbbi időben kevesebb rész érkezett, ez többek között azért van, mert mi is pihenni szeretünk volna, hisz kezdődött az iskola. Szerencsére már túl vagyunk az első két héten s reméljük a többi is ilyen gördülékenyen fog elmúlni. Az iskola szó már magában borzasztó, de mind kettőnk számára nagyon fontos lesz! 

Sajnos előre írt részek már nincsenek, borzasztó nehéz beismerni, de küzdünk az írással. Nincs elég motivációnk, inspirációnk és ihletünk ahhoz, hogy egy számunkra is elfogadható részt hozzunk össze. Mivel az iskola, nagy és fontos szerepet fog idén játszani az életünkben, így a részek érkezését Szombati napra rakjuk át, hogy legyen elég időnk megírni s kitalálni a folytatást. Szeretnénk a türelmeteket kérni, hisz az első hetek a suliban mindenkit megviselnek. A blog pár hét szünetet kér, míg össze barátkozik újra a sulival s össze szedi magát annyira, hogy részeket tudjon írni s publikálni. 

Azért nem kell elkeseredni, mert nem hagyjuk abba! Számos tervünk van még, annyit talán elárulhatunk, hogy egy évadnál nem állunk meg! Kérünk titeket maradjatok velünk - az új olvasókat szívesen fogadjuk - azért, hogy megtudjátok mi lesz Norah-val és Harry-vel,- akik a liftben ragadtak - és mi lesz a Mellissa - Louis párossal - akik helyre próbálják hozni a kapcsolatukat - ezeken felül több szálat is indítani fogunk. 

Találkozunk hamarosan!

Szeretünk benneteket, 

Amelia & Evelyne

69.rész Ed akciója

Sziasztok! 

Két hét elteltével, amit mi is pihenéssel töltöttünk, na meg írással. Megérkezett a következő rész, ami reméljük elnyeri majd ismét a tetszéseteket. 

Szeretnénk megköszönni a támogatásotokat, mert nélkületek sehol nem lennénk. 

Jó olvasást! 

Ölelünk Titeket, 

Amelia & Evelyene 

Norah 

Lehet, hogy tényleg nagyon össze zavarodtam, de azt is tudom, hogy ezúttal nem fogok megfutamodni legyen az bármennyire is rossz vagy zavaros. Megtettem amitől azt hittem könnyebb lesz az életem, de lehet csak még jobban nehezítettem. Ez a sorsom, az élet így büntet engem azért, mert képtelen vagyok magam elfogadni. Mélyen zárom el magamban az olyan feltörni készülő érzéseket, amik jelenleg csak elszomorítanának. Hatalmas utat tettem meg idáig és nem most fogom feladni. Ryannek elmeséltem mi történt tegnap, ő pedig együtt érzően vigasztalt meg. Nem kérdezett, nem erőltette a részleteket, amikről végül én magam beszéltem. A reggeli végén néztem szét, hogy kik is tartózkodhatnak a helységben. Az egyik nagy kerek asztalnál megláttam a többieket, akik néha lopva ránk pillanthattak. Biccentettem az épp engem figyelő Liamnek, mellé pedig még eltátogtam " Ezt még meg kell majd beszélnünk" -et. Nem foglalkoztam Harryvel, de szemeim akaratlanul is, de rá vándoroltak. Arcáról nem sok mindent tudtam kiolvasni, talán kicsit kialvatlan volt, de semmi több. Bosszantott, hogy ilyen nyugodtan fogatta a tegnap esti lépésemet. Valószínűleg ma reggelre az összes fiú tudja, hogy mik történtek. Megpillantom Edet is, aki hevesen magyaráz, de nem vennék rá mérget, hogy kinek is pontosan. 

Anya és Lux tűnik fel a köreinkben és egyenesen hozzánk jönnek. Remélem Ryan velem tölti a napot, hogy még többet beszélgethettünk. Nem akarok tőle semmit, csupán a barátja akarok lenni. Harry pont erre volt féltékeny, hogy annyi fiúval jó a barátságom.
- Jó reggelt! - köszön mosollyal az arcán, de azért észre veszem az aggodalmat és kérdések sokaságát a szemeiben. 
- Jó reggelt! - köszönünk nekik. - Anya ő itt Ryan Hamilton a fotósom, Ryan ő itt az anyukám Lou és a kishúgom Lux. - mutattam be őket egymásnak.
- Örülök, hogy megismerhetlek Ryan, tegezz csak nyugodtan. - szólal meg azonnal anyám.
- Rendben. - bólintott. - Én is örülök a találkozásnak, sokat hallottam már rólatok Norahtól. Látszik, hogy kitől örökölte a szépségét és ez a kis hercegnő is.
- Ne bókolj még a végén elpirulok. - kacag édesanyám.
- Ugyan már csak az igazságot mondom. - erősködik.
- Nem bánnád, ha pár percre elrabolnám Noraht és itt hagynám Luxot ? - néz reménykedve rá.
- Nem. Jól elleszünk. - nyugtatja anyát, mert látszik rajta egy kisebb aggodalom, hogy egy idegenre bízza a lányát. Vonakodva álltam fel, hogy odébb sétáljak vele. Ötleteim voltak, hogy miről is szeretne tudni, de egyben féltem is tőle. Nem tudom miként reagálna a történtekre, hisz én a lánya vagyok, de Harryt és a többieket fiaiként szereti. Az elmúlt időben borzalmasan rossz volt a kapcsolatunk, míg velük szinte tökéletes. Nem mentünk messzire, csak halló távolgáson kívülre ahol még mindig jól be lehetett látni a helységet.
- Elmondanád lányom, hogy mi ez az egész ? Miért nem a többiekkel reggelizel és miért mástól kell megtudnom a vitátokat ? - fonja keresztbe karjait.
- Szakítottunk. - bököm ki egyszerűen. Anyám szemei elkerekednek, megmerem esküdni, hogy szája o alakot formál a döbbenettől. Mély levegőt vett és készült volna megszólalni, de én voltam a gyorsabb. - Veszekedtünk, a helyzet pedig annyira eldurvult, hogy jelenleg Liamnél lakom. Anya, tudom hogyan is viszonyulsz hozzájuk, remélem ebben az ügyben pártatlan maradsz és nem fordulsz ellenem, se ellene. Nem lenne fair velünk szemben, mert ez a mi problémánk.
- Persze, hogy nem foglalok állást ebben, viszont nem értem mi történt, hisz épp csak kibékültetek.
- Én rosszul reagáltam a közeledésére, ő pedig féltékeny. Féltékeny, mert egy kis időt töltöttem Ryannel, persze csak barátilag. Este veszekedtünk és egy csomó rossz dolgot egymás fejéhez vágtunk.
- Jól vagy Norah ? - fogta meg a kezemet.
- Persze. - bólogattam. - Bármennyire is furcsa, nem viselt meg annyira, mint azt hittem.
- Ha bármire szükséged van, csak szólj rendben ? - fürkészi az arcomat.
- Ha már így felhoztad lenne itt valami. - szólaltam meg azonnal lecsapva a témára. - Ma vigyázhatnék Luxra, nem szeretnék jelen lenni a próbán és a koncerten.
- Ahogy csak szeretnéd. - mosolygott rám. - Egyedül vagy társaságban vigyáznál rá ? - pillant az asztalunkhoz, ahol a kicsi húgom vígan nevetgél.
- Attól függ ő szeretné e. - mosolyodtam el halványan a jeleneten. A férfi szorosan tartja karjaiban csikizi a kislány pocakját, ő pedig hangosan nevet.
- Bízom benned, így benne is. - mutatott rá.
Végül Lux-al kettesben töltöttük a napot, mivel Ryan-nek el kellett utaznia. Közben elgondolkodtam s attól, hogy vége ennek a kalandomnak nem kell rögtön minden fiúban őt keresnem, nem kell őt pótolnom, mert akkor az azt jelentené, hogy fontos a számomra.  Nem szabad két értelmű jeleket adnom sem neki, sem a külvilágnak. Emelt fővel fogok velük mutatkozni s mivel a sajtó még csak kitalált dolgokkal állt elő, így nem sok tartani valóm van a médiától. Végzem a munkám, utazok a családommal és szórakozom. Ezeknek a céloknak kell a szemem előtt lebegnie s akkor a hátra lévő időben, - ami még több, mint egy hónap - minden rendben lesz.
Koncert után Ed beköszönt hozzám, majd később fáradságra hivatkozva aludni ment. Anya elvitte Luxot, így én egyedül voltam. Gondoltam míg Liam nincs itt addig, lezuhanyzom s talán kiülök a várost figyelni.  A zuhany valamennyire fel tudott frissíteni, de a lelkem mélyén, mintha űr tátongott volna. Egy hosszú nyúlt pólóban sétáltam ki, de azonnal meg is torpantam.
- Te mit csinálsz itt ? - fontam keresztbe a karjaimat.
- Ed mondta, hogy Liam keres. - vakarta meg a tarkóját.
- Liam nincs itt. - közlöm vele szárazon.
- Igen, ezt ömh észre vettem. - motyogja zavartan.
- Akkor mi lenne, ha távoznál ? - vágtam hozzá bunkón a kérdést.
- Ne csináljuk ezt egymással. - kérlelt. - Ez egyikünknek sem fog jót tenni, sőt már most sem tesz jót.
- Még is mit akarsz ezzel mondani ? - húztam össze a szemöldökömet. - Azt hittem tegnap világos voltam.
- Nem gondolhattad komolyan. - rázta meg a fejét. - Mindketten mérgesek és ingerültek voltunk, mondtunk olyanokat amiket nem gondoltunk komolyan.
- Mondjuk azt, hogy bárcsak ne jöttem volna el. - találgattam. - Vagy, hogy minden pasira rámászom.
- Te is tudod, hogy nem gondoltam komolyan. - vágta rá, kissé már idegesen.
- Nézd nincs kedvem veszekedni, fáradt vagyok és aludni szeretnék. Kérlek hagyj engem békén. - könyörögtem neki.
- Igen, aludni én is szeretnék, de nem egyedül hanem veled. - sétál hozzám közelebb.
- Harry. - nevét vágyakozva még is haragosan ejtettem ki. Utálom, hogy folyton veszekszünk, hogy soha nem tudtuk jól kezelni a vitákat, a másik hangulat ingadozását. Mélyen legbelül tudom, hogy ez nem csak egy kaland volt, nem egy fellángolás, de most a büszkeségem nagyobb, mint hogy most azonnal a nyakába ugorjak. Nem tudom meddig fogjuk bírni ezt sok civakodást s a többiek meddig fogják ?!
- Ne mond azt, hogy nem érzed azt amit én. - lép hozzám még közelebb, már csak pár centi választott el minket. - Elszúrtuk, nem csak egyszer, de lehetne egy újabb esélyünk.
- Nekünk nincs már több esélyünk, nincs olyan, hogy mi és soha nem is volt. - emeltem fel a hangom. - Menj már el, hagyj végre békén!
- Rendben, most elmegyek. - adta meg magát. - Ennek pedig még nincs vége. - indult el az ajtó felé, amit hamarosan be is csapott.
- Ed, miért kell neked mindig ezt csinálnod ? - mormogtam a kérdést, míg bedőltem az ágyba. A gondolataim ismét kuszák, pedig ma már volt elég időm eldönteni s tervezni az életemet.

***

Reggel, - ami inkább volt hajnal - amikor kipattantak a szemeim s képtelen voltam tovább aludni. Liam mélyen szuszogott mellettem, így óvatosan fel nem ébresztve őt készültem el a fürdőben, majd indultam meg az erkély irányába. A nap még nem kelt fel, az éjszakából még maradt valami kis varázs. Leültem a székre, a távolba meredve gondolkodtam. A napfelkelte iszonyúan szép volt, nagy kár, hogy ezt egyedül néztem végig. Oké, talán egy nagy idióta vagyok, de nagyon hiányzik.
Mielőtt még Liam felébredt volna vissza mentem, elnyúltam a kanapén bekapcsoltam a tv-t s a csatornák között keresgettem egészen, addig amíg meg nem lett az oly szeretet mesém. Gyermeki lelkesedéssel néztem, elfelejtve minden gondomat. Jelenbe csak úgy tértem vissza, amikor is valaki puszit nyomot a hajamba.
- Jó reggelt! - köszönt fáradt hangján.
- Neked is. - mosolyogtam rá. - Milyen volt a koncert ?
- Eszméletlen jó, utána Niallel kajálni mentünk, majd egy bárt is meglátogattunk. - újságolta.
- Másnapos vagy ?
- Csak egy kicsikét. - közben az ujjával is mutatta azt a mennyiségét, mire én felnevettem. Duzzogva vonult be a fürdőbe, hogy elkészülhessen. Két szem gyógyszert kerestem elő, amikor is nyílt az ajtó.
- Mehetünk ? - nézet rám, mire én csak némán bólintottam.
Az étkező most is nyüzsgött a szálloda további vendégeitől. Az asztalnál már mindenki ott ült, fáradtan vagy épp kisebb mosollyal az arcán.
- Jó reggelt. - köszöntem mosolyogva. - Gondoltam erre szükséged lehet. - tettem le Niall mellé egy pohár vízzel.
- Életmentő. - motyogta. Liam kezébe is nyomtam egyet, aki csak egy mosollyal köszönte meg.
Számomra a reggeli csendesen telt, kanalazgattam a kedvenc müzlimet míg a többiek beszélgettek. Louis és Mel csendben maguk között beszélgettek, de boldogan. Niall és Liam beszámolt az éjszakájukról, Ed részt vett a beszélgetésben volt, hogy Harrynek intézte a szavait, de csendesen. Tudom, hogy velem is beszélni fog, a tegnapit pedig még nem felejtettem el. Reggeli után mindenki szét széledt, hisz utolsó napjainkat töltjük Rióban. Úgy gondoltam nekem a szoba rejtekében lesz a legjobb, de a liftbe érve rá jöttem nem csak nekem. Megnyomva a megfelelő gombot, némán vártuk, hogy a szerkezet a megfelelő emeletre vigyen minket, ez viszont nem történt meg. A lift fura hangokat adott ki, majd két emelet között megállt. Minden lány álma lenne vele összezárva lenni, egy liftben, de nekem pont az ellenkezője. Hamar ki kell jutnom innét, mielőtt még jobban összezavarodom s bepánikolok.

68.rész - "Adj neki időt"

Sziasztok! 

Sajnáljuk a késést, de itt az új rész! Reméljük tetszeni fog.

Köszönjük a bíztatást és az olvasókat!

Jó olvasást!

Ölel Titeket

Evelyne és Amelia!

Melissa

  Még csak időm sem volt felfogni, hogy miket vágnak egymás fejéhez. Egyre csak inkább mondták és mondták, mintha mi ott sem lettünk volna, de szinte biztos vagyok benne, hogy elfeledkeztek rólunk. Megértem, amiért Harry kiakadt, hiszen én sem értem néha miért tesz dolgokat Norah, de azért ez kicsit túlzás volt, amiket mondtak egymásnak. Norah legjobb taktikája mindig a támadás volt és ezt most is megtette. Sosem akartam volna egy szakításnak a szemtanúja lenni, de úgy látszik már megtörtént. Lehet, hogy Harryt mindenki nőcsábásznak írja le és az is meglehet, hogy igaz, de látom rajta, hogy tényleg törődik vele, hogy tényleg fontos számára, de most elveszíti, ha nem fog próbálkozni. Tudom, hogy nem gondolta komolyan szavait, hiszen csak azért mondta mert dühös volt, ellenben Norahval, akinek láttam az arcán, hogy mindent komolyan is gondolt azokból, amiket mondott. Viszont ez a 'kis' veszekedés bennem is kétségeket keltett. Nem lehet megszeretni valakit ilyen rövid idő alatt, ebben igaza van vagyis... már én magam sem tudom mit gondoljak. Vajon Louis azért mondta ki nekem, mert ragaszkodik ahhoz, hogy szeressem? Basszus, ez most nagyon nem kellett volna nekem. Kicsit kezdtem másképpen látni a dolgokat, de most ismét úgy látom, mint pár órával ezelőtt, zavarosoknak.

  Norah távozása után csend uralkodik a szobán, csak Harry lélegzetvételei hallatszódnak. Ideges, a helyében én is az lennék, hiszen én sem örülnék, ha ilyen dolgokat vágnának a fejemhez, de egy részben viszont ő kezdte a vitát és Norah csak folytatta. Már fogalmam sincs, hogy kinek kéne a pártjára állnom. Őszintén egyiknek nem akarok. 

  - Mi a franc van veled ember? - sóhajt fel Ed. - Ugye tudod, hogy mi történt az előbb?

  - Mi van velem? - csattan fel. - Velem? Ő feltételez olyat rólam, amit meg sem tettem! Nem az ágyamba akartam csalni, hanem a francba is beleszerettem! Hogy gondolhatja azt, amiket mondott?

  - Harry térj már észhez! - emeli feljebb a hangját Ed. - Elment! Ha nem jöttél volna rá éppen szakított veled és te hagytad, pedig szereted. Komolyan ilyen hülye vagy?

  - Ne bassz fel te is Ed! - mordul rá. - Tudom mi történt és semmit sem bánok abból, amit mondtam. Azt nem mondom, hogy nem fog hiányozni, de amióta megismertem és beleszeretettem az életem kész hullámvasút. Egyszer lent vagyok egyszer fent és ez neki köszönhető, mivel folyamatosan elmenekül, ha valami van. Mel, miért tudja tartani magát? - fordul felém. - Te nem akarsz menekülni, biztos vagyok benne, hogy mindent elkövetnél, hogy elhúzz, de nem teszed. Lehet, hogy nem vagy erős és vannak hibáid, ahogy minden egyes embernek ezen a rohadt földön, de nem fogod magad és sétálsz ki a bőröndöddel, mert szerinted ez a legjobb megoldás.

  - Én máshogy gondolkodom, inkább magamba fordulok, de Norah más. Ő, hát őt még sosem láttam ilyennek - szólalok meg. - Kiborult és azzal, amiket most neki mondtál azt hiszi, hogy neki van igaza...

  - Melnek igaza van Harry, ezt jól elbasztad. Innen nehéz lesz bármit is helyrehozni...

  - Honnan veszed, hogy szeretnék bármit is helyrehozni? - túr a hajába idegesen.

  - Mert szereted a francba is! Most dühös vagy és nem látsz tisztán, de mikor holnap felébredsz és rájössz, hogy miket mondtál és elvesztetted hidd el nekem, hogy fájni fog nem is kicsit, bár ebben a pillanatban úgy gondolom, hogy megérdemled, nem fogom hagyni, hogy tönkremenjen két barátom kapcsolata, mert ennyire sületlenek, de erre csak holnap térünk rá. Üdv itt Ed, ismét lehetsz a megmentő! - morogja halkan.

  - Lehet, hogy igazad van, sőt biztos, de ebben a percben egyetlen szavam sem bánom - jelenti ki, mire Ed csak felmordul. - De most azt hiszem én veszek egy zuhanyt és lefekszem, elegem volt a mai napból, de kurvára!

  - Mikor lenyugodtál és átgondoltál pár dolgot keress meg! - sóhajt fel Ed. - Jó éjt!

  - Nincs minden veszve - teszem hozzá csendesen. - Ismerem és tudom, hogy nincs. 

  Csendben lépünk ki a szobából, majd sóhajtunk fel mindketten. Ebben a pillanatban tisztán látom, hogy Ed nem erre számított, amikor meglátogatott minket. De hát ki várta, hogy ez lesz belőle? Én magam sem voltam benne biztos, hogy nekik problémáik lesznek. Mindig úgy éreztem, hogy nekik sokkal könnyebb, mint nekem, bár ebben a pillanatban szerintem döntetlen a helyzet. Ők szétmentek, nekem pedig újból kétségem akadt. Sok igazság volt a mondandójukban, de akkor miért érem azt, hogy megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy újból el kéne őt engednem? Igaz képes lennék rá, de nem akarom, hogy ez legyen. Sosem akartam őt elengedni. Nehezen hoztam meg a döntést, hogy adok neki még egy esélyt, de ha most kiszállok akkor lehet örökre megbánnom. Viszont azt hiszem az eredeti tervnél maradok, mert az tűnik helyesnek, még akkor is, ha tudom, hogy végül én is és ő is sérültek leszünk.
  - Könyörgöm mond, hogy veletek minden rendben? - szólal meg kis idő után Ed.
  - Rendben nincs, de próbálkozunk és bízunk benne, hogy minden rendben lesz, idővel... - motyogom.
  - Akkor jó, mert elég nekem egy kapcsolatot helyretenni, nem kell még egy bónusz feladat is - nyög fel. - Annyira nem értem őket. Szeretik egymást, tisztán látom rajtuk, de akkor miért bántják folyamatosan a másikat? Ez annyira hülyeség. Elhiszem, hogy félnek attól, amit éreznek, de a bántás nem megoldás a francba is. Sosem lesz az.
  - Én ezt tudom, Ed - állok meg az ajtó előtt. - Ők is tudják, csak nem veszik észre, hogy mennyit ártanak maguknak, vagyis én ezt gondolom.
  - Lehet, hogy igazad van, de én most megyek, mert már úgy érzem, hamarosan felrobbanok, ha nem szellőztetem ki a fejem. Holnap találkozunk - erőltet magára egy halvány mosolyt, amit én is viszonzok.

***

  Amint az este visszamentem a szobába kicsit másképpen viselkedtem, ami természetesen feltűnt Louisnak, de nem mondott, csak sóhajtva fogadta a hangulatingadozásom. Próbáltam nem mutatni, hogy ismét meginogtam, de nehezebb volt, mint gondoltam. Amikor mindketten lefeküdtünk, nem gondolkodtam azon, hogy jó ötlet-e, amit teszek vagy sem. A karjaiba vetettem magam, majd őt ölelve merültem álomba. 

  - Kész vagy? - kukkant be a fürdőbe. - A többiek már lent vannak és ránk várnak, meg Norahra - teszi hozzá.

  - Kész - pillantok rá. - Szerinted velünk fog enni? - teszem fel neki a kérdést, amire én már sejtem a választ, csak az ő véleménye is érdekel. 

  - A tegnap történtek után nem lepődnék meg, ha nem jönne oda - mondja halkan - de majd meglátjuk, hogy mi lesz. 

  - Igen meglátjuk, de most menjünk - lépek ki mellette, majd a telefonom a kezembe véve indulok az ajtó felé.

  Csendben haladunk az étkező irányába, majd lépünk be. Egyből megpillantjuk a társaságot, ahol Ed is ott van, amin nem igazán lepődöm meg. A tekintetemmel egyből Harryt keresem és szomorúan veszem tudomásul, hogy olyan mint, aki semmit sem aludt volna. Már szinte biztos vagyok, hogy ott tart, hogy mindent sajnál, amit mond és ezért emészti magát. Biztos vagyok benne, hogy szeretné helyrehozni a dolgokat, de ez nem lesz olyan könnyű, ebből már nem húzza ki magát egyszerűen, mivel Norah-t nagyon megbántotta, még ha nem is mutatta annyira. 

  - Reggelt - veti le magát Louis egy üres helyre, majd engem is maga mellé húz. Pontosan szembe ülök az üres tekintetük fiúval, akinek a látványától szeretnék odamenni hozzá és azt mondani, hogy nincs minden veszve, de tudom, hogy úgysem hinné el.

  Beszélgetni kezdenek, de én nem csatlakozom hozzájuk, ahogy Harry sem. Valamit tennem kéne, hiszen ma este koncertjük lesz és ott így nem léphet fel. Mindenki látni fogja, hogy nem önmaga és abból semmi sem sülhet el jól. 

  Harry a tekintetét mögém az ajtó irányába emeli, mire dühös csillogás veszi át uralmát az üres tekintet fölött. Izmai teljesen megfeszülnek, mintha bármelyik pillanatba képes lenne felállni, majd fogni magát és behúzni valakinek. 

  - Hát ennyire nincs köztük semmi - morogja, továbbra sem elszakítva magát a látványtól. Kicsit feszülten pillantok hátra a vállam fölött, mire egyből meglátom Noraht és Ryant. Mi a fenét csinál? Megértem, hogy ki akarja kapcsolni magát, de pontosan tudja, hogy nem jó ötlet vele idejönni, még akkor sem, ha nincs semmi sem közöttük. 

  - Téged szeret fogd már fel! - mordul fel Ed, Harryre pillantva.

  - Érdekes módon, mégsem itt ül velünk - vágja rá, le sem véve róluk a szemét. 

  - Adj neki egy kis időt, tegnap nem igazán volt önmaga - szólal meg Liam is.

  - Te magad mondtad, hogy egy kis idő múlva megoldódnak a gondok - szólal meg Louis is. - Lehet, hogy nem teljesen, de néz ránk, végre képesek vagyunk normálisan viselkedni és talán újra együtt is lehetünk - pillant rám, mire Harry engem kezd tanulmányozni.

  - Nekem nem ez jön le, amikor Melre nézek - néz a szemembe. - A tegnapi után nem is csodálkoznék, ha ismét kétsége támadna.

  - Fejezd be Harry! - förmed rá Ed, majd hevesen magyarázni kezd valamit, amire én már képtelen vagyok figyelni, mert magamon érzem Louis kíváncsi tekintetét. Tudom, hogy Harry nem akar nekünk rosszat, csak most dühös és akarata ellenére is ezt teszi. 

  - Miről beszél? - hajol közelebb hozzám Louis. - Mel, ugye nem titkolsz előlem semmit - szomorú a hangja, mintha csalódást okoznék neki.

  - Semmiről - pillantok rá. - Lehet, hogy a tegnapi nem tett nekem jót, de nem változtatom meg a véleményem és esélyt adok, mert így érzem jónak... a mai randi pedig áll a koncert után, ha még szeretnéd - nézek a szemeibe, mire mosoly terül szét az ajkán.

  - Persze, hogy áll - nyom egy puszit a homlokomra, mire én megkönnyebbülten sóhajtok fel. 

***

  A próbára érve egyből észreveszem, hogy ki nincs itt, amin nem is igazán lepődöm meg, hiszen sejtettem, hogy nem fog eljönni. Látom, hogy a fiúk is észrevették és aggódó pillantásokat lövellnek Harryre, aki próbál úgy tenni, mintha semmi baja sem lenne, de látszik rajta, hogy mennyire feszült. A pihenő alatt, megkeresem és elé sétálok.

  - Ugye nem fog eljönni? - kérdi halkan, megtörten. - Persze, hogy nem, miért is tenné...

  - Lehet, hogy most nem lesz itt - kezdek neki - de ez nem azt jelenti, hogy többet nem jön el sehová sem, csak adj neki egy kis időt. Még fel sem fogta, hogy mi történt és ő ilyenkor úgy próbálja elterelni a figyelmét, hogy fájdalmat okoz a többieknek, még ha nem is szeretné azt tenni. 

  - Nem kellett volna azokat mondanom neki - sóhajt fel. - Akkor komolyan gondoltam és még most is azt érzem, de túl kemény voltam, nem érdemelte meg.

  - Szedd össze magad - érintem meg a karját. - Ezzel csak magadnak ártasz, ő is pontosan tudja, hogy a düh beszélt belőled és szerintem belőle is - hazudom, de szerencsére ő nem ismer annyira, hogy tudja, mikor teszem ezt. - A fiúknak szükségük van rád, te pedig imádod ezt csinálni, szóval élvezd, az emésztés várhat a koncert utánig.

  Szerencsére sikerült rávennem, hogy kicsit tegye félre a koncertig a gondokat és csak arra koncentráljon, hogy minden jól sikerüljön. Nem mondom, hogy ez volt a legjobb koncertjük, mert néha észre lehetett venni, hogy mindenki feszült, de a végére mindent beleadtak és jól érezték magukat vagyis nekem ez jött le, abból, ahogy viselkedtek. 

  - Szükségem van egy cigire - nyög fel Zayn, amint lejöttek a színpadról. - Nyugi Mel, már dolgozok rajta - nyugtat meg, amint észreveszi a tekintetem. - De neked is dolgoznod kell rajta - suttogja a fülembe, majd tovább megy, mintha mi sem történt volna.

  - Szia - jelenik meg előttem Louis mosolyogva, mire én is visszamosolygok rá. - Adj fél órát és mehetünk, ha még szeretnéd - pillant a szemeimbe.

  - Szeretném - suttogom majd kicsit feljebb emelkedem és egy puszit nyomok az arcára, mire ő magához ölel, majd elenged és a többiek után indul, hogy készülhessen.

67.rész " Ennyi volt, vége! "

Sziasztok!

Szinte biztos vagyok benne, hogy Amelia elfelejtette kitenni, de nem 

baj, ezért vagyok én. Köszönjük az olvasókat és a bíztatást!

Jó olvasást!

Ölel titeket,

Amelia és Evelyne!

Norah 

A gyomrom kordult az éhségtől, pedig rendesen ettem a mai nap, sőt Ryan folyamatosan buzdított, mert szerinte nem kell salátákon élnem, mint a többi modellnek elég, ha időben ledolgozom. Fáradtan sétálok be a hotelba kora este, a cél miszerint beszélek anyával elmarad, de holnap is nap lesz. remélhetőleg ma már nem futok össze senkivel, hisz a fiúknak pihenniük kell a holnap esti koncertjük miatt. Igaz Harry valószínűleg a szobánkban vár rám és azon idegeskedik még is hol lehettem egész nap. A terv  nagyon egyszerű volt, de már a hallban bele ütköztem egy problémába, de nagyon remélem sikerül elhárítanom. Az emberek mögött bujkálva indulok meg az étkezőbe, hogy ételt vitessek fel egy szobába. Mivel nem akarok Harryvel egy szobában lenni és valószínűleg Paul nem szerezne ismét egy másik szobát, ismerve az előzményeket, így valaki másnál kell laknom. Tudom, ha Niallhez mennék akkor nem csak ő, de Liam is nagyon meglepődne, így mindenképp hozzá fogok átpakolni. Azt nem mondom, hogy örülni is fog neki, de nem fog kirakni a folyosóra ebben is biztos vagyok. Megnyugszom amikor már nem látom ott őket, így nyugodtan szállok be a liftbe. Mit keres most ő itt ? Ha valaki megint ide hívta, mert segítségre van szükségem akkor bajban vagyok. Neki mindig sikerül észhez térítenie, ha pedig megígérek valamit utálom megszegni. Furcsa kapcsolatunk van, de Idegesen harapdálom alsó ajkaimat amikor felérek a megfelelő szintre. Előveszem a kártyát és lehúzom az pedig egyből beenged engem. Biztos vagyok benne, hogy ébren találom, de amikor belépek a szobába rá kell jöjjek nem egyedül van. A szobában rajta kívül még Mellissa és Ed is ott volt, nem beszélve Liamről aki most jött be az erkélyről. Remek a fél banda itt van! Miért nem tudjuk ezt mi ketten elintézni ? Miért kell mindig az egész bandát belevonni a vitáinkba ? Ebből is csak az látszik mennyire nem illünk mi össze.... Két külön világ vagyunk és azok is maradunk! Érkezésemre mindenki felém kapja a tekintetét, ő szólal meg először.
- Remélem jól szórakoztál ma! - hangja a szarkazmustól és a gúnytól csöpög. - Nem veszed fel a kibaszott telefonodat még egy üzenetre sem méltatsz, de a fotósoddal van időd hetyegni. - áll fel az ágyról, szemei szikrákat szórnak. - Mond csak jó minden pasira ráakaszkodni ?! Tudod reggel még bántam, hogy azokat vágtam a fejedhez most viszont úgy gondolom, hogy semmit nem kell bánnom.
- Semmit nem kell bánnod, mert ezzel legalább megmutattad az igazi énedet! - támadtam vissza. Ilyenkor szeretem magam, amikor nem pakolok szét túlságosan egy szállodai szobában. A bőröndömet rekord sebességgel pakolom össze, még az sem érdekelne ha itt hagynék valamit.
- Látod már megint ezt csinálod! - csattan fel. - Menekülsz, te ebben vagy jó. - tája szét karjait. - Mi a francért vesződjek veled, ha te folyamatosan meggondolod magad ?
- Nem kell több időt rám áldoznod, ez miatt nem kell félned. - morogtam. - Tudod mit, te nem próbálsz engem megérteni, sem elfogadni! - mutatok rá. - Nem maradok veled egy szobában, de a turnét nem hagyom itt! Igazad van, talán jobban meg kellett volna makacsolnom magam és nem eljönni veletek. Sokkal jobb lenne nekem Los Angelesben, én oda tartozom!
- Pontosan, szóval foglaljak jegyet a következő járatra ? - kérdi teljesen szemtelenül.
- Foglalj. - vontam meg a vállam. - Magadnak, hogy bámuld a parton a nagy semmit, mert én itt leszek Rióban!
- Soha nem kémkedtem utánad. - vágta rá. - Elegem van abból, hogy menekülsz és folyamatosan más pasik karjaiban kötsz ki.
- Nem kérek azért bocsánatot, mert te nem értesz meg! Barátaim vannak, na és ? Talán neked nincsenek lány barátaid ?! - vontam fel a szemöldökömet. - Azt jobb lenne, ha bevésnéd a kis agyadba, hogy nem én bújok ágyba minden jött menttel, hanem te!
- Ez badarság, ennél jobban ismerhetnél! - háborgott.
- Oh igazán! - mosolyodtam el gúnyosan. - Te csak arra hajtasz, hogy ágyba vidd a lányokat. Komolyan voltam olyan hülye, hogy a figyelmeztetések ellenére is veled kezdtem foglalkozni. Annyira hülye voltam, amikor felvetem veled ismét a kapcsolatot. -ráztam meg a fejem. - Kiakadtam még szép, hogy ki! Megakartak ölni és majdnem sikerült is neki, nem mondok rosszat a rajongóitokra, de egyesek már nagyon is betegesen viselkednek. Azóta romlott meg közöttünk minden, sőt igazából még talán örülök is neki. A szenvedés mellett az is ott van, hogy végre rá jöjjek mi a fontos. Tisztábban látom a világot.... A világot amiben te és én külön utakon folytatjuk, mert elegem van a folytonos vitákból és minden szarból! Te nyugodtan koncentrálhatsz a karrieredre, kötetlenül minden országban felszedhetsz lányokat, mert engem nem fog érdekelni. Kiélvezem azt a kis időt amíg itt vagyok a családommal és mellette a modell karrierem beindítására fogok koncentrálni.
- Legyen ahogy csak akarod. - emelte égnek szemeit. - Megszabadulok tőled, így nincs több hiszti, sírás, semmi aggódás csak a nyugalom s a bulik.
- Ne aggódj, megígérem, hogy elkerüllek. - fogom kezembe bőröndömet. - Sőt hozzád sem fogok szólni.
- Befejeztétek ? - néz ránk Ed, akikről el is feledkeztem, hogy itt tartózkodnak. Nagyszerű, mert így nem kell magyarázkodnom semmit. Akik nekem fontosak azok így már tudják, hogyan is állunk most egymással. Meglepet a viselkedése, de nem hagytam magam elnyomni. Ha ő támadott én automatikusan visszatámadtam. Nem hagyhattam, hogy övé legyen az utolsó szó. Nem erre számítottam, amikor vissza érek. Bepipulhatott a képek miatt, megfogja bánni amiket mondott, de én minden szót komolyan gondoltam. Elvágom azt a köteléket ami közöttünk kezdhetett volna kibontakozni. Ennyi volt, vége!
- Igen! - morogtuk egyszerre.
- Helyes! - bólintott. - Elmondanátok még is mi a fészkes fene bajotok van ?! - támad nekünk. - Idejövök és már is azzal kell szembesülnöm, hogy ismét minden a feje tetején áll. - tárja szét karjait. - Komolyan srácok, nem értelek titeket! - sóhajtott fel tarkóját masszírozva.
- Mit nem lehet ezen érteni ? - vonom fel szemöldökömet karba tett kezekkel.
- Veszekedtek a helyett, hogy nyugodtan megbeszélnétek a dolgokat és mondjuk kibékülnétek.
- Miért békülnék ki vele ? - néz rám fintorogva Harry.
- Fintorogj inkább a következő csajra akit ágyba viszel! - sziszegtem fogaim között.
- Gyerekek elég! - szólal meg, mielőtt ismét vitába bonyolódhatnánk. - Tudomásom szerint szeretitek egymást, akkor mi a jó büdös francért veszekedtek ?
- Egy embernek sem mondhatod azt, hogy szereted kis ismertség után! Ha így is lenne, talán csak ragaszkodsz ahhoz, hogy szeressenek.  - szólalok meg csendesen. - Ha most meg bocsájtotok, én megyek. - fogom meg ismét a bőröndömet. - Liam ugye te is jössz ? - nézek a fiúra, aki csak bólint és már a bőröndömet húzza maga után.
Senkivel nem akarok már beszélni, aludni akarok és megőrizni magamban ezt a napot, egészen odáig míg nem szakítottam pontosabban szakítottunk. Fogalmam sincs hogyan is jutottunk erre a pontra, de megtörtént. Nem hullatok érte könnyeket, mert nem éri meg azonban tudom még sok mindenki erről fog faggatni. Én viszont tényleg kizárom az érzelmeimet, habár nekem soha nem sikerült annyira, mint Mellissának, de amikor azokat a dolgokat követtük el nekem is sikerült. Pont azért hagytam abba, mert megtörtem az összes érzelmem egyszerre tört fel belőlem. Nem rég ígértük meg, hogy szakítunk egymásra időt most pedig ismét ott tartunk, hogy a gondjainkkal kell megküzdenünk. Új barátokat találtunk, akikhez sokkal szívesebben megyünk akár tanácsért, akár kiönteni a szívünket. Igaza volt Harrynek, soha be sem kellett volna tennem a lábam az életébe, se a többiekébe! A legjobb hely tényleg otthon lenne számomra, de nem megyek el még egyszer csak, ha a munkám azt kívánja. Nem fogom megadni neki az örömöt, hogy menekülni lásson. Sőt a családomat sem tervezem itt hagyni, Mellissára pedig muszáj vigyáznom akárhogyan is állnak most Louissal.
- Szóval legalább nekem elárulnád mi volt ez az egész ? - szólal meg Liam percekkel később a már közös szobánkban.
- Veszekedtünk ismét. - vontam vállat. - Szóval ennyi volt ez a kis kaland kettőnk között.
- Kaland ? - kérdez vissza. - Ti szeretitek egymást, az ég szerelmére!
- Nem lehet senkit szeretni ilyen rövid idő alatt! - motyogom, míg lenyelek pár falatott. - Soha nem beszéltük meg, hogy együtt vagyunk -e, egyetlen egy randink volt azt pedig tudod hogyan is végződött. Mi csak szórakoztattuk egymást, hogy ne unatkozzunk az utazás alatt. Habár csak egyszer adtam oda neki magam, azóta pedig nem. - magyaráztam. - Nem vagyok szomorú, minden okkal történik.
- Akkor most véget vetettél a kis " kalandotoknak " ? - ül le mellém s lop a sütimből. - Hogyan ezek után ? - kíváncsiskodik.
- Hát meghúzódom nálad, aztán fotózásokra járok, a nap nagy részét elütöm majd valahogy aztán anyáékkal is többet fogok foglalkozni. Hamar elfog jönni a szeptember nekem pedig a sulira kell majd oda figyelnem. Nem lesz olyan hosszú idő már míg itt vagyunk veletek, majd szemmel tartom Mellissát, hogy Louissal is minden rendben legyen.
- Nem fogom megmondani, hogy mit tegyél én csak aggódok érted, ugye tudod ?
- Igen és ez kedves tőled, de azonnal szólok ha történt velem valami. - mosolyogtam rá biztatóan.

***

Az este Liammel aludtam, megnéztünk egy filmet és még nevettünk is. Tudom az volt a célja, hogy felvidítson, de nem volt miért, mert nem voltam szomorú se csalódott. Nem lettem felszabadultabb, de megkönnyebbült se. Harryn túl fogom magam tenni, számtalan dolog van ami lefogja kötni a figyelmemet. A zuhany után a magammal hozott ruhákat kapom magamra, ami egy fekete topból és egy rövidnadrágból. Hajamat oldalra fontam, míg halványan kisminkeltem magam. Elkészültem, bár még korán van, de nem tudtam már aludni. Payne sem az a későig alvó típus szóval biztos szeretne ő is majd elkészülni, hiszen ma este koncertjük van, így próbára is kell menniük.
Luxra fogok vigyázni a szálloda medencéjénél vagy majd nézünk egy rajzfilmet. A próbára és a koncertre biztos nem fogok el menni. Nagyon bízom benne, hogy az újságírók továbbra is elfognak minket kerülni, mert nem akarom kiteregetni a szakítást az egész világnak. A baj csak az, hogy túl szemfülesek és felfog nekik tűnni, hogy nem mutatkozunk együtt. Megfogadtam, hogy kizárom az érzelmeimet, így ezt is fogom tenni ezzel és mindennel kapcsolatban.
- Jó reggelt. - köszön Liam álmosan, míg a tévében a híradót bámulja, megjegyzem csukot szemmel.
- Neked is. - ülök le az ágyra. - Hogy aludtál ?
- Jól. - válaszol tömören. - És te ?
- Csodásan. - felelem. - Megvárjam míg elkészülsz, mehetnénk együtt reggelizni ?
- Persze. - nyom puszit az arcomra. - Hamarosan itt vagyok. - vonul be a fürdőbe.
Telefonomat felkapva érdeklődve oldom fel és nyitom meg az üzeneteket.
Szép jó reggelt, Napsugár! Milyen volt a tegnap estéd ? R. - olvasom mosolyogva kedves gesztusát.
Jó reggelt, Mr.Izomagy! Arról inkább ne is beszéljünk. N. - írok neki azonnal választ.
Reggelizzünk együtt. Írd meg a szobád számát és fel megyek érted. R. - jön azonnal az újabb üzenet.
Honnan vetted, hogy igent mondanék ?! Tudod mit ? Ne mond meg! N. - írok vissza kuncogva. Egy másik üzenetben megírom hová is jöjjön értem, aztán a tárgyat a zsebembe csúsztatom a belépő kártyámmal együtt. Liam a pótkulcsát tegnap nekem ajándékozta, de igazából már többször is megkaptam tőle, csak az utolsó alkalommal nála hagytam mivel mindig együtt közlekedtünk. Az emlegetett szamár épp akkor libben ki a fürdőből. Egy kék szakadt farmert és fehér trikót visel az egyik cipőjével. Az ajtón kopognak, mire azonnal ott is termek.
- Ki az ilyenkor ? - kérdi mögöttem.
- Hozzám jöttek. - válaszolom. - Ma még sem reggelizünk együtt, de a mai nap még úgy is látjuk egymást. - nyomok puszit arcára.
- Virágot a Napsugaramnak! - nyújtja át a csokrot mosolyogva.
- Köszönöm. - szippantok a rózsákba. - Egy pillanat. - mutattam fel mutató ujjamat. A szobába vissza lépve kerítettem egy vázát, ami csak úgy sikerült, hogy a hotel mű virágját kiszedtem belőle és vizet engedtem bele, majd bele raktam a virágot. Gyönyörűek, mese szépek, a kedvencem. Hihetetlen, hogy emlékezet rá pedig annyira jelentéktelen. Elköszöntem Liamtől még egyszer és vissza mentem a rám várakozó Ryanhez. Először nem akartam itt enni a hotelben, de mivel szerinte itt is tökéletesen főznek, így maradjunk itt aztán kitaláljuk hogyan is tovább. Bele mentem hisz ebből még nem lehet semmi baj, ez csak egy reggeli, egy új baráttal! 

66.rész - "Lassan..."

Sziasztok!

Meghoztuk nektek az új részt, reméljük tetszeni fog!

Köszönjük az olvasókat és a bíztatásokat!

Jó olvasást!

Ölel Titeket,

Amelia és Evelyne!

Melissa

  Amikor felébredtem szerettem volna azt hinni, hogy az elmúlt pár nap csak egy rossz álom volt, de a fejfájásom és a szememet égető érzés nem erre utalt. Minden megtörtént. Az életem egyik percben még a toppon volt, a másikban pedig kilométereket zuhant egy szakadékba, ezzel teljesen összetörve engem. 

  Louis halkan szuszog mellettem, így most alkalmam adódna megszökni, de nem jutnék messzire, mert amint felülök már le is fogna. Nem tudom, hogy képes felébredni amikor én pont szökni próbálok, de az éjszaka folyamán kétszer is elkapott. Csodálkozom, hogy még nem bilincselt magához, de ami késik még nem múlik. Így inkább csak hatalmasat sóhajtva fordulok másik oldalamra és várom, hogy történjen valami. Valami, amitől jobban érezném magam. Valami, ami elhitetné, hogy még nincs minden veszve. Valami, ami elterelné a gondolataim a piáról és minden rossz dologról, de tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni. Mély pontra kerültem ismét, és nem tudom elképzelni, hogy mennyi időbe telik mire képes leszek újra felállni és létezni, mint egy normális lány, nem pedig, mint egy zombi. 

  - Miért nem alszol? - kérdi egy rekedt hang, mire szemeim behunyom. - Ne tettesd, mert tudom, hogy fent vagy - sóhajt fel.

  - Hagyj már békén Louis - suttogom. - Nem akarok veszekedni, sem tombolni. Elfogadom, hogy nem akarsz elengedni, de ez semmit sem változtat a gondolataimon és érzéseimen. Csak ne szólj hozzám vagy ne próbálj közeledni és akkor minden rendben lesz.

  - Ezt te sem gondolod komolyan - fordít a hátamra. - Mel, nem kérheted azt tőlem, hogy ne szóljak hozzád, mikor be akarom neked bizonyítani, hogy mit érzek. El akarom veled hitetni, hogy minden igaz belőle...

   - Fejezd be - nézek egyenesen a szemeibe. - Nem fog sikerülni, fogadd el végre, hogy nem fog menni. Ha én nem tudom elhinni, hogy bármi is rendben lesz, akkor neked sem fog sikerülni elhitetni velem, szóval feladhatod végre.
  - Makacs vagy, de tudnod kell, hogy nem adom fel, nem olyannak ismersz és nem is vagyok olyan - dől vissza a párnákra, én pedig sóhajtva szállok ki az ágyból. - Mire készülsz? - kérdez rá egyből.
  - Talán felöltözöm és eszem valamit, ha sikerül - vágom rá dühösen. - Nem kell minden lépésemről beszámolnom neked.
  A bőröndömhöz lépve kutakodni kezdek benne. Tudom, hogy egyedül nem hagyhatom el a szálloda területét, de az udvarra magamba is kimehetek. Talán beszélek Louval egy kicsit. Biztos vagyok benne, hogy észrevették valami nincs rendben, csak nem szeretnének rákérdezni. Lehet, hogy kívül nem fog rajtam annyira látszani, hogy összetört vagyok, viszont a beszédemből mindenki rájön majd, hogy valami nincs rendben. Egy fekete rövidnadrágot választottam egy fehér szinte átlátszó inggel és elvonultam velük a fürdőbe.
  Gyors zuhanyt vettem, majd magamra kaptam a ruhákat és kisminkeltem magam, így egy elfogadható lány pillant vissza rám a tükörből. Hajam összekötve, indulok ki a fürdőből és pillantom meg az ágyon ülő Louist.
  - Mielőtt még kijelentenéd, hogy velem akarsz jönni, nem jöhetsz. Az udvarra megyek, hogy beszéljek Louval és egy kis időt Luxal is töltsek, hiszen miattuk jöttünk el veletek - közlöm vele.
  - Lesz valaha olyan minden, mint régen volt? - sóhajt fel, rám pillantva. - Amikor még kedves voltál velem és nem menekültél előlem?
  - Magadnak köszönheted Louis - vágom hozzá, majd indulok ki a lakosztályból.
  Tudom, hogy kemény vagyok, de a védekező falam újra sziklakemény így nem tudok mást tenni. Megvédem az érzéseim, nem számít, hogy milyen áron. Nem engedem közel magamhoz a fiúkat, senkit sem és akkor nem érhet csalódás. Nem akarok még egyszer egy fontos személyben csalódni, mert biztos vagyok benne, hogy azt már nem bírnám ki épp elmével.
  Az utam egyenesen a medencéhez vezet, ahol Lou a kislányával játszadozik. Ajkamra mosolyt erőltetek, majd közelítem meg őket. A nap melege máris égetni kezdi a bőröm, de mit sem törődve vele bújok ki pacsumoból, majd ülök le a medence szélére és szólalok meg.
  - Mi a helyzet kislány? - fröcskölöm le játékosan Luxot, aki nevetve fordul hozzám. - Hiányoztam?
  - Igen - nevetgél, majd tovább pancsol a vízben.
  - Minden rendben veletek, nekem úgy tűnik kicsit feszült a hangulat? - kérdi aggódóan Lou. - Tudom, hogy már nagyok vagytok, de remélem tudjátok, hogy nekem bármit elmondhattok.
  - Történt egy két dolog, de semmi komoly - hazudom. - Reméljük sikerül megoldanunk minél hamarabb és akkor minden rendben lesz - mosolygok rá, pedig semmit sem gondolok komolyan belőle. - Jól leszünk, hiszen már egyedül is boldogulnunk kell a világban.
  - De azért, ha szükségetek van bármilyen tanácsra hozzám bármikor fordulhattok - mondja kedvesen. - Norah hol van, ma még nem is láttam?
  - Nem tudom, én sem találkoztam még vele - vonom meg a vállam. Ezt furcsának is tartom hiszen azt hittem első útja hozzám fogja vezetni, de nem jött, talán még alszik? Vagy csak időre van szüksége, esetleg elmentek valahová Harryvel, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy nem felejtette el mire készültem, ahogy én sem.
  - Ha találkozol vele mond meg neki, hogy beszélni szeretnék vele. Nem komoly dolog, de rég beszélgettünk és kíváncsi vagyok mi van vele.
  - Rendben megmondom neki - mosolygok rá.
  Egy kis időt még velük töltöttem, majd úgy gondoltam, hogy jobb lenne visszamenni és enni valamit, ha sikerül. Az étkezdébe beérve egyből megpillantok egy ismerős alakot, így lépteim feléje vezetem. Meglepetésemre egyedül találom, így felvont szemöldökkel foglalok előtte helyet.
  - Minden rendben? - kérdem halkan, mire rám kapja a tekintetét és felsóhajt. - Oké, ebből azt veszem le, hogy nem - motyogom. - Hol van Norah?
  - Elviharzott - suttogja. - Én... hülyeséget tettem - túr a hajába. - Az elmúlt napokban teljesen összezavarodtam. Még új nekem a helyzet és a gondolatok csak úgy kavarognak a fejemben. Megértelek titeket nem ítéllek el, de attól még elgondolkodom és mikor egy új helyzet jön fel nem mindig reagálok jól és ez az én hatalmas hibám. Tegnap azt hittem végre minden rendben és úgy is volt, de aztán reggel valami megváltozott. Eltávolodott, nem akart a közelembe lenni és olyat mondtam neki, amit nem gondoltam komolyan, csak kicsúszott, mivel dühös voltam és ő pedig elment. Hiába hívogatom nem válaszol és már nem tudom mit tehetnék...
  - Egyikőtöknek sem könnyű ez a helyzet - sóhajtok fel. - Tudom, hogy az emberek dühösen sokszor mondanak olyan dolgokat, amiket nem kéne, de legtöbbször nem gondolják komolyan és én a te szemeidben látom, hogy aggódsz érte és fontos neked. Vele még nem történt ilyen, de most ő is labilis érzelmileg és nem tudja, hogy kezelje a helyzetet. Menekül és összezavarodott, de sosem követne el butaságot, vissza fog jönni és megoldódik minden, mert látom rajtatok, hogy ti boldogok vagytok együtt és tényleg szereted, nem csak mondod.
  - Louis is szeret téged - néz a szemeimbe, mire én csak megrázom a fejem. - Igen, teljes szívemből szeretem őt, de most azt hiszem kicsit jobban elcsesztem a dolgokat, mint legutóbb, de bízom benne, hogy megbocsájt nekem, el kell érnem, hogy megbocsájtson.
  - Különben mit mondtál neki?
  - Hogy nem kellett volna eljöjjön a turnénkra - nyögi ki.
  - Ezt tényleg nem kellett volna, viszont ismerem őt és tudom, hogy megbocsájt neked, csak adj neki időt. Senkinek sem volt és nem is lesz könnyű az elkövetkezendő pár nap. Mindig adódnak gondok, hidd el én pontosan tudom, hogy milyen nehéz ilyenkor tisztán gondolkodni. Olyan érzés, mintha saját magaddal veszekednél, mert nem tudod eldönteni mi a helyes, de Norah képes elérni, hogy kitisztuljanak a gondolatai, csak kell neki egy kis idő.
  - Bízom benne - mosolyodik el halványan. - Mel, ugye tudod, hogy Louisnak nagyon fontos vagy? - kérdi, mire én a tekintetem az asztalra vezetem. - Lehet, hogy nem reagált jól és akkor hagyott magadra, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rá, de neki is időre volt szüksége. Szenvedett és most is azt teszi, hogy nem akarsz vele lenni. Tudom, hogy ezt nem kéne mondanom, de utoljára El-be volt szerelmes és ha jól emlékszem, akkor ő volt az egyetlen lány, aki iránt így érzett, de látom a szemében a csillogást, amikor rád néz és az teljesen különbözik Elétől. Melegséggel, szeretettel, aggodalommal, féltéssel néz rád és ez azt jelenti, hogy nagyon fontos vagy számára. Ne taszítsd el magadtól, mert rá van szükséged és ő nem fog elhagyni téged. A távolság sem változtatna semmin, mivel ismerem őt. Beszélj vele és oldjátok meg a dolgokat, ahogy mi is megoldjuk őket Norahval.
  Tudom, hogy nem kéne, de Harry szavai elgondolkodtattak. Félek a csalódástól, félek az elvesztéstől, de szükségem van rá. Hiába tagadom és rázom a fejem, mikor valaki ezt állítja, csak magam próbálom becsapni. Ebben a pillanatban nagyobb szükségem lenne arra, hogy elhitesse velem minden rendben lesz, mint valaha. Igaz, hogy erre képtelen lennék ebben a pillanatban a sok emlék felszakadása miatt, de tényleg képes lennék elveszíteni őt, teljesen? Képes lennék hagyni, hogy feladja a próbálkozásait, ha egy nap megunja, hogy én folyamatosan visszautasítom? Már alig maradt egy kis időm, hogy vele lehessek és én most taszítom el magamtól? Igaz, hogy fáj, nagyon is fáj, hogy akkor lelépett és nem volt mellettem, de képtelen vagyok nem szeretni őt. A szívem tudja és meg is akar neki bocsájtani, de az agyam nem engedi, hiszen ő fél a csalódástól, ami biztosan bekövetkezni azon a bizonyos búcsú napon, de addig még van, nem igaz? Még egy kicsit élvezhetném, hogy itt van velem és megpróbálja elterelni a gondolataim... De még annyira új bennem az az érzés, amit alig pár órája okozott nekem. Megosztottam vele valamit, amit sosem szerettem volna és ő lelépett és ezen képtelen vagyok magam túltenni, pedig akarom, mélyen magamban semmit sem akarok jobban, mint újra biztonságban lenni a karjaiban. Megbánnám, ha visszaengedném őt? Most nem, de mi van, ha a búcsú után ezért lenne nehezebb a felejtés, a távolság? Azt nem tudnám elviselni, de nem akarok úgy elválni tőle hosszú időre, hogy megtiltottam magamnak egy cseppnyi boldogságot, amit tőle kaphatok. Magamba kell fogadnom, meg kell adnom neki az újabb esélyt. Egyszer sikerült, pedig az sem volt könnyű, viszont azt sem bántam meg, most sem bánom, pedig fájdalmat okozott nekem, de örülök, hogy szeretettet is kaphattam tőle.
  Szeretettet! Amiről azt hittem többet nem kapok, de ő elhitette, hogy de, hogy még létezik remény számomra. Eddig senkinek sem sikerült, miután Nate tönkretett. De neki igen, ennek valamilyen jelnek kéne lennie, nem igaz? Nem véletlen, hogy neki sikerült. Nem lehet az. Biztos vagyok benne, hogy bárkit is kérdeznék meg erről, azt mondaná, hogy rohanjak a karjaiba és használjam ki a még meglévő időt.
  Lépteim meggyorsítom a szobánk közelébe érve, majd mély levegőt véve helyezem kezem a kilincsre és fordítom el azt. Egyből megpillantom őt az ágyon ülve, gondolataiba merülve. Fejét felém kapja, majd szomorúan elmosolyodik. Küszködöm magammal, hiszen nem szeretem őt így látni, meg szeretném ölelni, csókolni, hogy újra lássam azt a mosolyát, ami engem is mosolygásra késztet. Érzem, ahogy szemeimbe könnyek gyűlnek az érzés miatt, hogy nem mosolyog, hogy én vagyok az oka annak, hogy ebben a pillanatban szomorú. Lassan indulok meg felé, majd foglalok helyet előtte, a földön. Kék szemeivel engem fürkész, próbálja kitalálni, hogy mit tervezet. Őszintén, én magam sem tudom, hogy mire készülök, csak azt, hogy tennem kell valamit.
  - Elfogadsz annak ellenére is, hogy tudod ingyen adtam a testem bárkinek? - kérdem fájdalmas hangol. - Elfogadsz, hogy tudod mit tettem és mire vagyok képes, ha összetörök? El tudod fogadni, hogy ez bármikor megtörténhet velem, melletted is? Mit fogsz akkor tenni, ha ilyen állapotba kerülök? És ha megbántalak, hogy magamat védhessem? Mit tennél, ha téged érne fájdalom, miattam? - látom az arcán, hogy nem érti mit akarok ezzel mondani, igazából én magam sem tudom, csak jönnek belőlem a kérdések, amikre szeretnék válaszokat is kapni.
  - Mit akarsz ezzel? - kérdez rá halkan. - Ezek buta kérdések - morogja - egyik sem érdekel. Tudom, hogy ki vagy most és azt is, hogy ki voltál és nem érdekel. Nem a múlt számít, hanem a jelen, a pillanat, amiben élünk. Bármire képes lennék érted, de még mindig nem értem, hogy mit akarsz ezzel a sok bugyuta kérdéssel... - tűnődik el.
  - Nem tudom - sóhajtok fel. - Én magam sem tudom - túrok a hajamba - de egyben biztos vagyok. Nem tudom úgy melletted lenni, hogy ne akarjak hozzád bújni, megölelni vagy megcsókolni. Megpróbáltam elzárni magamba az érzést és sikerült is, de a közeledben nem vagyok erős, te teszel azzá, de fáj, amit tettél..
  - Hinned kell nekem, hogy nem akartam - motyogja a kezemért nyúlja, amit most nem húzok el tőle. - Szeretlek és fontos vagy nekem - a szememből kicsordul egy könnycsepp szavaira - tudnod kell, hogy így van. Nem áll szándékomban fájdalmat okozni neked soha többet, ha nem menekülsz többet előlem - néz a szemeimbe. - Nem érdekel a múltad, ha visszaesel én melletted leszek és segítek neked, amiben csak tudok, ha engeded nekem.
  - Lassan, nagyon lassan talán megpróbálhatjuk... - suttogom az ajkam rágcsálva, mert nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet és meg akarom akadályozni, hogy valami butaságot tegyek. Lassan emelkedem a térdeimre, majd bújok hozzá. Karjaival azonnal magához ölel és szorosan tart, mintha attól tartana, hogy eltűnök.
  - Nem fogod megbánni - sóhajt a hajamba. - Tudom, hogy nem lesz könnyű, de bízom benne, hogy sikerül, nem fogom hagyni, hogy megbánd. - Szóval lassan szeretnéd, mit szólnál egy holnapi randihoz, egy igazi randihoz? - kérdi, de hallom a hangján, hogy mosolyog.
  Bátortalanul bólintok a mellkasába. Nem tudom, hogy ötlet-e, hiszen lehet, hogy kiborulok mielőtt bármi elkezdődhetne, de annyiszor elmondta szemembe nézve, hogy nem érdekli a múltam, hogy úgy érzem igazat mond és ez megrémiszt. Nem tudom mi lesz, de bízom benne, hogy nem török össze, ha történik majd valami.
  Nagy nehezen sikerült rávennem, hogy engedje megnéznem, hogy nem-e jött meg Norah, így lassan sétálok ki a szobából. Görcsöl a gyomrom, félek, de nem érdekel. Le kell győznöm az énem, erősnek kell lennem úgy is, hogy nem zárom egy palackba az érzéseim. Erősnek kell lennem úgy, hogy önmagam maradok. A hallba érve, megcsörren a lift ajtaja, ami azt jelenti, hogy valaki megérkezett. Oda kapom a fejem, annak a reményében, hogy Norah az, de helyette egy vörös fejű emberkét pillantok meg, aki nem is érkezhetett volna jobbkor. Norahrának rá van szüksége, aki mindig eléri, hogy a szíve szerint döntsön, ne pedig a félelme uralják a döntéseit. Remélem beválik és most is sikerül segítenie neki, de ha nem én is itt vagyok és tudom, hogy ketten képesek vagyunk kitisztítani a gondolatait.

65.rész Vihar felhők

Sziasztok! 

Meghoztuk a következő részt, reméljük tetszeni fog nektek! 

Nagyon köszönjük, hogy kitartotok a blog mellett és még mindig olvassátok. 

Reméljük tetszeni fog, jó olvasást! 

Ölelünk benneteket, 

Amelia & Evelyne

 

Norah

Ismét fordulok egyet az ágyban s azért imádkozom, hogy Harry ne ébredjen fel. Az éjjel szinte semmit nem tudtam aludni, viszont őt nem akartam felébreszteni, hisz pihennie kell. Na jó, ez elég béna egy kifogás, sőt ha hallaná azt mondaná nekem kellene pihennem és aludnom. Óvatosan mászok ki a karjaiból hajnali fél hatkor és egy pléddel vonulok ki a teraszra. A levegő kellemesen csap az arcomba, próbálok lenyugodni, lecsillapítani a gondolataimat. Próbálom elhinni, hogy Mellissa nem volt képes arra amit tenni akart. A gondolataim között már az is megfordult, hogy el kellene mennünk innen. Igazából már azt sem tudom, hogyan is segíthetnék neki. Nem akarom, hogy odáig fajuljon a dolog, hogy orvosi segítségre lesz szüksége. Nem akarom ismét azt az utat bejárni amit egyszer már végig jártunk. Nem akarom, hogy ezeket elkövesse, mert akkor amint felébred és rájön miket tett megutálná még saját magát is. Nem bírom látni a szenvedését, de már most úgy érzem tehetetlen vagyok. Utálom ezt az érzést, mert nem segíthetek, nem tudom hogyan is kellene. Lassan elfogy az összes erőm s én is kétségbe eset leszek, menekülni fogok, magammal rángatva őt is. A fiúk pedig nem engednék azt, hogy csak úgy elmenjünk akár elköszönnénk, akár nem. Miért van annyi nem ? Miért nem lehet egy könnyű és átlagos életünk ? Talán még is csak annyira  megviselt a tegnap történt dolgok, hogy eddig tudtam magamban elnyomni ?! Hisz én mindig az erős oldalamat mutattam, utáltam amikor az ellenkezőjét látta valaki. Amióta pedig itt vagyok, olyan labilis vagyok, hogy néha én magam sem tudom mi lenne a helyes lépés. Higgadt fejjel kellene gondolkodnom, de itt most nem olyan a helyzet, hogy akár egy percre is nyugodt lehetnék. Feszélyezve érzem magam az összes helyzetben, saját magamnak sem hiszem el azt, hogy Harryt és a többieket nem zavarja az előző életünk. Engem zavar és ezt nem lehet csak úgy félre tenni. Nem tudom elhinni, hogy Harry tényleg szeret és ezt csak azért mondta, hogy megtudjon nyugtatni. Szánalmas egy életem van, de muszáj lesz kezdenem végre valamit vele, amit én is eltudok fogadni, végre örülni tudok neki. Össze vagyok zavarodva, fogalmam sincs mi lenne ismét a helyes.
- Hé, minden rendben ? - simított végig egy kéz a hátamon, mire ijedtemben összerezzentem. - Semmi baj, csak én vagyok. - suttogja, viszont én továbbra sem néztem rá. A szemeiben csak a sajnálatot látnám ebben teljesen biztos vagyok.
- Jól vagyok. - amikor megszólaltam még saját magam is megijedtem milyen mély és rekedt volt a hangom, eddig fel sem tűnt, hogy sírni kezdtem annyira a gondolataim között ugráltam, hogy nem volt időm erre figyelni.
- Mi a baj ? - fordított szembe magával, míg kezével végig simított az arcomon és kényszerített, hogy szemibe nézzek. - Rosszat álmodtál ? - fürkészte tekintetemet.
Hevesen ráztam meg a fejemet és csuktam le szemeimet. Kezeimet össze fontam magam előtt és mélyet lélegeztem, hogy megnyugodjak. Nem szerettem volna ismét kiborulni előtte, mert akkor újra elhiszem neki, újra bedőlök akkor viszont folyamatosan ezt a játékot fogjuk játszani. Nem vagyok a játékszere és nem is leszek. Akármennyire is fájt ezt tennem, addig ficánkoltam míg sikerült kitépnem magam a karjaiból. Gyors léptekkel haladtam be a szobába és egyenesen be a fürdőbe pár tiszta ruhával. Időt sem adtam neki, hogy megtudjon szólalni, annyira gyorsan cselekedtem. A zuhany alá álltam és igyekeztem kizárni a dörömbölő hangot az ajtó felől. Társaságra volt szükségem, de jelenleg még azt sem hiszem el, hogy Liam ugyan úgy megbízik bennem. Valószínűleg a tegnapi dolgokat csak most kezdem felfogni és nem tudok mit kezdeni az információval. Alaposan lezuhanyzom, élvezem ahogy a víz a bőrömet simogatja, majd hajat is mosok. Gyorsan törölközöm meg s kapom magamra a fehérnemű szettemet, megszárítom a hajam és szorosan fogom össze a fejem tetejére. Halvány smink helyet most egy kicsit erőteljesebbet készítek végül felkapom a halványzöld rövidnadrágomat és egy fehér felsőt, ami a bal vállán csúszik le. Végig nézek magamon a tükörben és elismerem, hogy ez nem is olyan rossz.
A kopogás már rég alább hagyott, így nyugodtan nyitom ki az ajtót azt gondolva már nem tartózkodik a szobában, de tévednem kellett. Az ágyon ül kezeibe temetve az arcát, viszont lépteimet meghallja így a fejét is felkapja.
- Mi történt amiért nem beszélsz velem ? - jön felém, miközben én a zöld tornacipőmbe bújtatom a lábaimat.
- Semmi, új nap van újabb teendőkkel. - válaszoltam miközben a napszemüvegemet és a telefonomat vettem magamhoz.
- Néha már igazán kiakasztó vagy. - mormogta.
- Hogy mondtad ? - vontam fel a szemöldökömet.
- Kiakadok tőled! Elegem van, hogy az egyik percben még minden rendben van a másikban pedig teljesen elutasítasz és menekülsz.
- Igazán sajnálom, ha ezt nem tudod elfogadni, mert én ilyen vagyok. - hadonásztam karjaimmal. - Amióta ezen a kicseszett turnén vagyok az életem fenekestül felfordult. - emelem fel a hangomat.
- Hidd el nem csak a te életed változott meg, hanem az enyém is. A legjobb lett volna, ha soha nem jöttök el a turnéra! - vágta hozzám. Fájtak a szavai, ekkor jöttem rá, hogy igazam van. Nem szeret engem csak egy eszköz vagyok, amit azért nyugtatott meg, hogy a fiúk és én is megnyugodjak. Elhiggyem neki, hogy semmi baj ő velem van, támogat engem. Bólintottam miszerint felfogtam mondandóját, hátat fordítottam neki és elhagytam azt a kurva lakosztályt. Elegem van ebből az egész utazgatásból!
A liftből kilépve azonnal kifelé vettem az irányt, s sétálni kezdtem az egyik irányba. Gondolataim pedig csak a napokban történt dolgokon jártak. Gyomrom megkondult, amikor is egy kisebb kávézó előtt haladtam el. Az ajtón, ahogy beléptem csilingelés jelezte új vevő érkezett. A pulthoz lépve elvitelre kértem egy epres - banános turmixot. Képtelen lennék enni, de valamit muszáj a gyomromba juttatnom táplálék gyanánt. Nem tudom mit is akarok magammal kezdeni Rióban, de azt tudom nem akarok vissza menni. A fiatal lány mosolyogva rakja elém a kért italomat én pedig bőszen kezdem keresni az árát. A pénztárcámat viszont nem hoztam magammal hisz annyira ideges voltam, hogy csak el akartam tűnni onnan.
- A hölgyét is én fizetem. - szólal meg a hátam mögött egy hang. Ismerős, de egészen addig nem tudtam kihez tartozik míg meg nem fordultam. Ryan. Örülök, hogy nem kerülök kínos helyzetbe, de az sem segít sokat, hogy ő a megmentőm. Ismét hallgathatom, hogyha menekülök akkor mindig egy másik férfi karajiban keresek vigaszt holott ez nem is igaz. Nem érdekel mit gondolnak az emberek rólam, legalább is eddig ez engem soha nem zavart. Vannak barátaim, közöttük elég sok férfi is így ezért nem lehet elítélni. Vannak barátnőim is, de egyikre sem merek úgy rábízni titkokat, mint Mellissára. A fiúkban sokkal jobban megbízom, nekik nem érdekük ártani nekem.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá. - El sem tudod hinni, milyen kínos helyzettől is mentettél meg engem.
- Nincs mit megköszönöd. - nyújtotta át a pénz. - Amúgy is el szerettelek volna már hívni valahová. - vonja meg a vállát.
- Még is hová ? - néztem rá kíváncsian, mire csak kuncogott.
- Az egyenlőre titok. - kacsintott rám. - Előbb beszéljünk arról, miért is vagy ennyire kedvtelen. Valaki megbántott ? - tekintetét nem vette le az arcomról, ami kissé kezdet zavaró lenni.
- Összevesztem a barátommal. - válaszoltam nyugodtan. - Egyszerűen új nekünk ez a kapcsolat dolog, folyamatosan közénk áll egy helyzet. Nem úgy viseljük ezeket, mint ahogy a másik elvárná.
- Egy kapcsolatban nincsenek elvárások csak kompromisszumok. - nyitotta ki előttem az ajtót, amit egy halvány mosollyal díjaztam neki.  Nem is figyeltem merre indultunk el, amerre ő irányított. - Nem várhatjátok el a másiktól, hogy hogyan is kezeljen egy bizonyos helyzetet.
- Nekünk ez az egész olyan kiszámíthatatlan, amióta a turnén vagyok érzelmi roncs vagyok. Soha nem tudom mi lenne a helyes, ha össze zavarodom képes vagyok menekülni és egyszer már egészen hazáig ez meg is történt.
- Akkor kötötted meg a szerződésedet ugye ? - kérdez rá, mire én csak bólintok egy nagyot.
- Akkor történt az, hogy nyilvánosan mutatkoztunk és egy kedves rajongó mérget tett a vacsorámba.
- Ez durva! - sóhajtott fel.
- Ja az, ezért inkább el akartam menekülni. Felfogtam és elfogadtam mit is akartak velem tenni, ezen már túl voltam. Azt nem tudtam, hogy képes lennék - e még egyszer ezt elviselni, hisz nem üzenetekkel kezdték, hanem egyből gyilkossági kísérlettel. A szerződés miatt, itt kaptam meg az első munkámat. - löktem meg mosolyogva a vállát. - Kénytelen voltam ide jönni, muszáj volt látnom őket végül velük ragadtam. Most pedig kiderült valami a múltunkból és nem tudom elhinni, hogy tényleg elfogadják ezt.
- Nem azzal kellene törődnie mit követtél el a múltban, hisz most biztos nem úgy ismert meg téged. Azzal kellene törődnie most milyen vagy, hogy kimutassa mennyire szeret még ezek után is.
- Igen ezt én is tudom. - értettem vele egyet. - De mivel én csak most állok a hírnév küszöbén, úgy Isten igazából nem akarom, hogy rólunk szóljon minden. Eddig elkerültek az újságok és szeretném, ha ez így is maradna.
- A magad erejéből fogsz felemelkedni ezt hidd el nekem. - ölel magához.
- Oh szerinted ez menni fog ? - nézek rá csodálkozva.
- Persze. - bólint. - Hihetetlen tested van, a magazinok kapkodni fognak utánad, a tervezőkről nem is beszélve.
- Minden bizonnyal így lesz, én pedig nem tudom majd eldönteni ki is fotózzon.
- Ezzel most azt akarod mondani, hogy nem én leszek a szerencsés ? - kérdi hitetlenkedve, mire csak bólintok. - Szíven ütöttél. - teszi oda a kezét a hitelessége gyanánt.
- Ugyan már a te tehetségedig senki nem ér fel nálam. - nevettem el magam.
- Mondj csak bízol bennem ? - tette fel a kérdést, amire esélyt sem adott válaszolni már folytatta is. - Helyes, akkor gyere velem. - ragadta meg a kezem és sietős léptekkel elindultunk a hajók irányába. Egy hatalmas yacht előtt álltunk meg és nem értettem mit keresünk itt. Az tény, hogy örülök a találkozásnak, beszélgetésnek, mert így legalább elfelejtette ami reggel történt.
- Mit keresünk mi itt ? - pillantok rá.
- Úgy gondoltam megkoronázná a napunkat egy kis hajókázás. - vakarta meg a tarkóját. - De ha nem szeretnél az sem gond, csinálhatunk mást is.
- Ryan. - vágtam közbe. - Nincs semmi gond, tetszik az öltet. - simítottam végig a kezén bátorításképp. Udvariasan felsegített, majd a hajó orrához vezetett. Rajtunk kívül csak a a személyzet tartózkodott itt és ez így volt jó. Kihajózni az óceánon minden zavaró tényező nélkül a legjobb dolog ami történhet. Senki nem lát meg, senki nem tud kombinálni. Igaz a világ előtt még nem vagyunk hivatalosan egy pár, de már abban sem vagyok biztos, hogy mi valaha is azok voltunk. Azóta az eset óta nem csikkeztek rólunk, aminek nagyon örülök, de ha ez a hosszabb szünet az újságírókat előcsalogatja csak rosszul jöhetünk ki belőle. A vigaszom talán az, hogy mind tudjuk mi történt.
Gondolataimnak nem sokáig hagyott időt, hogy szárnyaljanak azonnal vissza is húzott a földre. Jelentéktelen dolgokról kezdtünk el beszélgetni, ezzel is jobban megismerve a másikat. Beteg humora van, jó fej és csomó jó tanáccsal is el tudott látni, különböző dolgokban. Talán túl sok fiúra mondom azt, hogy a legjobb barátom, de nem érdekel, mert már ő is közéjük tartozik.
- Miért is nem mentél pszichológusnak, hisz nekem annyi jó tanácsot adtál ma ? - kérdem, miközben a vizet kémleltem.
- Nem minden emberhez lennék, olyan kedves, mint hozzád.
- Nos, ez igazán kedves tőled. - kuncogok. - De ha egyszer a fotós szakma megutál téged akkor mindenképp ez a másik hivatásod.
- Inkább állok be modellnek. - horkant fel.
- Végül is fotogén vagy! - kapom magamhoz a gépét és kattingatok vele párat.
- De nem annyira, mint te. - kapja ki a kezemből s ezúttal ő kezd engem fényképezni. A képek többsége komolytalan poénkodások voltak, de volt olyan ami határozottan jól sikerült. Pár közös képet még a közösségi oldalainkon is megosztottunk, illetve pár olyat ami komolyabb lett.

***

- Azt mondta nekem ma reggel, hogy bárcsak soha nem jöttünk volna velük turnézni. - töröm meg a csendet, miközben az óceánt kémleltük. - Fejemhez vágta, hogy kiállhatatlan vagyok, kiszámíthatatlan.
- Nem biztos, hogy tényleg úgy gondolta, az is lehet csak ideges volt. - próbál megnyugtatni. - Egy vitában sok mindent vágnak emberek egymáshoz, amit nem is gondolnak komolyan.
- Ez olyan valóságosnak, hihetőnek tűnt. - pillantottam rá. - Ő már kimondta nekem többször is, hogy szeret, én viszont még nem. Képtelenségnek tartom, hogy valakibe pár hét alatt teljesen bele lehet szeretni.
- Nem olyan hihetetlen. - rázta meg a fejét. - Te nem vagy képes még felfogni, mert új az érzés, az élmény.
- Neki pedig nincs türelme hozzám, nem akar megérteni. - motyogtam. - Többek között azért sem hiszem el, mert történtek dolgok és csak így nem mondod valakinek, hogy szereted.
- Csak gondolkodj el azokon amiken ma beszélgettünk. - simít végig a karomon. - Mehetünk vissza ?
- Igen, de azért a naplementét még megnézzük ?
- Majd lassan megyünk. - kacsint rám, én pedig nevetve ölelem magamhoz.
Annak ellenére, hogy milyen rosszul indult a napom egész jól végződött. Sikerült mindent elfelejtenem, nem volt időm a történekre gondolni. Ha vissza megyek, viszont ismét elő jönnek ezek a gondok. El kell beszélgetnem Mellissával, a fiúkkal is beszélnem kell, de most a legjobban az anyámra van szükségem!

64.rész - "...el fogom érni, hogy újra bíz bennem"

Sziasztok! 

Sajnáljuk a késést, de Evelyne minden bizonnyal elfelejtette, nekem pedig sok a dolgom. 

Köszönjük a sok biztatást. Reméljük ez a rész is elnyeri majd a tetszéseteket. 

Jó Olvasást!

Ölel Benneteket, 

Amelia & Evelyne

Melissa

  Az egész testem rázza a sírás. A fejem is rettenetesen fáj, alig kapok levegőt, de mindent megérdemlek, hiszen majdnem elkövettem életem egyik legnagyobb hibáját. A próbálkozást már rég feladtam, hogy kiszabaduljak a karjai közül, mert megmondta, hogy nem érdekli mit teszek vagy mondok, nem ereszt el. Ezzel csak egy baj van, míg a közelemben van képtelen leszek megnyugodni, képtelen leszek elfelejteni azokat a tekinteteket, amikor megláttak. Most is csak sajnálatból van itt velem, érzem. Sosem tenné ezt, ha a fiúk nem bízzák rá, hogy megbeszéljük a dolgokat és megnyugtasson. De én nem akarok beszélni vele, nem akarom, hogy ő legyen mellettem, egyedül akarok lenni, de nem tehetem meg, mert erősen tart. Bele sem akarok gondolni, hogy mit tettem volna, ha ők nem jelennek meg, de abba sem, ami most játszódhat le a fejükben. Mit gondolhatnak rólam? Már így is kialakult bennük egy kép, a múltam miatt, de a mai alakításommal, csak tettem még rá egy lapáttal. Hogy fogok a szemükbe nézni úgy, hogy tudom, hogy tudják mit akartam tenni. De ami még fáj, hogy szerintem már Norah is tudja. Biztos vagyok benne, hogy halálra aggódja magát miattam és magát fogja hibáztatni azért, amit tenni szerettem volna. Nem elég, hogy ma majdnem megerőszakolták és még Harryt is a nyakára küldtem, de még én is tettem azért, hogy rosszabbul érezze magát. Abban viszont bízom, hogy Harry képes volt hatni rá és tisztázódtak köztük a dolgok, szüksége van rá, ahogy nekem is szükségem lenne Louisra, de nem így, nem sajnálatból, hanem mert ő is úgy szeretné.
  - Bármi is jár most a fejedben, felejtsd el - sóhajt fel. - Itt vagyok veled, nem kell magadban tartanod, amit érzel, engedd szabadjára.
  - Ahogy tegnap is megtettem és te egyből leléptél? - kérdem ingerülten, miközben az arcom törölgetem. - Megosztottam veled, amit sosem akartam és te magamra hagytál, most is csak azért vagy itt mert a többiek megkértek rá. Nem kell őrizned nem megyek sehová. Csak menj el, jó?
  - Nem azért mentem el, amire te gondolsz - fújja ki a levegőt. - Ahogy most sem azért vagyok itt, mert a fiúk megkértek rá. Ha akartam volna Zayn itt marad veled és én mehettem volna...
  - Akkor miért nem kérted meg - csattanok fel. - Miért nem kérdted meg és húztál el a francba?
  - Mert én nem akartam ezt - jelenti ki dühösen. - Én akarok melletted lenni, nekem kell itt lennem és nem neki.
  - Kell? Egy úgy mondod, mintha akaratod ellenére kényszerítenének rá. Nem kell a sajnálatod Louis, nem kell semmi! - húzódom el tőle, amint enyhül a szorítása.
  - A francba is! Én akarok itt lenni, értsd meg, hogy én akarom ezt! Lehet, hogy tegnap elmentem, de azért mert képtelen voltam a szemedbe nézni... magam hibáztattam. Én vittelek abba a buliba, hogy bemutassam neked a barátom, miattam történt minden. Ha nem megyünk oda, akkor semmi sem történt volna meg és még mindig bíznál bennem, elhinnéd, hogy fontos vagy nekem és szeretlek, de látom a szemeidben, hogy képtelen vagy rá, látom bennük, hogy mekkora fájdalmat okoztam neked...
  - Nathen, akkor is megtalált volna, ha nem ott találkozunk, de ez nem számít, hiszen eszembe jutatta, hogy szerethetetlen vagyok, hogy senkinek sem kellek és ez így van jól.
  - Ne mond ezt - rázza a fejét. - Nem igaz, sosem volt igaz. Nem szabad hinned neki, mert azért teszi, hogy neked fájdalmat okozzon, te pedig hagyod neki, ne tedd!
  - Miért akarsz nekem több fájdalmat okozni? - pillantok rá könnyes tekintettel.
  - Sosem akartam neked ártani, hinned kell nekem. Ez lenne az utolsó dolog a Földön, amit szeretnék. Te is tudod, hogy milyen fontos vagy nekem, tudod, csak elnyomod magadban, mert ez a barom állat elhitette vele, hogy így van, de nincs igaza - fogja meg a kezem, amit én el is rántok tőle. - Amikor megláttalak vele, nagy erőfeszítést kellett tegyek, hogy ne rohanjak oda hozzá és verjem agyon, de láttam a kétségbeesett arcod, a szenvedésed és akkor már semmi sem volt fontos, csak az, hogy megnyugtassalak. Csak az érdekelt, hogy te jól legyél, mert tudtam, hogy a fiúk elintézik majd.
  - Hazudsz! - vágom hozzá. - Minden szavad hazugság, hagyd abba...
  - Nem! - jelnti ki. - Nem hazudok és neked is el kell hinned, hogy ez az igazság, mert így van. Képtelen lennék a szemedbe mondani, hogy fontos vagy nekem ha nem lenne így. És ezt be is fogom neked bizonyítani.
  - Semmit sem kell bebizonyítanod - emelem rá tekintetem. - Nem akarom, hogy próbálkozz, mert semmit sem érnél vele. Nem kell kedvesnek lenned, mikor tudom, hogy undorotsz a múltamtól, nem kell tőled semmi, csak annyit szeretnék, hogy menj el és hagyj magamra, csak ezt kérem tőled... - suttogom.
  - Akkor - teszi alám alá az ujját, majd emeli fel, hogy a szemébe nézhessek - mond a szemembe, hogy nem szeretsz, hogy nem vagyok fontos neked, hogy nincs rám szükséged. Ha ezt meg tudod tenni, akkor elmegyek és nem kell többet beszélned velem, csak ha muszáj, de ne azért taszíts el magadtól, mert félsz, hanem, mert nem vagyok már neked fontos.
  Pontosan tudja, hogy erre képtelen lennék. Azért kéri, hogy ezt mondjam, mert tudja, hogy nem tudom kiejteni az ajkaimon azt a két szót, ami oly nagy hatalommal bír. Ha mégis sikerülne, mindenkinek hazudnék, mert egyáltalán nem igaz. Sajnos, hiába ment el és hagyott magamra a tegnap, nem tudom őt utálni. Szeretem. Ha egyszer már közel engedtem magamhoz és megbíztam benne, képtelenség elengedni. Nem tudok a szemébe nézni és azt mondani, hogy nem szeretem, hogy menjen el, mert én magam sem akarom ezt. Legbelül nem, csak a makacs énem szeretné, én magam nem. Sóhajtva hunyom le a szemeim, majd nyitom ki ajkam, de képtelen vagyok megszólalni. Ujjaival letörli a kicsorduló könnyeim, mire én lassan felnyitom szemeim.
  - Miért csinálod ezt velem? - kérdem halkan. - Miért akarod, hogy fájon?
  - Nem akarom - rázza meg a fejét - csak annyit szeretnék, hogy bíz bennem, mert tudod, hogy képtelen lennék neked hazudni. Egyszer meggyőztelek, nem adtam fel és nagyon örülök neki, de most úgy érzem, hogy teljesen ellöksz magadtól és nem fogom megnyerni a csatát, ha most elengedlek. Nem akarlak elveszíteni.
  - Nem megy... - motyogom. - Nem tudom kimondani a szavakat, mivel mindketten tudjuk, hogy hazudnék, de képtelen vagyok most bárkiben is megbízni, még magamban sem bízom... hiszen majdnem... - csuklik el a hangom. - ... majdnem lefeküdtem vele, csak, hogy leszálljon rólunk.
  - Sosem engedtem volna, hogy megtedd! - jelenti ki. - Csak kétségbe vagy esve és menekülni szeretnél, amit megértek, de azzal nem érted volna el, hogy békén hagyjon. Ismerem őt, hazug és sosem tartja be a szavát, ha ő nem jól jön ki belőle és te is tudod, hogy ő ezt élvezi, nem állt volna le, csak neked okozott volna fájdalmat, utána pedig élvezte volna, ahogy szenvedsz.
  - Hogy vagy képes itt ülni mellettem, amikor tudod, hogy milyen voltam?
  - Mert szeretlek - fogja kezei közé az arcom, miközben folyamatosan törli a könnyeim. - Nem számít mit tettél milyen voltál, már nem az vagy. Én nem azt a lányt ismerem, nyomát sem látom. És ha az is lennél, nem lennék képes távol tartani magam tőled, mert fontos vagy nekem. Tudom, hogy nem lesz most könnyű veled, de nem fogom feladni, el fogom érni, hogy újra bíz bennem, bármilyen nehéz is lesz.
  - Ki kell mennem a mosdóba - szólalok meg pár csendes perc után.
  - Rendben - sóhajt fel - de semmi butaságot ne csinálj.
  Lassan mászom ki az ágyból, majd állok a lábaimra, ami nem valami jó ötlet, mert még mindig remegnek, de tudom, hogy képes vagyok erőt venni magamon és elindulni. Amint átlépem a küszöböt egyből kulcsra zárom az ajtót, nem akarom, hogy utánam jöjjön, csak egy kicsit szeretnék magamba lenni és ezt neki is meg kell értenie.
  A tükör elé állva, tudom, hogy nem kellene meglepődnöm, de mégis megtettem. Szemeim vörösek és duzzadtak a sok sírástól. A polcon lévő hajgumival felkötöm a hajam, majd újból a tükörbe nézek és megdermedek. Nyom. Ott a nyoma a megjelölésének a nyakamon. Nem! Hogy engedhettem, hogy ez megtörténjen? Hogy voltam képes elmenni oda, egy ilyen borzasztó tervvel? Igaza van Louisnak, tudhattam volna, hogy nem szállna le rólunk, ha megkapott volna.. Csak élvezte volna a helyzetet, hogy engem szenvedni láthat. Bele sem akarok gondolni, hogy mit éreztem volna akkor, ha megteszem és ő a szemembe röhög, hogy sikerült átvernie. Szinte biztos vagyok benne, hogy bolondokházába kerültem volna.
  Sóhajtva dobom le magamról a ruháim, majd állok be a zuhanyzókabinba, hogy lemossam magamról az érintését. Tudom, hogy ezzel az emlékeket nem tűntethetem el, de legalább nem érzem magamon a szagát. A víz alatt könnyeim újból megeredtek, de már nem érdekelt. Tisztában vagyok vele, hogy az elkövetkezendő napokban ilyen leszek. Mindenkinek az agyára fogok menni a viselkedésemmel. Piát akarok majd és szabadságot, de tudom, hogy míg ezek az emberek körülöttem vannak, nem kaphatom meg őket. Vigyázni fognak rám, mert tudják, hogy mindenre képes vagyok.
  - Mel - kopog Louis az ajtón, majd próbálja kinyitni azt. - Miért zártad be? Azonnal nyisd ki az ajtót, ne csinálj butaságot.
  - Nem csináltam semmit - tárom ki előtte az ajtót. - Csak egyedül akartam lenni - suttogom.
  - Hoztam neked ruhát - adja át a darabokat, halvány mosollyal az arcán.
  - Kösz - veszem el tőle, majd zárom be előtte az ajtót és öltözöm fel.
  - Tudom, hogy nemet fogsz mondani, de nem érdekel - szólal meg Louis, amint kilépek. - Enned kell valamit. Zayn mondta, hogy ma még semmit sem ettél, pedig te magad is tudod, hogy ez nem helyes. Most szépen lemegyünk és eszel egy kicsit - áll elém, apró bólintással jelzem, hogy rendben, bár kétlem, hogy le tudnék bármit is nyelni.
  Fejem lehajtva sétálok Louis mellett, miközben ő a kezem fogja. Megpróbáltam kirántani, de nem engedte így beletörődtem. Úgy vigyáz rám, mintha egy baba lennék, akit meg kell védeni mindentől, bár mindezek után nem is csodálkozom, hogy nem akar elengedni maga mellől. De pontosan tudja, hogy nem lesz velem könnyű. Hiába mondja, hogy szeret és fontos vagyok neki, a tudatalattim képtelen hinni neki.
  Egy asztal mellett megállunk. Tudom, hogy a többiek is ott ülnek, de én még képtelen vagyunk a szemükbe nézni, így továbbra is padlót kémelelem. Mit fogok mondani Norahnak? Biztos vagyok benne, hogy haragszik rá, azért amit tenni készültem, hiszen ő megmondta, hogy ne tegyem, de én nem hallgattam rá.
  - Kibékültetek? - hallom meg Zayn hangját. - Minden rendben vele?
  - Nem békültünk ki - sóhajt fel Louis. - Kikészült, de jól lesz, mert már nem hagyom magára, csak ezt neki is el kéne fogadnia.
  - Na végre - mondja Niall. - Tudjuk, hogy nem lesz könnyű, de azt is, hogy képes vagy rá, mivel szereted és ezt ő is el fogja neked hinni - bíztatja.
  - Gyere ülj le mellénk Mel - szólal meg kedvesen Liam, mire én lassan emelem rá tekintetem. - Gyere - mosolyog.
  Bizonytalanul foglalok helyet mellette. Tudom, hogy próbálnak úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna, de nem nagyon sikerül nekik. Látom rajtuk, de inkább nem mondok semmit, jobb ha rájuk hagyom az egészet.
  Louis levest rendelt nekem, ami már meg is érkezett, de még semmit sem ettem belőle.
  - Enned kell - suttogja a fülembe - csak egy kicsit, a kedvemért - helyezi kezét a combomra, mire én összerezzenek. - Itt vagyok veled - folytatja - nem fog senki sem bántani, de szükséged van egy kis ételre.
  Remegő kézzel emelem a számhoz a kanalad, majd nyelem le a tartalmát. Éhes vagyok, de mégis úgy érzem, ha pár kanálnál többet kényszerítek magamba visszajönne, így a felét sikerül csak megennem.
  - Hogy van Norah? - kérdem csendesen, most először megszólalva. Magamon érzem a tekintetüket, így lassan felemelem a fejem, majd Zaynre nézek. - Sajnálom, amit tettem - suttogom.
  - Nem haragszom rád - sóhajt fel - de örülök, hogy időben odaértünk, de soha többet ne tégy ilyet rendben? - aprót bólintok. - Az előbb mikor nála voltunk, nyugodt volt. Kibékültek Harryvel, de amikor megtudta, hogy mire készültél aggódni kezdett érted, nagyon... Beszélni akar veled.
  - Tudom, hogy butaság volt és megérdemlem majd, amit a fejemhez fog vágni, mert igaza van, de még nem állok rá készen.
  - Ma már biztosan nem találkozol vele - néz rám Niall. - De készülj fel, hogy holnap reggel hozzád vezet majd először az útja.
  Lassan elköszöntük a többiektől, akik mind sorba megöleltek és próbáltak megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, idővel. Ezzel csak annyit értek el, hogy a könnyeim újból megindultak és szép lassan Louis karjai közt, amiből szerettem volna kibontakozni, de nem engedte, álomba merültem. A holnapi nap kemény lesz. Norah biztosan ki fog oktatni és mikor felébredek még Louis is itt lesz nekem, akivel még mindig nem tudom mi legyen. Nem akar elengedni és be akarja bizonyítani nekem, hogy tényleg szeret, de én ezt még képtelen vagyok elfogadni. Abban sem vagyok bizots, hogy valaha képes leszek-e rá. Először sem volt könnyű kimászni a szakadékból, de most még nehezebb lesz és nem biztos, hogy sikerülni fog egyhamar...